Sharanagati

A kírtan olyan, mint egy kívánságteljesítő fa alatt ülve dzsapázni, vagy másfajta meditációt végezni Vrndávanban. Hirtelen egy szankírtan csoport közeledik; majd a feledés homályába merül. A lelki értékek azonban sosem halványulnak, és bármit kaptunk is a Legfelsőbb Úrtól, az sosem vész el. Ezért nekünk is keményen kell dolgoznunk és fohászkodnunk, hogy ne veszítsük el önmagunkat. Csak egy irányban megengedett elveszíteni önmagunkat. Tudjuk mi ez az irány, dolgozzatok hát keményen, hogy elérjétek.

Olvassunk hát a Csaitanja Csaritámrtából:

„Óh, bhakták! Halljatok örökké Srí Csaitanja Maháprabhu transzcendentális életéről és jelleméről, beszéljetek róla, s meditáljatok rajta nagyon boldogan! Minden dicsőséget a legkegyesebb Srí Csaitanja Maháprabhunak! Minden dicsőséget Nitjánanda Prabhunak, aki a kegy óceánja! Minden dicsőséget Advaita Ácsárjának, aki szintén a kegy óceánja! Minden dicsőséget Srí Csaitanja Maháprabhu valamennyi bhaktájának, akiknek szívét örökké csordultig tölti a kegy! Srí Csaitanja Maháprabhu elméje mindig bánatos volt, mert szünet nélkül Krsna távollétének érzése járta át. Az Úr így sírt: „Óh, Úr Krsnám, életem és lelkem! Óh, Nanda Mahárádzs fia, hová menjek? Hol érhetlek el, óh, Istenség Személyisége, aki fuvoládon játszol!” Éjjel-nappal ebben az állapotban volt. Elméje nem talált nyugalmat, ezért éjszakáit nagy gyötrelmek közepette töltötte Szvarúp Dámódar és Rámánanda Ráj társaságában. Eközben minden bhakta útra kelt bengáliai otthonából, hogy találkozzon Srí Csaitanja Maháprabhuval.” [1]

Ez egy élet története, kedvtelések a Föld bolygón. És tudjátok sokszor volt olyan érzésem, hogy gondolkodnunk és beszélnünk kellene az Úr Jézusról. Miért? Ha a Csaitanja Csaritámrtába kezdtünk bele, akkor miért Jézus? Maháprabhu nem végezte a kereszten, más lílái voltak. Mégis, ha megpróbáljuk megfogni, vagy megérteni azt a hangulatot, ahogyan mindketten eljöttek, megmentőkként és felszabadítókként érkeztek. Az isteni szinten ez tehát egy archetípus szerep – megmenteni az elesett lelkeket. A keresztény szóhasználatban bűnös emberi lényeknek mondják. A miénkben elesett lelkeknek, vagy akik elmerültek a mély illúzióban, stb., a lényeg azonban megegyezik – itt vagyunk, és oda tartozunk. És valakinek segítenie kell minket. Ennek a két személynek a funkciója nagyon hasonló. Jézus mindig az Atyáról beszél. „Ha engem látsz, az Atyát látod.” Ez a misztikus kifejezés, mert a guru és az Úr olyanok, mint egymás másolatai. De értsétek helyesen: nem ugyanaz, mégis a guru segít bennünket, hogy emlékezzünk és közelebb kerüljünk a Legfelsőbbhez. Ezért ha látod a mestert, láthatod az Atyát is.

Ugyanígy: Maháprabhu mindig az Isteni Párról, Rádhá-Krsnáról beszél, és úgy viselkedik, mint egy bhakta. Ezért ez ismét egy mély párhuzam e két személy funkciója közt. Ugyanígy, ha látjuk, vagy megpróbálunk megvizsgálni néhány hangulatot, szót, vagy a tanítás kifejezést. Mit mondott Jézus? „Mondhatnék sokkal többet, de nem értenéd.” És Sríla Srídhar Mahárádzs egyszer befelé menet a szobájába visszafordult és így szólt: „Ha tudnátok hová lépek be…” Nagyon hasonló tehát, van valami, amit nem ismerünk, nem értünk. Ugyanígy, a dharma tanítóiként mindkettő nagyon hasonló, nagyon közeli. Persze a részletek különböznek, mert az egyik az egyszerű zsidó kereskedők és halászok előtt prédikált, ez tehát egyfajta környezet. A másik pedig… persze sok egyszerű bhaktát látunk, banánt, vagy hasonló dolgokat árulnak, mégis az Ő környezetéből érkeztek. Egy magasabb hierarchia részei tehát. De mindketten az istenszeretetről és kegyről prédikálnak, mint az igazi felszabadulás útja – hit, kegy. Mi a kali-juga juga-dharmája? A szent nevek zengése, tudjuk, de általánosságban, mint alapelv, a felszabadulás a kegyen alapszik. Ez a kegy útja. És a szent név megtalálható „Az Úr fohászában” is. Utalások tehát vannak itt-ott, és ha szeretnéd meglátni a párhuzamokat és hasonlóságokat, meg fogod, ha nem akarod meglátni – senki nem tudja megmutatni.

És itt megemlítik Maháprabhu egy speciális hangulatát, hogy éjjel-nappal búsult. Persze ez egy vastag könyv, más hangulatokat is láthatunk: mint a boldog extázisban táncolót. Itt azonban azt említik, hogy mélyen érintette a Legfelsőbbtől való elválás. És van néhány feljegyzés – nem lehet tudni, hogy igaz-e vagy sem, de nem is igazán számít – a Római Birodalom katonáitól és ügynökeitől, ahogy leírják az Úr Jézust. Kisugárzása fényes, és ahogyan viselkedik. Azt mondják nemigen nevet, de sokszor sír az emberiség sorsa miatt. És ez egy nagyon szép párhuzam a két személyiség között – az egyik az emberi lényekért sír, mert elszakadtak a Legfelsőbbtől, a másik Önmagáért sír, mert úgy érzi elszakadta az Isteni Pártól. A juga-dharma tehát a könnyek.

Helyesen és nagyon óvatosan kell azonban megértenünk ezeket a párhuzamokat. Mert vannak tendenciák, amikor bizonyos emberek egyesíteni akarnak különböző dolgokat egy masszába. Ezt hívják összeelegyítésnek – amikor különböző utakat, vallásokat próbálnak egyesíteni. Ha olcsóvá akarjuk tenni, az nem segít. Mert ha elegyíted a szabdzsit meg a halavát, annak nem lesz jó íze. Habár mindkettő a gyomorba kerül, és ott összekeveredik, mégis ha a tányéron mindent összekeversz, az nem olyan kellemes. Az olcsó elegyítés tehát nem jó. Mert az anyagi szinten megvan a jó oka a különbségeknek. Az egyik az egyik, a másik pedig a másik. De vannak párhuzamok és hasonlóságok. Miért? Mert ugyanabból az Isteni Forrásból származnak. És a probléma ugyanaz – itt vagyunk egy romlott állapotban. Megoldást akarnak tehát adni erre a problémára. És megemlítésre került, hogy Saját Maga, és a bhaktái is olyanok, mint a kegy óceánjai – ez könyörületességet jelent. És hogyan lehetnél igazán könyörületes a mások gondjain való osztozás, vagy a nélkül, hogy könnyeket ejtenél szenvedésüket látva?

Ezek a nagyon finom hasonlóságok tehát ezen személyek szerepei, tettei, a céljaik, és a hangulataik között, azt gondolom jó téma az elmélkedésre, gondolkodásra. És mindketten nagyon közel jöttek az emberekhez. A megmentők így cselekednek, az isteni felhatalmazás teljes erejével, készek nagyon közel jönni hozzád. Ezért azt mondják, bármikor, ha azt érzed, hogy közelebb jutották Istenhez, az ellenkezője igaz – Ő közelít feléd.

[1] “Csaitanja Csaritámrta”, Antja-lilá, 12.1-7.