


Sharanagati
Collected words from talks of Swami Tirtha
(Szvámí Tírtha, 2018. 05.03. Rila-hegységbeni előadásából)
(az előző hétfői tanítás folytatása)
Mahádév kérdése: Egyszer beszélgettem egy muzulmán tudóssal, aki azt mondta, hogy Allah 99 neve, mint ahogy említetted ezek a másodlagos nevek, az Általa ellátott feladatkörökre utalnak. Engem mindig is az érdekelt, hogyan keletkeztek az elsődleges, a raszikus nevek?
Szvámí Tírtha: Én pedig arra vagyok kíváncsi, hogyan jöttek létre a másodlagos nevek? Minden név a kapcsolatról szól. Azt mondják, hogy a másodlagos nevek által elérhetjük a felszabadulást, tehát ha valaki Istennek ezeken a nevein meditál, eléri a tökéletességet. Vegyük például a buddhizmus fő mantráját: az óm mani padmé hum mantrát, mely azt az igazságot tárja elénk, hogy “kincs rejlik a lótuszban”. Viszont, mivel ez az Úr Buddhához kapcsolódik, és a beavatási folyamatukban ennek a három ékkőnek, a három fő hatalmasságnak kötelezik el magukat: Buddhának, a dharmának és a szangának, így ezekkel kapcsolódnak össze, és mégha a meditációjuk nagyon szimbolikus is, ezek által érik el a felszabadulást. Én úgy tudom, hogy a muzulmán hívők gyakorlatának célja a Mennyország elérése, és ezért mutatják be a rituálékat, végzik a lelki gyakorlatokat, a haddzs-ot (zarándoklat), az imádságot stb. A keresztények célja kicsit közelebb áll a miénkhez: Isten társaságának elérése. A Mennyországba való jutás egyfajta szálókja-mukti, Isten lakhelyére való eljutás. Az Istennel való társulás, már egyfajta kapcsolatot jelent. A keresztény Mennyországban mindig dicsőítik és szolgálják Istent, tehát ott a szolgálatkészség mutatkozik meg leginkább. Még az advaita iskolát követő, májávádí filozófia által is elérhetitek a felszabadulást. Ezek a másodlagos tehát valamennyi lelki gyakorló számára általános célt jelentenek, melyekkel elérhető a felszabadulás. Azt mondják, hogy még a Szent Név árnyéka, a námábhásza által is elnyerhető a felszabadulás. Például, némely nyugati országban a városnéző túrát “city-rama-nak”, nem pedig panorámának hívják. És ha ezt ismételgetitek… “City-ram”, Szítá-Rám, mindenféle tudás és komolyabb elkötelezettség nélkül is hatásos lehet. Vagy vegyük például az építkezéshez alkalmas polikarbonát lemezeket. Indiában komoly tradicionális iskola a nátha jógik útja, illetve itt van néhány hittestvéretek, akiket hasonlóan hívnak, Lókanáth, Pránanáth, Jadunáth, tehát ezt az építkezési elemet is hasonlóan hívják polikarbo-náth-nak. Nos, ezt viccnek is vehetjük, de biztos vagyok abban, hogy a kozmikus végelszámosnál, még egy ilyen hasonlóság is számítani fog. ‘Ez az alak egész életében “city-ram” nevét emlegette. Adjunk neki egy kedvezőbb esélyt a következő életre.’
Látjátok, hogy a Szent Név áthatja, illetve ott van a mindennapi életünkben. Természetesen ezek csak árnyékképek, de azt mondják, hogy, még a Szent Név árnyéka is megadja a felszabadulást, mit sem szólva a másodlagos nevekről, melyek kétségkívül elhozzák számunkra a megvilágosodást. Viszont az elsődleges nevek a Legfelsőbbnek nem csak valamely kozmikus feladatkörét vagy erkölcsi szabályait fejezik ki, mint például nagylelkű, könyörületes és hasonlók, hanem a belső tulajdonságát, amilyen Ö igazán.
Krisnának az egyik csodálatos beve az, hogy Makhancsór, vajtolvaj. Általában ezt a nevét nem nagyon szoktam emlegetni más vallásgyakorlók előtt, mert többségük aisvarja hangulatú, a fenséges Istent imádják. Ők se a tolvajt, se a vajat nem látják.
Tehát kedveseim, nekünk megadatott a lehetőség, hogy a legfelsőbb valóság közelébe juthassunk. Láthatjuk Krisnánkat, mint tolvajt, és nem csak egy egyszerű tolvajként, hanem a legkiválóbb tolvajként, a tolvajok királyaként. És igazán, mit is akar Ő elcsenni? A vajat. Valójában a makhan nem egyszerű vaj, hanem egy csodálatos, nagyon könnyű édesség. Viszont mit jelképez ez a makhan? A szeretetet, mert a vaj a tej lényege, a tej az élet, és az élet lényege a szeretet. Ez a szeretetünk táplálja Istent, ezért veszi el. Ha a többi vallásgyakorló is tudomást szerezne erről, hogy drága Urunk szeretettel táplálkozik, azzal a szeretetteljes szolgálattal, melyet felajánlunk Neki, úgy hiszem ebben mindannyian egyetértenénk. A legtöbb esetben ez csupán elmélet, de számunkra ez egy szívbéli gyakorlat: Makhancsór. Ő majd eljön és ellopja életünk lényegét. Magához veszi és megízleli a szeretetünket.
Annyiféle különböző aspektusa van Istennek, de ha csak egyetlen nevét is választjátok Krisnának és mélyen megismeritek annak valódi jelentését, akkor abból megértitek az egész filozófiát.
Leave a Reply
