Calendar

May 2019
M T W T F S S
« Apr    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




(Szvámí Tírtha 2012. májusi, Szófiában tartott előadásából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Egy napon a tanárok hazamentek, hogy valami munkát elvégezzenek, a fiúknak, akik így egyedül voltak, megadva a lehetőséget, hogy játékkal szórakoztassák magukat. Prahládot is hívták az osztálytársai, hogy játsszon velük, ám Prahlád, aki nagyon bölcs volt, mosolyogva, nagy szeretettel így válaszolt: „Kedves barátaim, kérlek, mondjátok el nekem, mi e világ célja!” Azoknak az ártatlan fiúknak még tiszta volt a szívük, nem szennyezte be a materialistákkal való kapcsolat, akik csupán az élvezethez és a fájdalomhoz kötődnek. Mivel szerették Prahládot és nagyon tisztelték, abbahagyták a játékot és köréje gyűltek. Körben ülve nagyon figyelmesen hallgatták szavait, s ekkor Prahlád így szólt: “Az értelmesek fiatal koruktól kezdve elszegődnek az Úr szolgálatába, mivel az emberi élet ritkán adatik meg. Az emberi születés ideiglenes, de rendkívül értékes.”[1]

Ez azt jelenti, hogy az Isten iránti elköteleződés nem függ a kortól. Ha fiatal vagy, meg tudod tenni, ha idős, akkor is meg tudod tenni. Bár ezeket a jellemzőket kifogásként használjuk: „Túl fiatal vagyok, nem tudok csatlakozni. Most már túl öreg vagyok, miért kellene csatlakoznom, nem tudok.” Mindig kifogásokkal élünk, de nem kellene elvesztegetni az időnket, hiszen az idő folyását nem tudjuk megváltoztatni, és egyetlen pillanatot sem tudunk visszahozni, vagyis helyesen kell bánnunk az idővel. Éppen ezért az emberi élet minden egyes perce rendkívül értékes.

Ezután Prahlád így folytatta: „A Visnu lótuszlábaival való érintkezés azt jelenti, hogy a Legfelsőbb Úr lótuszlábait szolgáljuk, ami valamennyi élőlény legmagasabb rendű kötelessége. Srí Visnu a szeretet legfőbb tárgya, a legfőbb irányító és valamennyi élőlény jóakarója és lelke. Srí Visnu lótuszlábainak megközelítése azt jelenti, hogy az odaadó szolgálat folyamatának négy alapérzelmét gyakoroljuk – ezek a semleges érzés, a szolgálatkészség, a barátság és a házastársi szeretet. Ezek közül bármelyik módszernek a követése bhágavata-dharmának, a Legfelsőbb iránti odaadásnak minősül.”

A következő vers így szól: “Ó, daitják gyermekei! Az érzékek kielégítésének öröme valamennyi létformában elérhető, még az állati és madártestben is. Ahogy szenvedésben is részünk van, még ha nem is keressük, az érzékek kielégítése ugyanúgy az előző karmánk szerint fog történni. Ezért e becses emberi élet megszerzése után nincs szükség rá, hogy az érzéki élvezetek kielégítésére törekedjetek, hiszen ezzel a szükségtelen erőfeszítéssel értékes idő veszik el. Lord Mukunda lótuszvirág lábainak odaadó szolgálatán keresztül sokkal nagyobb jótéteményekre tehetünk szert, mint amelyekhez az anyagi élvezeteken keresztül lehet hozzájutni. Az Úr Mukunda fogja számunkra megadni a felszabadulást az anyagi élet kötelékeiből, és ő fogja megadni az élet igazi örömét. Semmilyen más imádatra méltó személyiség sem képes megmenteni bennünket az élet és a halál karmaiból, emiatt az, aki intelligens, félni fogja az anyagi lét szenvedéseit és megérti, hogy az Úr iránti odaadás nélkül lezuhan helyzetéből. Más szavakkal, az Úr szolgálata nélkül nem lehet a nyomorúságból felszabadulni. Ha ezt helyesen megértettük, az embernek őszintén az emberi élet legfőbb jótéteményét kell követnie úgy, hogy már kora gyerekkorában elkötelezi magát az Úr szolgálatában, még mielőtt a betegségek, vagy az öregkor megtámadná.”

A további versek így szólnak: „Az emberi élet megközelítőleg száz évig tart, és e rövid élettartam alatt azok, akiket az érzékeik irányítanak, csupán ötven évet tudnak kihasználni ebből, mivel az éjszakáikat tudatlanság és mély álom fedi.” Alvás közben tehát nem tudjátok a testeteket élvezni. „A fennmaradó időből tíz év a gyerekkorban a megértés lehetősége nélkül telik, egy másik tíz év pedig játékkal és sporttal a serdülőkorban, majd az öregkorban az ember életének utolsó húsz évét betegen, visszavonulásban tölti. A maradék idő – csupán húsz vagy harminc év – általában az érzéki élvezetek hajszolásával és erős kötődések kialakításával telik, ami számtalan szenvedés forrása, és amelynek eredményeként a család és az otthon kötelékének mély illúziójában elveszik az egyén lelki önazonossága. Nem marad idő, arra, hogy a saját üdvünket keressük.”

Tehát ez a számítás azt mondja: egy száz éves élettartam alatt húsz évig alszunk, újabb húsz évig kisgyerekként tudatlanok vagyunk, és csak játszunk, majd a végén ismét van tíz- húsz év, amikor valamilyen fogyatékkal élünk – akkor mennyi marad? Nem sok, igaz? Van tíz jó évünk. Miért kellene ezt a tíz évet buta tevékenységekre vesztegetnünk?

Óvatosnak kell lennünk az idővel kapcsolatban. Hiszen az életeteknek abban az aktív periódusában meghatározhatjátok a jövőtöket – amit aztán később vagy megbántok, vagy élvezni fogtok. A cselekvésnek mindenképpen van eredménye. És a karma-phalát, cselekedeteink gyümölcseit meg fogjuk kapni. – akár szeretnétek, akár nem. Tehát óvatosnak kell lenni a cselekedeteinkkel!

(folytatása következik)


[1] Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs A szent életű Prahlád c. könyvéből

 

 



Leave a Reply