Sharanagati

„Ó, Bharata leszármazottja, a testben lakozót nem lehet megölni. Ezért nem szabadna szomorkodnod egyetlen élőlényért sem.” *
Ez a vers tulajdonképpen megadja a szentimentalizmus definícióját. Mert a szentimentalizmus egyik definíciója az, amikor több könyörületet próbálsz adni egy élőlénynek, mint Istennek. Habár ez egy nagyon bonyolult meghatározás: ha több együttérzést próbálsz adni egy élőlénynek, mint Istennek, akkor az szentimentalizmus. Hogyan értsük ezt? Ez a meghatározás nagymértékben kapcsolatban van a karmával. A karma tett és visszahatás – azt jelenti, hogy azt kapod, amit megérdemelsz.
Szelet vetsz, vihart aratsz. Bármit teszünk, lesz valamilyen visszahatása. Ez a kérdés egyik összetevője.
A sors tehát az emberek homlokára van írva. Bármilyen boldogság, siker, szenvedés vagy kudarc is várjon rád ebben az életben, az már az elején eldől. Ne lázadj hát a sorsod ellen. Tulajdonképpen a sors nem büntetés, hanem lehetőség az előrehaladásra. Ezért legyünk hálásak, hogy megkaptuk a különféle lehetőségeket az életünkben.
Természetesen a lelki fejlődésünk folyamán meg kell tanulnunk, hogy mi az együttérzés. De emlékezzetek a definícióra: a szentimentalizmus azt jelenti, hogy túlságosan könyörületes, túlságosan együtt érző próbálsz lenni – könyörületesebb, mint a kijelölt út, a karma, az emberek sorsa. Persze ez nem azt jelenti, hogy „ne segíts” ha szükség van a segítségre. De vannak dolgok, amiket nem tudunk megváltoztatni. Fel kell ismernünk a határainkat. Van egy szép fohász: „Ó Uram, kérlek add meg az erőt, hogy megváltoztassam, amit meg tudok, add meg a türelmet, hogy elviseljem, amit nem tudok megváltoztatni, és ad meg az intelligenciát ahhoz, hogy mindkettőt fel tudjam ismerni.” Ez nem szentimentális, ez praktikus.
Lelki emelkedettségünktől függően különböző kapcsolatokba kerülünk másokkal. A könyörületnek igazából három lépése van. Az első a megértés. A megértés azt jelenti, hogy ha találkozol valakivel, kész vagy meghallgatni a másik nehézségeit. És egyszerűen az által, hogy megnyílnak, vagy megosztják a gondjaikat, azok már csökkenek is. Ezért van a gyónás a templomokban. Mert ha kiadod magadból a titkaidat, vagy bűneidet, automatikusan egy kicsit megkönnyebbülsz. Ha ilyen kapcsolatba kerülünk másokkal – meghallgatjuk a problémáikat – azt hívják megértésnek. Ha az aktivitás oldaláról nézzük, ki aktív ebben az értelemben? A szenvedő fél: „Gondjaim vannak, elmegyek hozzád és elmondom neked a gondjaimat.” A másik fél passzívan hallgat, meghallgat. Elég ez? Vagy van egy következő lépés? Van egy következő lépés! Ez pedig a megfelelő együttérzés. Az együttérzés, könyörület azt jelenti, hogy kész vagyok meghallgatni a problémáidat, és kész vagyok megosztani is azokat. Ebben az esetben mindkét fél aktív. „Elmondom neked a problémáimat, és te is szerepet vállalsz.” Hogyan éreznéd magad, ha valaki kész lenne osztozni a gondjaidban? Úgy gondolom ez jó érzés, mert könnyebbé válik számunkra. De az együttérzés harmadik szintjét szeretetnek hívják, ragaszkodás, ragaszkodó szeretet, ahol már nem csak meghallgatod, nem csak osztozol, hanem elveszed mások szenvedését. Mentesíted a másikat a gondok alól. Ily módon az a személy, aki mentesít, az igazán aktív elv. Nem túl-könyörületes, nem szentimentális, hanem képes csodát tenni. Ő a mi varázslónk. Ő a mi mesterünk, a tanítónk. Ahogyan Sríla Szádhu Mahárádzs mondja: „Csak adjátok a mérget a mestereteknek. Nektárt fog adni cserébe.” Ez a csere.
Ezen skála alapján beazonosíthatjuk, hogy melyik szinten állunk. Nagyon boldogok vagyunk már attól is ha találkozunk egy emberrel, aki meghallgat minket. És amikor minden gondod, az érzéseid, az elképzeléseid átadod valaki másnak, akkor úgy érzed: „Óh, milyen jót beszélgettünk. Legalább meghallgatott valaki.” Aztán az igazi osztozás azt jelenti, hogy kész vagy megosztani a problémákat; és állj készen az öröm megosztására is. De az igazi csoda a harmadik szinten történik, amikor azt érzed: „Megváltoztam! Hé, hol vannak a ragaszkodásaim?! Hol vannak a gondjaim!? Valamit elveszítettem.” A csoda azt jelenti, amikor elkezdenek változni a dimenziók. Amikor másként múlik az idő. Amikor összezsugorodik a tér. És egy tiszta bhakta társaságában úgy érezheted, hogy láthatod, amint változnak a dimenziók. Ezért a guru képes megváltoztatni a tanítványt. A felavatás által átszáll a lelki tudás és a gyakorló kap egy esélyt. A többi már a gyakorlótól függ. Ahogy mondják: leviheted a lovat a vízhez, de saját magának kell innia. A guru elvezeti a tanítványt a tiszta víz forrásához, de neki magának kell innia.
Ezt a folyamatot nem imitálás, hanem követés által lehet gyakorolni. Ha egy hölgy bemegy a szülőszobára és elkezd kiabálni, attól még nem születik gyermek. Ahhoz valami másra van szükség, körülbelül kilenc hónap, egy kis előkészítés. Egyszerűen csak a hang utánzásával nem lesz eredmény. Kipróbálhatjátok! Egyszerűen csak mondjátok: „Haré Krsna!” – elég ez? Igen! A kegy által ez is elegendő, mert Maháprabhu olyan nagylelkű, hogy azt mondta: ha valaki csak egyszer elismétli a Szent Nevet, az már bhakta. Mégse használjuk ezt kifogásként: „Gurudév, már egyszer kimondtam a Szent Nevet, úgyhogy velem már minden rendben! Megtettem, amit kell.” Ez nem kifogás; de ebből megérthetjük a kegy mennyiségét, mily nagy az Isten kegye, hogy magához öleljen. Ebből megérthetjük, hogy Csaitanja Maháprabhu szentimentális. Kész arra, hogy könyörületesebb legyen, mint a sorsod, mint a karmád. Képes felülírni a karmikus utad. Az egyetlen apró követelmény, hogy „Igen”-t mondj Krsnának. A bhakti-jóga nagyon egyszerű: azt jelenti, hogy mondj „igen”-t

*Bhagavad-gítá, 2.30.