Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




(Szvámí Tírtha, 2017.05.10-i szófiai esti tanításából)

Nagyon örülök, hogy ma este is együtt lehetünk, ez ismét azt bizonyítja számomra, hogy az érdeklődésetek a lelki témák iránt tovább gyarapodik, illetve ezek a közös együttlétek segítenek abban, hogy emlékezhessek mindarra, amit a mestereimtől tanultam. Ez lelki szempontból is jó lehetőség és nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki jelen van.

Napjainkban egy kvantumugrásnak lehetünk tanúi, amikor is egy hosszabb időszakot akarunk besűríteni egy röpke kis pillanatba. Ez azt jelenti, hogy előző korok ősi történeteit tanulmányozzuk azért, hogy megérthessünk valamit napjainkból. Ezt nevezem én kvantumugrásnak, amikor visszanyúlunk a történelemben azért, hogy megérthessünk valamit ma és hogy felemeljük a tudatunkat a jövőbe tekintve. Ebbe valamennyi fizikai dimenzió – az idő, a tér, körülmények – és metafizikai dimenzió: az elme, az intelligencia, a lelki önazonosság, a tudatosság is beleértendő, mivel mindezen területeken emelkednünk, fejlődnünk kell. Tehát ma megpróbálunk több energiához, megértéshez jutni, hogy ezáltal magasabb tudatszintre, úgymond tudatosságra kerüljünk.

Óm namó bhagavaté vászudévája!

Most pedig miután kifejeztük a Legfelsőbb Úr iránti hódolatunkat, hálánkat és fohászkodtunk oltalmáért, folytathatjuk az olvasást. Először, röviden szeretném összefoglalni az eddig elhangzott történetet, mivel épp a közepén járunk: Volt egyszer egy király…, eddig úgy hangzik, mint egy tündérmese, de ez egy igaz történet. Volt egyszer egy király, aki miután eleget tett uralkodói kötelességének, az erdőbe vonult, aszkéta lett belőle, és megpróbálta minden idejét, figyelmét Istennek szentelni. Kiegyensúlyozott tudattal rendelkezett, de mégis kötődés ébredt benne egy kis őzsuta iránt, akit nevelgetni kezdett. Majd olyannyira ragaszkodni kezdett hozzá, hogy élete végén tudata középpontjában egyedül a kis őzsuta állt, aminek eredményeképpen következő életében őzként kellett megszületnie. Azonban nagyon különleges őz volt, mivel meg tudta őrizni előző életbeli tudatát. Majd következő életeiben más-más próbatételeken kellett keresztülmennie – mint például, hogy gyakorlatilag idegenül kellett élnie a saját fajtája között, majd halálos veszéllyel kellett szembenéznie, végül gyaloghintó vivő szolga lett belőle. Itt igen nehéz volt számára együtt dolgozni a többi gyaloghintó szállítóval, így meglehetősen rázkódott a hintó, ahogy vitték. A király ekkor megbüntette, majd a szolga erre adott válaszából a király rájött, ki is ő valójában, és azt mondta, ‘Ó, várjunk csak egy pillanatra, ez nem is egy ostoba süketnéma ember, hanem egy nagytudású, emelkedett személy.’ Ekkor egy párbeszéd vette kezdetét közöttük és itt kapcsolódunk bele a történetbe, melynek utolsó verse így hangzik:

„Amikor egy lámpában a kanóc nem ég megfelelően, a lámpás bekormozódik, ha azonban megtöltjük tisztított vajjal, s jól ég, akkor ragyogó fényt áraszt. Éppen így, ha az elme az anyagi érzékkielégítésbe merül, szenvedést okoz, míg, ha távol marad attól, a Krisna-tudat eredeti ragyogását hozza el.”[1]

Mindannyian szeretjük a fényt. A tűz isalapvetően jó célt szolgál, ahol a füst csupán egy zavaró tényező. Ehhez hasonlóan, ha koncentrált a tudatotok és helyesen működik, akkor az el fogja hozni a fényt. Ha pedig nem megfelelően működik, az problémákhoz vezethet.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána, 5.11.8.



Leave a Reply