Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




(Tírtha szvámí 2018. 01. 03-i szófiai esti tanításából)

Folytassuk tovább Rúpa gószvámí, Az odaadás nektárja című művének a tanulmányozását, mely a semleges Istenszeretetről szól.

Egy szent arra törekszik, hogy tanulmányozza a védákat, főként az upanisad-irodalmat; hogy mindig olyan helyen éljen, ahol a közönséges emberek nem zavarják; hogy szakadatlanul Krisa örök formájára gondoljon; hogy legyen kész az Abszolút Igazságon elmélkedni s megérteni azt; hogy mindig nagy tudásról tegyen tanúbizonyságot; hogy lássa a Legfelsőbb Urat univerzális formájában (Visvarúpa); hogy mindig keresse a művelt bhakták társaságát; és hogy a hozzájuk hasonló kiváló személyiségekkel a Védák végkövetkeztetéséről beszélgessen. Ezek a tulajdonságok arra szolgálnak, hogy felemeljék a szentet a sánta-rasza szintjére.”[1]

Itt tehát teljeskörű spektrumát kapjuk annak, hogy miként válhatunk alkalmassá az odaadó szolgálatnak erre a bevezető szintjére. Úgy emlékszem egyetértettünk abban, hogy mindannyiunknak szentté kell válnunk, mivel ily módon leszünk képesek felemelni magunkat az odaadó szolgálatnak erre a semleges szintjére. Most pedig tekintsük át részleteiben a felemelkedésnek ezeket a lépéseit.

Az első így hangzik: „Egy szent ösztönös késztetést érez a védák tanulmányozása és a róluk szóló eszmecsere iránt.” Miért kell egyáltalán tanulmányoznunk a kinyilatkoztatott szentírásokat? Azért, mert rajtuk keresztül kerülünk kapcsolatba a Legfelsőbb Igazsággal, melyek mindig egy magasabb irányba fognak vezetni bennünket. A védák nem tárgyalnak semmi másodrendű témát, mindig a legfelsőbb célra irányítják a figyelmünket.

Majd a folytatás: „A szentek mindig olyan helyen tartózkodnak, ahol a közönséges emberek nem zavarják őket.” Ezt nem könnyű megvalósítani, viszont el kell jutnunk erre a zavartalan tudatszintre. Néha látunk olyan képeket emberekről, akik egy nyüzsgő város kellős közepén meditálnak. Eleinte nagyon nehezen tudtam elfogadni ezeket a képeket és azt mondtam magamban: ‘Ó, várjunk csak egy pillanatot, valóban ez az ő meditálóhelyük?!’ Majd később megértettem, hogy: igen, még a legzavaróbb körülmények között is meg kell tudnunk őrizni a kiegyensúlyozott és békés tudatállapotunkat, mert egy emelkedett megvalósítás alapja, az egyensúly. Ha úgy gondolkoztok, hogy ‘Ó, én csak nyugodt helyen tudok meditálni, úgyhogy most ne zavarjatok,’ akkor majd a halál kopogtatására is azt fogjátok mondani, hogy: ‘Ne zavard a meditációmat, épp meg akarom őrizni az elmém nyugalmát.’ Akkor pont egy krízishelyzet közepén lesztek, nem mondhatjátok azt, hogy: ‘Jaj, hogyan is kell nyugodtnak maradnom?’, mert az nem éppen egy kellemes helyzet. Az egy rendkívül komoly és olyan pillanat, melyet nem igazán lehet elhalasztani, amikor szükségünk lesz egy stabil megvalósított tudatállapotra.

„Szakadatlanul Krisna örök formájára gondolni” – ez egy másik tényező, amivel rendelkeznünk kell, és szerencsére Krisna alakja annyira vonzó, hogy rabul ejt bennünket.

„Készen állni az Abszolút Igazság megértésére” – ez a témája a mostani beszélgetésünknek is. „Mindig nagy tudásról tegyen tanúbizonyságot.” Néha próbálkozunk azzal, hogy fitogtatjuk a tudásunkat, azért, hogy nagyobb elismerést kapjunk, mivel a tudást meglehetősen értékesnek tekintjük. A tudás hatalom. Akik nagy tudással rendelkeznek, általában nagyobb befolyással bírnak, viszont lelki értelemben sohasem szabad elkövetnünk ezt a hibát, hogy azért hivalkodunk a tudásunkkal, mert le akarunk nyűgözni másokat, vagy hogy nagyszerűségünkkel, tudásunkkal kérkedjünk.

Egyszer Gurudév azt mondta az egyik tanítványának: „Menjél el ebbe és ebbe a városba és tartsál ott egy nyilvános előadást.” Erre a bhakta azt mondta, hogy: „De Kedves Gurudév, tudod, hogy nem szeretek szerepelni, beszédet tartani.” Erre Gurudév halálosan komolyan azt mondta: „Nem arra kértelek, hogy bűvöld el a közönséget egy show-val, hanem, hogy tarts egy leckét.” Érzitek a  különbséget? Ha a tudásunkkal akarunk dicsekedni, hogy milyen kiválóan ismerjük a sásztrákat, az hiba, az egyenlő az elbukással, mivel hiányzik belőle a szolgai hangulat. Még a sásztrák vagy imák felolvasása is az eredeti értelemben vett áldozathozatal egyik formája, melyet szvádhjája-jagjának hívnak. Ez azt jelenti, hogy a mantrák, imák, sásztrák ismétlése, felidézése is a szolgálat egyik formája. Mégis szükségünk van a tanulásra, mert ha nem tesszük, akkor nem lesz mire emlékeznünk.

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja fejezet



Leave a Reply