Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




harinama

“Srí Csaitanja Maháprabhu néhány napig Álálanáthban maradt. Mindeközben hírt kapott arról, hogy a bhakták Bengálból Dzsagannáth Puríba készülnek. Amikor a bhakták Bengálból Dzsagannáth Puríba érkeztek, Nitjánanda Prabhu és Szárvabhauma Bhattácsárja nagy erőfeszítéseket tett, hogy visszavigyék Srí Csaitanja Maháprabhut Dzsagannáth Puríba. Amikor az Úr Csaitanja Maháprabhu végül elhagyta Álálanáthot, hogy visszatérjen Dzsagannáth Puríba, éjjel-nappal a Dzsagannáthtól való elválás borította el. Szomorúsága nem ismert határokat. Ezalatt a bhakták Bengál különböző részeiből, különösképp Navadívpból, megérkeztek Dzsagannáth Puríba. Kellő mérlegelés után, a bhakták együtt kezdték zengeni a szent nevet. Az Úr Csaitanja elméje ily módon megbékélt a mantrázás eksztázisában.”[1]

Itt azt írják, hogy Maháprabhu nagyon szomorú volt a Legfelsőbbtől való elválás miatt. Ha tehát egy kicsit szomorúnak érzitek magatokat az nem rossz jel, lehet, hogy az elválás eksztázisát ízlelgetitek. Akkor azonnal édessé válik. De azt hiszem mindannyiunknak van tapasztalata az elválás fájdalmáról. És néha a társulás fájdalmáról. De az elválás sokkal intenzívebb, én mondom.

De mi volt az orvosság Maháprabhu gyötrelmére? A szent név. És a jó hír: „Jönnek a bhakták.” Habár Dzsagannáth Purí olyan, mint egy egzotikus hely – pálmafák, óceán, csodálatos táj – a bhakták nélkül csak olyan, mint Rádzsaszthán, egy sivatag. De amikor ott a jó hír, a remény: „Óh, jönnek a bhakták!” akkor a sivatag oázissá kezd változni. Nem volt még ilyen érzésetek? Amikor elmentek a templomba, vagy egy lelki vendéget vártok, vagy a lelki tanítómestereteket várjátok, olyan izgalom vesz erőt rajtad, hogy még az élet hagyományos, buta kis jelentéktelen dolgai is varázslatossá válnak! Ez az illúzió. Illúzió abban az értelemben, amikor nem érzékeled a varázslatot. Mert ezek a pillanatok az igaziak!

A hír tehát, hogy jönnek a bhakták megnyugtatta Csaitanja Maháprabhu égő szívét. És amikor végül megérkeztek, akkor belefogtak a mantrázásba. És Sríla Prabhupád azt mondja: „Minden körülmények közt abszolút lévén, az Úr Dzsagannáth személye, formája, képe és kírtanája mind azonosak. Ezért amikor Csaitanja Maháprabhu hallotta az Úr szent nevének zengését, megbékélt. Azelőtt nagyon rosszkedvű volt, a Dzsagannáthtól való elválás miatt. A végkövetkeztetés az, hogy bármikor is kírtanázzanak a tiszta bhakták, az Úr azonnal megjelenik. Az Úr szent neveit zengve személyesen társulunk az Úrral.”

Kedves testvérek, fogadjátok meg ezt a jó tanácsot.

 

(folytatjuk)



[1] Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 1.123-126.



Leave a Reply