Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017.05.06-i, Rila-hegység reggeli előadásából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

 „A sors úgy hozta, hogy Bharata Mahárádzs ezerszer tízezer évig élvezhette az anyagi gazdagságot.” Ilyen a sors. Ha végig gondoljátok/számításba veszitek, hogy nektek egy élethossz alatt mennyi anyagi bőségben volt részetek, de még ez is véget ér egyszer! „Amikor letelt az ideje, visszavonult a családi élettől, és az ősapáitól örökölt vagyont szétosztotta fiai között. Elhagyta a szülői házat, minden gazdagság kútfejét, és a Haridvárban lévő Pulaha-ásramba indult, ahol a sálagram-silák találhatók. A Pulaha-ásramban az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Hari, transzcendentális szeretetéből, láthatóvá válik bhaktája számára, teljesítve annak vágyát. A Pulaha-ásram a Gandakí, a legkiválóbb folyó partján fekszik. Ezt a helyet a sálagram-silák, a márványkavicsok tisztítják meg. Minden egyes márványkavicson felül és alul köldökre emlékeztető körök láthatók.”[1]

Ez egy érdekes dolog – hogy Isten kő formájában jelenik meg! Előfordul néha és azt gondoljátok, hogy készítetek valamilyen másolatot egy Istenségről és abban a formában imádjátok Őt. Azonban ez így nem helyes, ezt hívják bálványimádásnak, amikor művészi indíttatásból szeretnétek egy Istenszobrot készíteni, imádni. Azonban, ha Ő szeretne eljönni, akkor bármilyen formában felfedheti magát. Léteznek olyan különleges természeti formák, melyeket a Legfelsőbb közvetlen képviselőiként tisztelnek. Például, ha felmentek a Gangesz felső szakaszához és a part menti kavicsok között keresgéltek, azt mondják, hogy gyakorlatilag bármilyen kis követ is találtok, melyen fehér vonal fut körbe, az olyan mintha egyenesen Krisna volna. Vagy ez a sálagram, mely szintén nagyon erőteljes képviselője az Úr Visnunak, ez az Ő köve, mindig a csakrájával, a köldökével együtt látható, melyet ez a vers is említ. Siva is egy kő lingam formájában jelent meg. Tehát úgy tűnik mindenki fel szeretné hívni magára a figyelmet, hogy „Hé én is itt vagyok!”

„Bharata Mahárádzs egyedül élt Pulaha-ásram kertjeiben. Virágokat, gallyakat és tulaszí leveleket gyűjtött, vizet hozott a Gandakí folyóról, gyökereket, gyümölcsöket és gumókat szedett, s az ezekből készített ételt felajánlotta az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, Vaszudévának. Őt imádva mindig elégedettség töltötte el. Szívét semmi sem szennyezte be, és a legkisebb vágy sem élt benne az anyagi élvezetre – megszűnt minden anyagi vágya. Ebben a megingathatatlan anyagi helyzetben teljes elégedettséget érzett, és átadta magát az odaadó szolgálatnak.”[2]

Szóval ez olyan, mint a lelki gyakorlatok általi szilárd megvalósítás. Összpontosított figyelem, melynek eredménye a teljes elégedettség. A cél és az eszköz napjainkban felcserélődtek. Az emberek az elégedettséget célnak tekintik, de sajnálom, ez valami másnak az eredménye. Visszatérve, az eszköz az imádat, az eredmény pedig az elégedettség; nem pedig az elégedettség a cél, mivel ily módon sohasem fogjátok elérni.

„Bharata Mahárádzs, a legemelkedettebb bhakta, szünet nélkül az Úr odaadó szolgálatába merült. Vaszudéva, Krisna iránti természetes szeretete nőttön nőtt, és meglágyította a szívét. Emiatt lassan minden ragaszkodása megszűnt a szabályok előírta kötelességek iránt. Testén a szőrszálak örökké égnek álltak, és az eksztázis valamennyi testi jele megmutatkozott rajta. Szeméből úgy hullottak a könnyek, hogy semmit sem látott. Örökké az Úr pirosas lótuszlábán meditált, s így szíve, amely olyan volt, akár egy tó, az eksztatikus szeretet vizével telt meg. Amikor elméje a tó vizébe merült, Bharata Mahárádzs még az Úr rendszeres szolgálatáról is megfeledkezett. Bharata Mahárádzs rendkívül szép volt. Naponta háromszor fürdött, ezért dús, göndör haja nedvesen hullott vállára. Szarvasbőrt viselt, s az Úr Nárájant imádta, akinek teste aranyszínű ragyogás, és aki a napban lakik. A Rg-véda himnuszait énekelve imádta Őt, s minden napfelkeltekor a következő verset ismételte: „Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét a tiszta jóság jellemzi. Az egész univerzumot beragyogja, és minden áldást megad bhaktáinak. Saját lelki energiájával hozta létre ezt az univerzumot.  Saját akarata szerint Felsőlélekként belépett ebbe az univerzumba, és különféle energiáin keresztül gondoskodik az anyagi élvezetre vágyó élőlényekről. Hadd ajánljam tiszteletteljes hódolatomat az Úrnak, aki intelligenciát ad!”[3]

Tehát ne feledjük, hogy a Nap a Legfelsőbb, kinek szerető, gondoskodó tekintete ragyog felettünk. S ahogy a felkelő Nap bevilágítja az egész univerzumot, ugyanúgy az isteni odaadás a tudat sugaraival megvilágítja az egész testet. Itt kaptunk némi útmutatást arra vonatkozólag, hogy mi ad örömet és boldogságot az életben. Azonban még a nagyon hosszan tartó boldogság is véget ér egyszer, de a szív belső elégedettsége a Legfelsőbb szeretetteljes imádatából fakad.

[1] Shrimad Bhagavatam 5.7.8-10

[2] Shrimad Bhagavatam 5.7.11

[3] Shrimad Bhagavatam 5.7.12-14