


Sharanagati
Collected words from talks of Swami Tirtha
Mar
28
Kérdező: Említetted, hogy mindenkinek fel kellene fedeznie saját távlatait és képességét arra, miképpen foglalja le magát a Krsnának végzett szolgálatokkal és hogyan örvendeztesse meg Őt. Ez olyasmi, amire magunknak kellene rájönnünk, avagy kérdezzük meg erről a lelki tanítómesterünket?
Tírtha Mahárádzs: Ha tudjátok, csináljátok, ha azonban nem tudjátok, kérdezzetek. Természetesen feljebbvalóink irányítása nagyon fontos, lényegi. Hiszen a guru olyan, mint a szimfonikus zenekar karmestere. Ahhoz, hogy Beethoven Ötödik Szimfóniáját – a Sors nevezetűt – szépen tudjuk előadni, tudnunk kell, hogy melyik hangjegyet játsszuk le, és azt is, hogy mikor. Különben nem harmonikus szimfónia, csupán hangzavar lesz. Ezért kell követnünk a karmester tanácsait – ez pedig a lelki tanítómester.
Jamuná megjegyzése: A Bhagavad-gítában Krsna megemlíti a nyolcfokú jógarendszert, annak egyik folyamata pedig a pránájáma. Tehát a sásztra javasolja a pránájámát azért, hogy lecsendesítse az elmét. Ám amikor én Szádhu Maháráddzsal voltam Vrndavanban, belekukkantottam az egyik olyan könyvébe, amelyből rendszeresen felolvasott. A szemem egy olyan versen akadt meg, amely kiemeli, hogy a pránájáma gyakorlása nagyon ártalmas a tanítványok számára, nem is kellene gyakorolniuk, mivel a pránájáma célja az elme és az érzelmek feletti uralom, a tanítványoknak pedig érzéseikben nyitottan kellene Isten felé fordulniuk. Ismételten azt kellett látnom, hogy a mi sásztránk és bhédábhédánk[1] – ők ajánlhatnak valamit, majd mondhatják azt, hogy egy másik állapotban ugyanaz a dolog ártalmas. Ahogy tehát látjátok, néha gyakorolhatjátok a pránájámát az elme lecsendesítésére, ez pillanatnyilag jó is lehet. Ám ha valami mást szeretnétek elérni, nem szabad gyakorolnotok a pránájámát. Akkor arra gondoltam: Óh, édes jó Istenem, jógatanár vagyok, ezek után hogyan tanítsam őszintén a pránájámát?
Tirtha Maharádzs: Mindazonáltal hozzátehetjük, hogy a mi pránájámánk nagyon is bhaktikus gyakorlat. A jógiknak is van egy saját pránájámájuk, de a miénk egy különleges pránájáma. A jama jelentése ellenőrzés, ellenőrizni a lélegzetvételt, a pránát. A prána olyasmi, mint az életerő, nem csupán lélegzet, hanem életerő. Hogyan lehetne hát fegyelmezni az életerőnket? Ugye emlékeztek arra, mikor Maháprabhu azt mondja: „mat prána-náthasz tu sza éva náparah[2]. Te vagy az én pránám Ura, senki más!” Tehát a mi pránánk fegyelmezése azt jelenti, hogy szenteljük magunkat a Legfelsőbbnek. Pránanáth – Te vagy az életerőm ura, irányítója. Ha Krsna, vagy Maháprabhu elfogadja a prána-felajánlásunkat, akkor azután Ő lesz az erőnk birtokosa, és így szól majd: Mostantól a Te pránád az Enyém. Így amar-prána lesztek – az Én életem. Ez tehát a mi pránájámánk. Vajon ártalmas gyakorlat az áhítatos pránájáma, mit gondoltok? Remélem, hogy szerintetek sem az!
Kérdező: Szeretnék néhány szót szólni a táncról, mint lelki gyakorlatról. Hogy lehet ezt felajánlássá tenni?
Tírtha Mahárádzs: Mit is mondhatnék a táncról? Hogy is vitathatnánk meg elméletben a táncot? Ez lehetetlen, hiszen ezek csak szavak, ám a tánc egyfajta kifejezési eszköz. Egyik alkalommal néhány barátunkkal találkoztunk és megegyeztünk, hogy a legközelebbi találkozónk témája a csend lesz, majd így szóltam: „Várjatok már egy pillanatot! Hogyan fogunk a csendről beszélgetni?” Ehhez hasonlóan: mit is mondhatnék a táncról? Lehetetlen!
Mindazonáltal, bármely lelki gyakorlatnak, vagy felajánlásnak őszintének kell lennie. Ez az alapvetés. Ha ez az ego utazása, ha ez arról szól, hogy megmutassam a képességeimet, ha ez az áhítatosságom vagy a tudásom megmutatása, bármi is legyen – akkor az nem valódi. Az én szerény megértésem szerint tehát: mi nem tudjuk csinálni, hanem a tánc kell, hogy hívjon minket.
[1] bhédábhéda: bhéda – abhéda, különbség és azonosság, utalás Csaitanja Maháprabhu filozófiai rendszerének elnevezésére: acsintja bhédábhéda: felfoghatatlan azonosság és különbözőség
[2] Siksástaka 8.
Leave a Reply
