Sharanagati
Collected words from talks of Swami Tirtha(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2005. szeptember 5, Ahtopol)
Mi az emberi lény szenvedésének vége? A születés. Egyetértetek? Igen és nem. Az anyagi születés nem egy boldog történet. A lelki születés azonban egy csodaszép pillanat. Hogyan kezdjünk egy új lelki életet? Hogyan vessünk véget az emberi lét szenvedéseinek? Ez egy alap kiindulási pont lelki gyakorlatainkban. De a bhakti fő célja valójában az, hogy mindig kapcsolatban legyünk a Legfelsőbbel. Megtanultuk, hogy a bhakti jóga eszménye nem a felszabadulás, hanem az állandó kapcsolat. Ezért tehát ez egy magasabb cél, mint az általános vallásos célok és eszmények. A tradíció pedig megtanít arra is, hogy hogyan érjük el ezt a célt, ezt a fajta tökéletességet. A tökéletesség azt jelenti, hogy mesterré vársz. Az élet mesterévé, érzékeid és érzéseid mesterévé. Képes leszel uralkodni magadon, és aztán… elveszíted a kontrollt. Mint amikor Krsna elveszítette Magát a Bhágavatam óceánjában. Veszítsük hát el mi is magunkat az odaadó gyakorlatokban. Először tehát érjük el a kontrollt, aztán veszítsük el!
Ahhoz pedig, hogy mesterekké válhassunk, először tanítványokká kell válnunk. Anélkül, hogy szolgává válnál, nem lehetsz úr. Oly soká szolgáltuk már magunkat. Kezdjünk el másokat szolgálni. Kezdjük el az odaadó szolgálatot. Ezért elfogadjuk a sisja-abhimánát. A sisja-abhimána a tanítvány, a szolga természete. Sisja olyan személyt jelent, aki hagyja magát oktatni. Ezt jelenti a sisja-abhimána – adj nekem útmutatást, adj nekem segítséget.
Van guru-abhimána is. A guru-abhimána a büszkeség egy nagyon speciális formája: „Igen, adok neked szolgálatot!” Mit szeretnénk tanulni a gurutól? A szolgáló mentalitást. Ne utánozd ezt, hanem próbáld ezzel az intenzitással élni az életed. Ily módon sokat javíthatunk az életünk minőségén.
Sokan azt gondolják, hogy szannjászínak, vagy gurunak lenni a legdicsőbb helyzet az életben. Volt egyszer egy családos ember, akinek volt egy szannjászí jóbarátja. Együtt utaztak meglátogatni egy ásramot. És a családos ember így gondolkodott: „Szannjászínak lenni nagyon jó helyzet. Mindenki tisztel, virágfüzéreket kapsz. Szannjászínak lenni, ez egy jó cél!” Megérkeztek a templomba és minden a megszokott forgatókönyv szerint zajlott: a szannjászí megkapta a virágfüzért, kiemelt helyre ültették, mindenki alázatosan fohászkodott és a mester ajkairól áradó nektárt itták. A lecke után mindenki hatalmas tányérokkal rohamozta meg és tonnányi praszádamot szolgáltak fel neki. Azután következett a dolog keserűbb része. Jöttek az emberek a problémáikkal. És a barátunk – a családos ember – ugyan abban a szobában ült. Órák teltek el és az emberek egyre csak jöttek a problémáikkal, felajánlották tehát a keserű füzéreket is, a problémákból is tonnányit ajánlottak fel. Tíz órakor a barátunk kezdett fáradni. Kigurította hát a hálózsákját, de még ez sem segített, az emberek csak nem akartak távozni. Hajnali kettőkor aztán az utolsó látogató is hazament és a szvámí végre pihenhetett egy kicsi. Úton hazafelé beszélgetni kezdtek. És a barátunk így szólt: „Eddig szannjászí szerettem volna lenni. De most már nem szeretnék. Azt gondoltam az egy jó helyzet, de most inkább maradok a családommal.”
Ahhoz, hogy mesterekké váljunk, először tehát szolgákká kell válnunk. És a hagyományokhoz hűen kell gondolkodnunk, de néha szokatlan módon kell cselekednünk. Mint ahogyan Sríla Srídhar Mahárádzs mondja: „Nem forma-követő vagyok, hanem forma-bontó!”
Sokféle a látásmód a lelki tanítómesterrel kapcsolatban. Itt van például az ortodox mód; a despota guru – mindig nagy trónuson ül, nagyon kemény, rendíthetetlen, reszketsz előtte. Ez a klasszikus. Vannak azonban reform guruk is, akik közelebb mennek a tanítványokhoz. Néha még az igen magas vjászászanáról is leszállnak, és egyszerű emberi lényként viselkednek. Aztán ott van a menedzser típus, aki üzleti tanácsokat ad tanítványainak, és különféle tevékenységekkel foglalja le őket. Aztán pedig ott a segítő típus, a lelkesítő. Ha a tanítvány egy szolgálat ötletével áll elő, a guru szárnyakad ad neki, igen csináld, tégy így!
Ahogy tehát a guruk különfélék, a tanítványok is eltérőek. A despota guru a despota tanítványokat vonzza. És egy despota tanítvány legnagyobb aggodalma az, hogy mekkora vjászászanát állítson vajon a templomba. De néha elvész a lényeg… Ne váljunk tehát despota tanítványokká, sem despota gurukká.
Aztán ott az ostoba tanítvány, aki nagyon szépen szolgálja mesterét, de fejjel lefelé tartja a guru képét a polcon. Valószínűleg extázisa okozza ezt… Ne legyetek tehát fanatikusak, despoták, vagy ostobák. Legyetek egyszerű, szelíd emberi lények. Legyetek reformista tanítványok. Reformisták abban az értelemben, hogy próbáljátok meg a lényeget megragadni, ne maradjatok a felszínen, a formalitások talaján.
*az abhimána szó büszkeséget, önbizalmat jelent