Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.01.06-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás fordítása)

Hari-lílá: Említetted, hogy fel kell tudnunk ismerni a saját lelki megvalósítási szintünket, hogy milyen mértékben tudunk ezekbe belemélyedni, illetve megosztani másokkal. Mennyire vagyunk képesek megítélni a saját szintünket?

Szvámí Tírtha: Ha őszinték vagytok magatokkal, akkor fogjátok érezni. Hajdanán egy igazán elsőosztályú bhakta azt mondta nekem, „Egyszer beleolvastam a gószvámík egyik könyvébe, majd feltettem a polcra”. Ez a hölgy fel tudta mérni a saját szintjét. Elolvashatjuk, meghallgathatjuk ezeket a témákat, de a lílákhoz való csatlakozás, az arra a szintre való eljutás az teljesen más dolog. Mindenesetre, jó, ha tudjuk az irányt, ismerjük az eszményeket, ezért kell tanulmányoznunk az írásokat, és hallgatnunk ezeket a történeteket. De nem kell siettetnünk a dolgokat! S ne feledkezzünk el Sríla Prabhupád tanácsáról sem, ‘Most cselekedj, a szamádhi az később jön’. De az is be fog következni! Ugyanakkor nagyon fontosak, ezek a belső gyakorlatok, megvalósítások, mert ezek adják a belső töltetet a mindennapokhoz, mit sem szólva arról, ha ebből másoknak is szeretnénk továbbadni valamit. Ha egy általános iskolában szeretnénk tanítani például matematikát, akkor először egy egyetemi diplomát kell szereznünk. De ha 7 éves gyerekeknek egyetemi szinten akarunk matematikát tanítani, akkor azt nem fogják érteni. Tehát először saját magunk kell hogy fejlődnünk a lelki életben, utána tudjuk hitelesen átadni a megfelelő üzenetet másoknak. Csakúgy, mint a pelikán, aki először félig megemésztett eledellel táplálja kicsinyeit. Ily módon először hozzánk jut el az üzenet, amelyet aztán megosztunk másokkal. 

Néhányan úgy vélik, hogy Sríla Prabhupád mindig nagyon egyszerű tanításokat adott, mint például, hogy „Nem ez a test az énünk; a lélekvándorlás létezik, stb.” De attól még, hogy ő ilyen egyszerű dolgokat tanított az embereknek, attól még ez nem azt jelenti, hogy, ő ilyen elemi szinten állt volna. Egyszer felkérték, hogy tartson egy egyetemen előadást, melyre nagyon kíváncsiak voltak a bhakták, ‘Vajon miről fog beszélni Prabhupád? Általában a lelki élet ABC-jéről beszélt, de ez most egy tudományos társaság, tehát lehet, hogy most valami alap elméleti, filozófiai dolgokról fog szót ejteni?’ Majd elkezdődött az előadás, melyben a gópikról beszélt. Teljesen, nem odaillő módon, a tudományos társaságtól függetlenül beszélt. Tehát sohasem tudhatjuk, hogy a szentjeink mire éreznek inspirációt. Viszont a saját belső felsőbb útmutatásunkra, inspirációnkra oda kell figyelnünk. 

Már sokszor beszéltem nektek arról, hogyan ismerhetjük fel a saját lelki megvalósításunk szintjét. Bhaktivinód Thákur írásaiban olvashatjuk, hogy egyszer egy igencsak rendíthetetlen gyakorló ment oda egy szenthez, aki ugyanerről érdeklődött tőle. „Megmondanád nekem, hogy milyen szinten állok?” Erre a szent így felelt, „Rendben, mesélj a megvalósításaidról. Miket tapasztalsz?” Ekkor a fiatalember azt mondta, „Nos, amint belépek a templomba, valami remegés fut rajtam keresztül, amikor pedig a múrtikra nézek, szinte alig látom őket a könnyeimtől, és amikor a Szent Neveket zengem néha elájulok. Tehát ezeket szoktam érezni.” Ekkor a szádhu azt mondta. Rendben, akkor kezdő szinten vagy, csak így tovább.” Nos, ti szoktatok könnyezni, vagy néha megremegtek a templomba lépve? A lényeg, hogy cselekedjünk most, a szamádhi később következik. 

De ugyanakkor elmondható az is, hogy ez a boldog isteni energia mindenütt jelen van, mindent körbeölel. Egy bhakta mindig a kegyben él, ez a természetes közege, amelyet boldogságként érzékelünk. 

Az utóbbi időben egy bizonyos változást tapasztaltam rajtatok, mégpedig azt, hogy egy sokkal érettebb életszakaszba léptetek. Többségetek, személyesen és közösségileg is, nagyot fejlődött, mintha Krisna egy másfajta szolgálatba invitálna benneteket, hogy még mélyrehatóbban szolgáljátok mások lelki érdekét. Tudjátok, a prédikáció nem egy kampány hadjárat, hanem szolgálat. Másokat szolgálni abban, hogy egy magasabb szintű megértésére jussanak a lelki önvalójuk megismerésében. Valahogy azt érzem, hogy az elkötelezettségeteknek, szabálykövetéseteknek, és némi felsőbb áldásnak köszönhetően, életetek egy ragyogóbb szakaszába léptetek, mellyel méltón képviselitek mestereiteket, a hiteteket, és Isteneteket mások felé. Tehát, folytassátok csak így tovább!

Egyszer szenior prédikáló bhakták, életünk feddhetetlen hősei, mint Gurudévánk, amerikai, ausztrál, európai, vezető bhakták, tehát igencsak jelentős  személyiségek gyűltek össze Sríla Srídhar Mahárádzs lótuszlábainál. Ő pedig így szólt hozzájuk, „Folytassátok tovább a prédikálást!” Mire ők, „Ó nem, mi erre képtelenek vagyunk. Neked kell eljönnöd kedves Gurumahárádzs, Neked kell eljönnöd hozzánk.” De erre ő így felelt, „Nem, jobb ha én inkább itt üldögélek, ezt ti sokkal jobban tudjátok csinálni! Ti vagytok ott ezeken a helyeken, ti sokkal ügyesebben csináljátok.” Erre ők, „De mi nem rendelkezünk azzal a lelki erővel, ami Neked van”. Ekkor Srídhar Mahárádzs azt mondta, „Megadom nektek az erőt ehhez a szolgálathoz, ott leszek mögöttetek”. S többé nem lehetett kifogásuk. Valójában ennek a felhatalmazásnak köszönhetjük azt, hogy mi most itt ülünk. Tehát lehetnek kifogásaink, de az ellenállásunkat a mestereink el fogják söpörni, és ott fognak állni mellettünk. Ott lesznek mellettetek! 

(folytatása következik)