Archives

Calendar

October 2022
M T W T F S S
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




(Szvámí Tírtha 2017.05.07-i, Rila-hegység reggeli előadásából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Halála idején a király látta, hogy az őz úgy ül mellette, mintha saját fia lenne, és gyászolja elvesztését. A király elméjében egyedül az őz teste járt, ezért éppen úgy, mint azok, akiknek nincs Krisna-tudatuk, elhagyta a világot, az őzet és az anyagi testét, s egy őztestet kapott. Kapott azonban egy áldást: noha elvesztette emberi testét, az őztestbe került, nem feledkezett meg előző életének eseményeiről.”[1]

Jól ismerjük a Gítá ide vonatkozó versét, hogy „Ki milyen létre gondol teste elhagyásakor, azt éri majd el kétségtelenül.”[2] Általában úgy szoktunk alkudozni: ‘Rendben, ha az utolsó pillanat fogja meghatározni a következő életemet, akkor elég, ha majd abban az utolsó pillanatban rögzítem az elmémet a Legfelsőbbre.’ De legyünk realisták, ha olyan nehéz úgy általánosságban összpontosítani a tudatunkat, akkor miért gondoljátok azt, hogy majd az utolsó pillanatban mindent tökéletesen tudtok irányítani? Ezek mindig nagyon intenzív pillanatok – a testet öltés és a testelhagyás – nagyon-nagyon erős érzések. Tehát ott többé-kevésbé képtelenek leszünk tudatosan irányítani a dolgokat; valami más veszi át az irányítást. Ezért tulajdonképpen ebből a történetből azt is megtanulhatjuk, hogyan tudunk egy rögzített tudatállapotot elérni, majd az életünk végén. Bharat Mahárádzs egyszerűen csak szerette ezt a kis őzet és őrá gondolt. Ugyanígy, ha egyszerűen szeretitek Krisnát, emlékezni fogtok Rá, vagy legalább a bhaktákra és ismét találkozni fogtok velük.

Volt egyszer egy bhakta, aki azt mondta a többieknek: „Kérlek javítsátok meg az autómat és nézzétek át jól.” Másnap reggel elindult és egy idő után valahogy teljesen kormányozhatatlanná vált az autó. Abban a pillanatban a bhaktákra gondolt, hogy valószínűleg nem nézték át elég alaposan az autót és rögtön karambolozott és a feje is megsérült. Ekkor elgondolkozott: „Hoppá, majdnem elhagytam ezt a testet, de legalább a bhakták voltak az utolsó emlékeim. Viszont ez a meditáció mégsem volt annyira pozitív, ezért az én drága Uram azt mondta, hogy: „Menj még vissza! Nem mehetsz el ilyen könnyen.”

Szóval, nem elég csupán valamiféle meditáció; próbáljátok meg azt, hogy ez egy szeretetteljes, gyöngéd és pozitív meditáció legyen. Ez egy nagyon komoly dolog, mivel ez a folyamat, amit gyakorlunk, a bhakti-jóga, melyet a szeretet hat át, és ahol a test-elme együttesét is a szeretet irányítja. Nem analitikus tudás, nem tapaszja, nem lemondás, hanem a Legfelsőbb iránti szeretetteljes szolgálat gyakorlása a mi utunk, a mi gyakorlatunk. Ez egy nagyon finom, nagyon gyöngéd folyamat, ezért kérlek váljatok méltóvá ehhez a szinthez! S mindig emlékezzetek arra, hogy ‘Amikor virágot viszek a templomba, a mögötte lévő ok és szándék mindig nagyon tiszta és finom legyen’. Kérlek, mindig óvjátok és őrizzétek meg ezt a legbensőbb szépséget, a legcsekélyebb dolgaitokat is hassa át ez a belső lényeg.

Tehát Bharat Mahárádzs az őzön meditált, őrá fókuszált, így egy őztestet kapott teste elhagyásakor. De az őz is Bharat Mahárádzson meditált, igaz? Szóval mindkettőjük meditációjának más-más volt a tárgya. Meglehet, végül Bharat Mahárádzsnak ugyan más faj testét kellett magára öltenie, de megkapta azt az áldást, hogy megőrizhette a tudatát és nem felejtette el előző életét.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána 5.8.27.

[2] Bhagavad-gítá  8.6.



Leave a Reply