Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2020.01.05-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Krisna-sakti kérdése: El tudnád magyarázni kicsit bővebben, hogy mit értettél azon, hogy a kegy, a szükséget szenvedők, a hiányban élők felé irányul, hogy boldoggá tegye őket? Azt már megértettem, hogy minden Krisna kegyének köszönhetően történik, de az eddigi szerény tapasztalatom az, hogy amikor valamilyen hiányt vagy hiányosságot tapasztalok, akkor én boldogtalan vagyok. Mindannyian ismerjük a vonzás törvényét, s amikor azt érezzük, hogy elegünk van az anyagi dolgokból, s már csak a lelkiekre vágyunk, akkor tudunk még több kegyet magunkhoz vonzani. Elmagyaráznád ezt egy kicsit bővebben, hogy kitisztuljon a kép bennem? 

Szvámí Tírtha: Teljesen egyetértek veled! Amikor valami hiányzik az életünkből, akkor általában aggódni kezdünk, és nehézségként éljük meg. De az is igaz, hogyha viszont birtokoljuk azt az adott dolgot, akkor az még nagyobb bajt jelent, mert akkor meg attól félünk, hogy elveszíthetjük. Az élet már csak ilyen! Ha van valamink, sírunk, és ha nincs, akkor is sírunk. Anyagi szinten, rövid ideig, kevesebb áldozattal könnyebb elégedettnek, boldognak lennünk mert egy kis csecsebecse is elég hozzá. Viszont lelki szinten nem üvegcserepeket osztogatnak, hanem örök, megfizethetetlen istenszeretetet, melyre ha őszintén vágyunk, akkor Krisna indokolatlan kegyéből megadja nekünk. Mert a kegy olyan, mint az elektromosság, amikor a különböző pólusok között beindul az energiaáramlás. Ha van töltéskülönbség, akkor az energia elkezd áramolni. Krisna önmagában teljes, minden energia birtokosa, mert Ő a végtelen forrás túlcsorduló energiákkal, s Neki csak arra van szüksége, hogy valaki azt befogadja. Ehhez tudunk mi megfelelő társak lenni, ez az ideális kombináció, amikor adott a Belőle áradó végtelen energia (adó) és egy megfelelő befogadó (vevő), ha ez létrejön, akkor elindulhat az áramlás.

Mit válaszoltok arra, ha valaki megkérdezi tőletek, hogy: „Szükségetek van-e még több kegyre?” „Nem, nekem ennyi is elég. Ebből ennyi elég volt!” Viszont tegnap megtanultuk, hogy az anyagi világból egyszer csak elegünk lesz, de ugyanez a lelki dolgokra nem igaz, abból semennyi sem elég, abból egyre többet akarunk kapni. S ez a lelki szomjúság ez kicsit más, mint az anyagi dolgok iránti vágyódás, mert az anyagi így, vagy úgy, de véget ér. Egyszer meglepetésemre azt mondta egy előadó, hogy: „Ha anyagi vágyaitok vannak, akkor nosza, szerezzétek meg azokat! Próbáljátok kielégíteni, megkaparintani azokat. Hamarosan csalódni fogtok, és eljuttok a lelki vágyakhoz.” Tehát vagy így, vagy úgy, de az anyagi dolgok iránti vágyódásnak egyszer csak vége lesz. Viszont a lelki dolgok iránti vágyakozás az örök! Ez a különbség. Az anyagi erőforrások, és az anyagi szükségletek korlátozottak, de a lelki dolgok iránti igényünk viszont határtalan. A Krisna-könyvben Sríla Prabhupád arról ír, hogy Krisna végtelenül könyörületes, és ezt a határtalan kegyét, határtalan módon gyakorolja meghódolt bhaktái iránt. Milyen gyönyörű! Ez a mi reményünk. Mert Krisna fuvolázik, és ha van melódia, akkor van tánc is. S néha egyre intenzívebb ütemet játszik a tánchoz. De mi történik akkor, ha Srímatí Rádháráni ellopja Krisna fuvoláját? Sohase tudhatjuk…! Tehát ha azt érezzük, hogy egyre intenzívebb a tánc, akkor lehet, hogy Rádhika épp ellopta Krisna fuvoláját, és most Ő játszik rajta.

Talán ez választ adott a kérdésedre. Anyagi értelemben jobb, ha elégedettek vagyunk azzal amink van. Az életben minden elrendeződik, amire szükségünk van azt a kellő időben megkapjuk, emiatt nem kell aggódnunk! Természetesen keményen meg kell dolgoznunk mindenért, de közben legyünk elégedettek is azzal amink van. A lelki dolgok iránti szomjú vágyat pedig ápolnunk kell, hogy Krisna, hari-guru és a vaisnavák, kegyesen hozhassanak nekünk egy csupor nektárt.

(folytatása következik)