

Sharanagati
Collected words from talks of Swami Tirtha
Dec
23
(Szvámí Tírtha, 2018. 05.06-ai szófiai előadásából)
(az előző hétfői tanítás folytatása)
„Szadgurudév a Haré Krisna mantrát zengi. Anyagi fülünk olyan hangot érzékel, amely Krisna transzcendentális nevére emlékeztet. A dobhártya megmozgatja a belsőfül folyadékát, amely félig víz, félig levegő, ez továbbítja rezgését az éterelemnek, s végül eljut az elmébe. Ám a lélekhez ekkor még nem jutott el a hangrezgés, még nincs igazi lelki élmény, tapasztalat. Az elme impresszióira támaszkodva élvezzük a karatálok hangját, a dalok ritmusát, a kellemes társaságot, a hallás és figyelés eredményét. De még nincs vége.” [1]
Ahogyan négy különböző tudatállapot létezik, ébrenlét, álom, mélyalvás, és a turíja, a megvilágosodott állapot, ehhez hasonlóan a hangok is négy különböző szinten fejtik ki hatásukat. Az első a fiziológiai, ami maga a hangrezgés, a második a kognitív képességek, azaz a gondolatok szintje, mivel a hangvibráció információt is közvetít, melyet értelmezünk. A harmadik az érzelmi visszacsatolás, és a negyedik a lelki erő, amit a hangvibráció kelt életre. Hogyan is tudjuk ezt megérteni? Ha azt mondom, hogy ‘mangó’, a hanghullámok megrezegtetik a dobhártyát, ez történik fiziológiai szinten. Majd az elmétek és az értelmetek működésbe lép és azt mondjátok, hogy, ‘Ó, mangó! Tehát nem alma, nem körte, hanem valami más, azaz mangó.’ S ha szeretitek a mangót, akkor jön egy érzelmi megerősítés is, hogy ‘Mangó! Igen, azt szeretem.’ Viszont, ha emlékeztek arra, hogy Krisna is szereti a mangót, az már egy lelki szint.
Tehát a kérdés az, hogy megelégszetek-e a fiziológiai hangrezgéssel? Feltehetően, nem. Menjünk tovább egy lépéssel, hogy megértsük mi micsoda. Eggyel tovább lépve szükségünk van egy érzelmi egyetértésre, hogy ‘Igen, én ezt akarom’. A legmagasabb szint pedig az, amikor megolvadtok Krisna ízére emlékezve. Ehhez hasonlóan, a bhadzsan nem csak azt jelenti, hogy élvezzük a zenét, mert ez csupán a filizológiai hatása. Meg kell értenünk azt, hogy ez egy lelki gyakorlat, ami egy intellektuális megértés. Majd kedvelnünk kell, vonzódnunk kell hozzá, oda kell adnunk a szívünket, az érzelmünket, szeretnünk kell, és lelkesen rajongva gyakorolnunk. A legmagasabb szint pedig az, amikor a Szent Név feltárja önmagát, Rádhá-Góvinda elfogadja felajánlásunkat.
„A guru által kiejtett eredeti hangzás átszeli az elmét, megmozgatja intellektusunkat, s a bhakti filozófiájával kezdünk foglalkozni. Millió éveken át tanították ezt a bölcsek a szent folyók partján. A mantrázás lehetséges hatásairól szóló ideák mindenütt megtalálhatók. Ám ez, a szó szoros értelmében még nem lelki kinyilatkoztatás. Az intelligencián túl ott van a spirituális tényező, ott van a lélek, ott vagyok én magam. Az érzékek, az elme, s az értelem határait maga mögött hagyó hang végre saját tényleges létünk legfinomabb érzelmi húrjait pendíti meg. Ez a Szent Név megtapasztalása, lelki fülekkel való meghallása. Majd az inspirált lélek válaszol, visszhangot küld az értelmen, az elmén, a külső érzékeken át, s kimondjuk, ‘Haré Krisna’. Ez a Szent Név maga Isten. S ettől táncolunk örömünkben.”
Tehát, ha a Szent Név táncot lejt az ajkatokon, akkor ti is táncra fogtok perdülni. Persze, meglehet, hogy ez egy kicsit bonyolult így, de leegyszerűsítve, ha tiszta forrásból jut el hozzátok a Szent Név, akkor bejut a fülbe, átjárja, megtisztítja a szíveteket, visszhangot kelt és feltárja magát a nyelveteken. Tehát arra van szükségünk, hogy tiszta forrásból halljuk és, hogy hagyjuk hadd járjon át bennünket.
(folytatása következik)
1. Idézet Szvámí B. R. Srídhar: A Szent Név alászállása (lejegyezte: Acsjutánanda Mahárádzs)
Leave a Reply


