Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017.05.07-i, Rila-hegység reggeli előadásából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Bharat Mahárádzs egy őztestben élt, ám mivel múlt életében hűségesen végezte az odaadó szolgálatot, megértette, hogy miért ezt a testet kapta. Elmúlt és jelenlegi életét végiggondolva szüntelenül tettein bánkódott, s így beszélt: „Mily szerencsétlen vagyok! Elbuktam az önmegvalósított lelkek útján. Elhagytam saját fiaimat, feleségemet és otthonomat, hogy fejlődhessek a lelki életben, s az erdőben egy magányos, szent helyen kerestem menedéket. Önfegyelemre és önmegvalósításra tettem szert, s örökké odaadó szolgálatot végeztem: hallottam az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről, Vaszudéváról, mindig Rá gondoltam, énekeltem Róla, imádtam Őt és emlékeztem Rá. Törekvésem olyannyira sikerrel járt, hogy elmém mindig az odaadó szolgálatba merült. Saját ostobaságom miatt azonban ez az elme újra ragaszkodni kezdett – ez alkalommal egy őzhöz. Most egy őz testében születtem meg, s távol kerültem az odaadó szolgálat tetteitől.”[1]

Tehát anusravana hallás; manana elmélkedés; szankírtana dicsőítés; árádhana, imádat – ezek a lelki gyakorlat összetevői.

„Noha Bharat Mahárádzs egy őz testébe került, szüntelen bűnbánata miatt teljesen eltávolodott minden anyagi dologtól. Senkinek sem tárta fel titkát, ám egy napon elhagyta őz anyját a Kálanydzsara-hegyen, ahol megszületett, s visszatért Sálagráma erdejébe, Pulasztja és Pulaha ásramájához. Ebben az ásramában élt hát, s ezúttal nagyon vigyázott, nehogy áldozatul essen a rossz társulásnak. Anélkül, hogy bárkinek feltárta volna a múltját, ott élt ebben az ásramban, és csupán száraz leveleket evett. Nem volt teljesen egyedül, hiszen a Felsőlélek vele volt. Így várt a halálra az őztestben. Végül fürdőt vett a szent helyen, s elhagyta testét.”[2]

Látjátok, ez egy lelki gyakorló sikertörténete. Nézzetek szembe önmagatokkal és látni fogjátok a gyengeségeiteket, hiányosságaitokat, azonban mindig lesz lehetőségetek javítani azokon. S Bharat Mahárádzs uralkodása allatt is kivételes király volt és mivel később a lemondott életrendbe lépett, ami olyan, mintha a társadalmon kívül létezne, ezért személye még inkább példaértékű a számunkra. Általában a társadalom igyekszik jó életszínvonalat biztosítani a polgárai számára és lehetőséget arra, hogy gyakorolhassák az élet valamennyi célját purusártháját – mint például a dharma (vallásgyakorlat), artha (anyagi gyarapodás), káma (érzelem-érzéki élet). Viszont, aki lemondottan él, az már elveti ezeket – csupán a móksa, a felszabadulás a célja. Tehát ilyen szempontból ő egy kívülálló volt; majd beütött ez a kis malőr az utolsó meditációjába és máris egy őzcsapat részesévé vált. Ezzel azonban ismét kívülállóvá vált, mivel általában más őzek nem emlékeznek előző életükre, nem úgy, mint ő és ki akarta javítani ezt a botlását. Ennek ellenére sohasem volt egyedül, mert nagyon erősen, nagyon mélyen élt a szívében Paramátmá. ‘Tudom, hogy nem vagyok egyedül, Valaki van itt még velem.’

Ellenben többségetek nem kívülálló tagja a társadalomnak, így, ha találkoztok egy ilyen társadalomtól elhidegült kívülállóval – mint például egy aszkéta vagy hasonló, kérlek próbáljátok megszelídíteni egy kis időre. Adjatok neki némi csapátit és ne csak száraz faleveleket. Akkor ti is beteljesítitek a dharmátokat és ő is elégedett lesz.

Ezért méltányoljuk és támogatjuk a grhaszthákat, a családosokat – mivel valakinek meg kell termelnie a csapátira valót. Ha mindenkiből aszkéta lesz, ki fogja hozni a csapátikat? A grhasztha életmód szintén egy ásram, egy hely, egyfajta intézmény a lelki fejlődésre. Sztha a szanszkrtban annyit jelenti, hogy ‘egy helyben maradni’. Ne szaladgáljatok, legyetek megalapozottak, stabilak. Grhasztha – megalapozott a grhában, az otthonban. Mely nem egyszerűen egy épület, hanem egy otthon, nem csupán egy ház, hanem egy otthon. Az nem ugyanaz. Tehát a grhaszthák első feladata, hogy házból otthont teremtsenek, a magasabb kötelezettség pedig, hogy az otthont, templommá alakítsák.

[1] Bhágavata-purána 5.8.28-29.

[2] Bhágavata-purána 5.8.30-31.