Sharanagati

Krsnának megszámlálhatatlanul sok neve van, ezek megannyi különféle aspektusát írják le. Egyszeriben az emberek belefogtak Isten neveinek összegyűjtésébe, és végül egy vastag könyv született ebből. Ám úgy vélem, a Legfelsőbb neveinek legbőségesebb tárháza az indiai kultúra. Mivel ők felettébb különlegesen közelítik meg a szent név és a Szent Névvel Rendelkező egységét – nāman és nāmin.

Ezekben a nevekben oly sok mély aspektus jelenik meg: Ő nem csupán mindenek Ura – hiszen ez az általános Isten-koncepció – ám különleges módon láthatjuk azt is, hogy Ő hogyan létezik. A Legfelsőbb általános neveinek zengése vajon mit eredményez? Krpadhém, nemrégiben Te tartottál leckét a Harináma Csintámani-ról – erről ott tesznek említést. A másodlagos nevek tehát mivel kecsegtetnek…?

Krpadhám: A másodlagos nevek gyümölcse a móksa.

Tírtha Mahárádzs: Helyes! És vajon mi az elsődleges nevek gyümölcse?

Krpadhám: Préma.

Tírtha Mahárádzs: Préma! Az különbség! Éppen ezért mantrazengésünk és figyelmünk középpontjában álljanak mindig a lelki tevékenységek, hiszen nem véthetjük el a célt. Az illúzió annyi ambíciót és megannyi elérendő célt kínál, hogy elvonja a figyelmünket – ám a spirituális illúzió szintén kínál célokat. Spirituális illúzió? Mi is az? ’A tanulmányaimból tudom, hogy a mahá-májá rossz, a jóga-májá jó, vagyis a spirituális illúzió az jó, ugye? Ám van néhány csapda, és van néhány veszély a lelki ösvényen. Még akkor is, ha úgy gondoljátok, hogy a Legfelsőbb felé irányulnak lépéseitek, lehetnek benne kacskaringók, eltévelyedések. A lelki illúzió, mint csapda, nem a jóga-májá isteni illúziója, amely majd összeköt benneteket a Legfelsőbbel egy nagyon is intim és közvetlen módon, elfeledve az Ő magasztos aspektusát, és létrehozva egy nagyon is eleven kapcsolatot. Mindazonáltal szeretnék valamit mondani ezekről a csapdákról.

Tehát a lelki ösvény, mivel olyannyira tündöklő vállalás – úgyszólván veszélyes. Mi a lelki fejlődés legfőbb veszélye, Tédzsaszviní?
Tédzsaszviní: A büszkeség.

Tírtha Mahárádzs: Mindenki azt mondja: ’Igen, igen! Ismerjük ezt az érzést. Mindenki nagyon erősen, nagyon hatékonyan gyakorolja. Egyszer kedves hittestvéreim egyike kérdezte meg Gurudévtől: „Meg tudnád-e mondani, hogy mi az én legnagyobb hibám?” Gurudév egy ideig csendben volt, majd így szólt: „Ami többi testvérünknek is – a hamis ego.” Egy igazi guru megmondja a hibáidat. Ha intellektuálisan közelíted meg: „Kérlek, Gurudév, elmondanád a hibáimat?” – akkor ő úgy fogja gondolni, te egy intellektuálisan befogadó ember vagy, és a megfelelő kérdésre megadható a megfelelő válasz. Ha azonban Ő elkezdi sorolni a hiányosságaidat, te pedig elkezdesz kiabálni és gyűlölködni, akkor az nem intellektuális válasz. Tehát, ha kérdezni szeretnénk, képesnek kell lennünk a válasz elfogadására is. Nem kötelező kérdezni, ám ha kérdeztek, ezt a szabályt kell követnetek. Egyes számú szabály: ne kérdezd a szádhut, ha nem állsz készen válaszának elfogadására.

Tehát az egyik fontos csapda ez az ego-utazás – a történet velünk kezdődik, és velünk is ér véget. Igaz, ez egy nagyon édes téma – ’önmagunk’ nagyon kedves téma, hisz mindenki szeret hallani magáról, megvitatni valamit, vagy megnyílni… Mivel önképünk nagyon közel van hozzánk, ezért kedves téma. Bizonyos mértékig erre szükség is van – semmi baj, ha egy kicsit magatokra összpontosítotok, mert először meg kell határozni a kiindulópontot – ez pedig a jelen helyzetünk, semmi gond. Ha szeretnétek egy kicsit kielemezni a helyzeteteket – szükséges, ám ne ragadjatok bele túl hosszan ebbe a témába.

Egy másik csapda az, amikor követés helyett imitálunk. Ezt fő hibaként tartom számon. Például, mondjuk itt van egy ünnepség, a vjásza-púdzsá – részt vehettek rajta imitátorként, avagy igazi gyakorlóként is. Ha csak imitáltok, akkor valamennyi alázatra utaló kifejezést használjátok majd, ám ez olyan, mint külsőségek a mélyebb jelentés vagy realizálás nélkül. Mindazonáltal éppen a jó példa ismétlése fog jó eredményeket hozni. Éppen ezért nagyon is tudatosnak kell lennünk a lelki gyakorlatainkban. A tudás, a megértés és az érzelmek kéz a kézben járnak. Tudnunk kell, mi az, amit gyakorolunk, majd valamennyi érzelmünkkel a Legfelsőbb felé kell fordulnunk.

(folytatása következik)