Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




guru

Ma egy nagyon különleges és fontos témánk van, amely a lelki utunkkal és fejlődésünkkel foglalkozik. Lelki fejlődésünk a mestereinknek való elkötelezettségünktől függ. Ebben a témában két verset kell tanulmányoznunk a Bhagavad-gítából. Az egyik a tanítvány verse, a másik a gurué. Melyiket szeretnétek először hallani? Kezdjük a tanítvánnyal, rendben.

A Bhagavad-gítá valójában isteni ének. Olyan, mint az Úr Krsna, Isten tanítása, tanítványa Ardzsuna részére. Ily módon ez a beszélgetés gyakorlatilag a lelki fejlődés minden terén és minden kérdésében útmutatást ad. A tanítvány vers a legelején található.

„Kárpanja-dósópahata-szvabháva prccshámi tvám dharma-szammúdha-csétah jaccsréjah szján niscsitam brúhi tan mé sisjasz té’ham sádhi mám tvám prapannam – Most zavarban vagyok a kötelességemet illetően, és gyengeségem miatt elvesztettem a lélekjelenlétemet. Ebben a helyzetben kérlek Téged, mondd meg világosan, mi a legjobb számomra! A tanítványod vagyok, egy lélek, aki meghódolt előtted. Kérlek, oktass engem!” [1]

Ebből kaphatunk némi elképzelést arra nézve, hogy milyen egy tanítvány megfelelő mentalitása. „Zavarban vagyok.” Ha mindent tudsz, miért mennél valakihez, aki tanít téged? Habár sok mindent tanultunk az életben, mert az élet egy életfogytiglani tanulás, egy bizonyos idő múlva el kell jutnunk egy határhoz, amit nem tudunk magunktól átlépni. És a tanítvány első tulajdonsága, hogy felismeri a korlátokat. Ezért azt mondják, annak érdekében, hogy tényleg kapcsolatba kerüljünk egy mesterrel, kicsit össze kell zavarodnunk. De jó értelemben, oly módon, hogy meg akarjuk találni a megoldást. És amikor megértjük ezen életbeli korlátozott lehetőségeinket, akkor keresünk kell egy feljebbvalót, aki segít minket.

És itt Ardzsuna, Krsna, Isten barátja, azt mondja: „Zavarban vagyok kötelességemet illetően. Mit csináljak ebben az életben?” Jó kérdés, nem igaz? Az élet hosszú, de gyorsan elmúlik. Használnunk kell tehát ezt a rövid időt. Mennyit adtok magatoknak? Hatvan, hetven év? Az elején lehet, hogy azt gondoljátok: hatvan, vagy hetven év hosszú idő. Hosszú, de a végén meglátod: „Annyi volt csak, mint egy szempillantás. És hosszú volt a listám a terveimet illetően – mind teljesítve.”

Óvatosnak kell tehát lennünk az idővel, és a legjobb célra kell használnunk az életünket. Ha tudod, mit tegyél, ne kérdezz. Ha vannak kétségeid, hogy vajon helyesen éled-e az életedet, akkor kérdezz.

„Gyengeségem miatt elvesztettem erőmet, Mond meg nekem, mi a legjobb a számomra?” Ez a kérdés azt jelenti, hogy a tanítvány, vagy jövőben tanítvány felelősségteljes személy. „A legjobb célra akarom használni az életem. Mond meg tehát nekem, mi a legjobb –nekem, nem Neked, mi a legjobb nekem?” Önző ez? Nem, nem az, mert egy igazi guru azt fogja megmondani, ami neked jó, nagyon magas szinten. A legjobb a számunkra, mindannyiunk számára, ha harmonizáljuk a céljainkat az isteni célokkal. Ameddig saját érdekünket akarjuk szolgálni, frusztráltak leszünk. Ha azonban elkezdjük az isteni közös érdeket szolgálni, sikeressé válik az életünk. Ha magadért élsz, senkiért sem élsz; ha Istenért élsz, mindenkiért élsz. Ez az isteni tudomány első fejezete.

És aztán Ardzsuna azt mondja: „Most a tanítványod vagyok, egy Neked meghódolt lélek. Kérlek, oktass engem!” Valójában ez a sisja-abhimán, vagyis a tanítvány mentalitása. A tanítvány egyik definíciója, hogy tanítás alatt áll. A másik pedig, hogy hagyja magát tanítani. Ez a tanulásra, a tudás megszerzésére való hajlandóság. Ezért alázatosnak kell lennünk, hogy igazi tanítvánnyá válhassunk. Indiában néhány helyen a templom bejáratát nagyon alacsonyra építik. Miért? Azért, hogy kicsit meghajoljunk. Felemelt fejjel, és égnek szegezett orral, nagyon nehéz tanulni. Ezért azt mondják: a leendő tanítvány az, aki rendelkezik ezzel a tanítványi mentalitással.

Itt Ardzsuna kijelenti: „A tanítványod vagyok.” Ez nagyon fontos – a kijelentés. A szavaknak varázserejük van. Ha mondasz valamit, az olyan, mint egy tárgy magad előtted. A szavaknak varázserejük van. És amikor kijelented: „A tanítványod vagyok,” az olyan, mint egy eszménykép mely megnyilvánult előtted.

De Ardzsuna egy második minőséget is említett: „egy lélek, aki meghódolt Előtted”. Nem egy – mondjuk – matematika tanuló vagyok. Gondolhatjuk, hogy az is egy tanítvány, de igazából nem – egy igazi tanítvány a lelki tudomány tanulója. Mert a matematika múlandó, mint ahogy a többi anyagi elfoglaltság, eredmény vagy tudomány, stb. De a lelki tudomány, eredmények, és élet veled marad. Tanítványok vagyunk tehát, tanítványok vagyunk, ha a maradandó életet, az örök értékeket ápoljuk.

És ez a meghódolási folyamat olyan, mint szárnyakat adni a jövőbeni bhaktáknak. Most olyan vagy, mint egy csiszolatlan gyémánt. Vagy inkább egy szén, gyémánt-elő. De egy kis hő és nyomás segítségével a szén gyémánttá kezd válni. Igaz? Ez egy átalakulás. A meghódolás pedig ennek az átalakulásnak a kezdete. A fekete szénből egy csodálatos gyémánt kezd válni. De ebből a természetes gyémánt állapotból el kell jutnunk a briliáns állapotba, a csiszolt gyémántéba. Ezért alkalmaznunk kell egy módszert. A módszer pedig a felavatási folyamat, ezt diksának hívják. A diksá egy olyan szent intézmény, ahol az isteni tudomány és az isteni kapcsolat átadódik a tanítványnak. Egy érintőkőhöz hasonlítják, amikor ezen isteni érintés által, egy egyszerű alapelem arannyá változik. Érzitek a változást magatokon? Ez egy nagyon mély transzcendentális folyamat. És még ha nem is éreztek azonnali hatást, mégis van hatása. A szádhuk, vagy mesterek, átadják neked a lelki tudást.

 

[1] Bhagavad-gítá 2.7.



Leave a Reply