Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.05.06-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Azt mondják, hogy egyedül meditálni az jó, de ha csatlakoznak mások is hozzánk az még jobb, és ha egy igazán harmonikus közösségben zengjük együtt a Szent Neveket az a legjobb! S a bhadzsan nem csupán éneklést, hanem imádatot is jelent. Úgy érzem, hogy ti nagyon szerettek bhadzsanázni, közösen énekelni, a Szent Neveket dicsőíteni. S mi a bhadzsan fokozása, felsőfoka? A kírtan. 

Tehát van egy belső mérőműszerünk, ami mindent érzékel, próbáljuk ezt alkalmazni. Először ez még csak kontrolláltan működik, zengjük a Szent Neveket, és várjuk, hogy lecsendesedjen az elménk, várjuk a felszabadulást. Viszont, ha tovább mantrázunk, akkor egyre finomabb lelki ízeket fogunk tapasztalni. S megtisztul a szív, illetve, ami tegnap még nagy problémát okozott nekünk, azt ma már jelentéktelennek érezzük, nem aggaszt bennünket. Néha nagy előrelépéseket szeretnénk látni a lelki fejlődésünkben, bár meglehet, hogy az apró léptek sokkal értékesebbek. Majd lassacskán, ami ma még annyira fontos a számunkra, mint például a szenvedés, vagy a reménykedés, – mivel a szenvedéseinkhez is tudunk ragaszkodni – elvesztik jelentőségüket, és  más dolgok kezdenek fontossá válni. Többé már nem akarjuk felfedezni Amerikát, hanem  inkább a lelki világ érdekel bennünket, ami egy sokkal érdekesebb és vonzóbb kihívás. 

Szóval kérlek benneteket próbáljátok ki saját magatokon is ezt a nagyon finom módszert. S ha ezáltal a belső megtisztulás által még együttérzőbbek lesztek, akkor meg fogjátok találni az utat az emberek szívéhez. Néha a tudásunk, néha pedig a lelki megvalósításunk, máskor pedig a kudarcaink segítenek abban, hogy megértsünk másokat. Mivel, ha nem bukunk el időnként, akkor azt hihetjük, hogy sohasem fogunk, és nem fogjuk megérteni, hogy másokkal mégis hogyan eshet ez meg. Hogyan lehetséges, hogy képtelenek megállítani a szelet? Míg mi azt hisszük magunkról, hogy erre képesek vagyunk, bár még sohasem próbáltuk. Csak próbáljátok meg! Valljatok kudarcot! Álljatok készen a nehézségekre is, de soha ne veszítsétek el a lelkesedéseteket! Mi elbukhatunk, de a küldetésünk az sohasem! Isten sohasem veszít! Sohase veszítsétek el a hiteteket! „Hirdesd  bátran: „Az én hívem nem vész el soha“. A csatát elveszíthetjük, de a háborút meg kell nyernünk. 

S miért akarunk közelebb kerülni az emberekhez? Egyszer Gurudév megkérdezte tőlünk, hogy „Miért prédikálunk?” Tudjátok az ilyen nagyon egyszerű kérdések, azok amik igazán fejtörést okoznak. ‘Mivel általában ezt így szoktuk csinálni, ez a szokás.’ ‘Nos, azért, mert Te, Gurudév prédikálsz, és mi pedig próbálunk követni téged, így mi is prédikálunk.’ Nem. Nos miféle választ adhatunk egy ilyen kérdésre? Az egyszerű és nehéz kérdéseket nem könnyű megválaszolni. Mi az életünk értelme? Kik vagyunk mi? Mi a célunk? Egyszerű kérdések, amiket szinte lehetetlen megválaszolni. Szóval, mi is megpróbáltuk a tőlünk telhető legjobb választ adni, mire Gurudév csak ennyit mondott, „Mert Maháprabhu erre kért bennünket”. Ezért szeretnénk megtalálni a módját annak, hogy eljussunk, és találkozzunk az emberekkel, hogy közelebb kerülhessenek a lelki önvalójukhoz. Nem lehetünk olyan kegyetlenek, hogy csak hagyjuk a körülöttünk lévőket, hogy testtudatban haljanak meg! Miért nem mondjátok el nekik, hogy ők lelkek? A prédikálás nem túl bonyolult dolog. Nem valami száraz és unalmas filozófiai értekezést kell tartanotok nekik. Nem! Adjátok át nekik az üzenetet, mert minél több ember részesül ebből a lelki örökségből, annál jobb.

(folytatása következik)