

Sharanagati
Collected words from talks of Swami Tirtha
(Szvámí Tírtha, 2018. május 9-i szófiai tanítása)
(az előző hétfői tanítás folytatása)
Az alázat kapcsán eljutottunk a Bhakti-raszámrta-szindhu verséhez, melynek az első felét vizsgáltuk: ádau sraddhá tatah szádhu-szangó ‘tha bhadzsana-krijá. Ez egy nagyon szép felsorolás: az első a hit, majd a szent társulás, s ezt követi az imádat gyakorlata, az odaadó tettek végzése. Először a hitünk révén adunk egy megelőlegezett bizalmat a folyamatnak, majd megkeressük a hasonló hitűek, és a szentek társaságát, majd ezt követően fogunk bele a lelki gyakorlatainkba. Tehát először érzünk egy elhívást, és ezt követi a tató ‘nartha-nivrttih, vagyis látni kezdjük a kezdeti eredményeket. A nivrttih jelentése ‘megtisztulni, megszabadulni’ valamitől, és az anarthák pedig a nemkívánatos tettek, akadályok a lelki élet során. Már régóta létezik egy vita vaisnava körökben, hogy melyik van előbb, az anartha-nivritti, tehát először meg kell tisztulni, és csak azután tudunk majd teljesebb módon figyelni, meghallani a magasabb igazságokat, vagy pedig pont fordítva, először halljunk a tiszta eszményekről, és ezáltal fogunk megszabadulni a nemkívánatos akadályoktól. Viszont mindenképpen ragaszkodnunk kell Rúpa gószvámí útmutatásához, miszerint: először kezdjük el a lelki gyakorlatokat, melynek természetesen része a lelki eszmecserék hallgatása is, és majd az eltökélt gyakorlás eredményeképpen, egyre inkább megtisztulunk. Természetesen léteznek az anarthák, a lelki élet nemkívánatos akadályozó tényezői, melyektől előbb-utóbb meg kell szabadulnunk.
Folytatva a verset: tató nisthá. Tehát ezután következik a nisthá szintje, amikor már megszilárdul a lelki életünk. A nisthá jelentése ‘nincs már egyéb anyagi vonzódás, megszilárdult a lelki elkötelezettségünk’. Szilárd elköteleződés. S ezt követi a rucsi ‘egy magasabb íz’, amikor már sokkal jobban tudjátok értékelni a lelki dolgokat. Mindezek a különböző szintek egyre inkább haladó jelleget mutatnak. Tehát nem arról van szó, hogy ‘A legelején már teljes volt a hitem, és hogy már nem is kell növekednie, vagy hogy nem fog változni, nem fog tovább gyarapodni’. Vagy pedig, hogy ‘Már kellő számú szádhu-szangában, szent társulásban volt részem. Már elég volt belőle’. Nem! Ez egy folyamatosan fejlődő társulás: minél többet adtok magatokból, annál többet kaptok és tanultok belőle. Ugyanez vonatkozik az anartha-nivrittire is. Amikor később úgy érzitek, hogy ‘most már eléggé megtisztultam’, akkor felbukkan és szembesülnötök kell néhány anarthával, helytelen viselkedéssel, sértéssel, amelyen dolgozhattok még. Ezért az anarthák leküzdésének és az azoktól való megszabadulásnak a legjobb módja, a pozitív dolgok gyakorlása, és ezt hívják artha-pravrittinek. Tehát, ha az ácsárjáink által javasoltakat gyakoroljuk, követjük a bhakták jó példáját, akkor sokkal könnyebben legyőzhetjük a rossz szokásainkat. Azt javasolják, hogy ne a hiányosságainkra koncentráljunk, hanem arra a szolgálatra, ami által fejlődhetünk.
S a rengeteg anartha közül, mint a bűnös cselekedetek, rossz berögződések, tudatlanság, – jó hosszú a lista – , még egy súlyos anarthára szeretnélek emlékeztetni benneteket. S ez pedig a ‘szív gyengesége’. Ez nem olyan nyilvánvaló anartha, mint például a drogfüggőség. A szív gyengesége, nem olyan magától értetődő dolog, inkább, mint egy rejtett akadály. Általában ez nem akkor jön elő, amikor a leglelkesebbek vagyunk. Eleinte mindenki nagyon lelkes, amikor még épphogy csak egy kicsit hallottunk a lelki életről, viszont azt gondoljuk, hogy már mindent sokkal jobban tudunk mindenki másnál, nos ezt hívják kanisthának, a túl lelkes kezdő szintnek. ‘Igen, már megkaptam a mantrát és két hét múlva hazamegyünk, vissza Istenhez’. Ami nem fog megtörténni. Tehát a finomabb anarthák majd később jönnek. És a szív gyengesége egy ilyen rejtett ellenség. Ez olyasmi, ami nem éppen lustaságnak mondható, inkább, amikor elveszted a fonalat (eltűnik a lélek) és képtelen vagy megmozdulni, vagy cselekedni, valami ilyesmi.
(folytatása következik)
Leave a Reply



