Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.05.11-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Sjáma Tulaszí: Valahogy mostanában mantrázás közben nem nagyon érzem ugyanazt a lelki ízt, mint azelőtt, ezért édes lelki ízért fohászkodtam Maháprabhuhoz. Viszont aznap olvastam Avilai Szent Teréztől, „A belső várkastély” című könyvben, hogy „Miként is kérhetnénk Istentől édes lelki ízeket, ha közben tele vagyunk hibákkal és hiányosságokkal, ez sértés Vele szembe. Emiatt nagyon rosszul éreztem magam, bár ez meglehet, hogy nem a Szent Név édességére vonatkozott, hanem valami másféle édességre. 

Szvámí Tírtha: Úgy hiszem ez egy rendkívül fontos és mély téma. A gaudíja vaisnavizmus hivatalos álláspontja szerint, csak zengjük a Szent Neveket és azonnal a legfelsőbb extázist, nektári ízt fogjuk tapasztalni. Aztán belevágunk a matrázásba és mégsem jön, valahogy hiányzik ez a lelki íz, és akkor azt gondolhatjuk, hogy valami hiba csúszott Maháprabhu missziójába. Csakúgy, mint amikor a Dalai Láma előadást tartott egyszer Budapesten, és a több ezer ember közül valaki feltett egy kérdést az első sorból, hogy „Én már három hónapja gyakorlom ezt a buddhizmust, de valami mégsem stimmel ebben.” 

Látjátok, mi is ugyanilyenek vagyunk. ‘Hol van már az a lelki íz? Nekem azt mondták, hogy lelki ízt fogok tapasztalni.’ Sajnálom, az íz valóban ott van, csak mi nem vagyunk magunkat hozzá. Tehát erre alkalmassá kell válnunk. De ez egy rendkívül fontos téma, hogy miként végezzük a lelki gyakorlatainkat akkor, ha éppen azt érezzük, hogy lelki élet sivatagában járunk. Amikor száraznak és üresnek érezzük a dolgokat, nem pedig tele raszával. A rasza azt jelenti, hogy csordultig tele van folyékony nektárral. De előfordul, hogy száraznak, élettelennek érezzük a lelki gyakorlatunkat, s ezért kellő realizmussal kell, hogy rendelkezzünk. Bár tudjuk, hogy a lelki élet heti nyolc vasárnapból áll, azért néha a hétfő reggel is eljön. 

S mitévők legyünk ekkor? Amikor minden rendben van, könnyen mennek a dolgok, akkor nagyon könnyű jó bhaktának lenni. De, ha az első kihívásnál hátat fordítunk mindennek, akkor nagyon gyengék vagyunk. S el kell fogadnunk azt, hogy minél magasabbra jutunk, annál komolyabb kihívásokkal kell szembesülnünk. Tehát fel kell készülnünk erre és nagyon komolyan kell fohászkodnunk valami isteni segítségért, isteni közbenjárásért. Azt hiszem a legjobb fohász az, ha magunk vagyunk, zengjük a mantráinkat, és valahogy Maháprabhu elé kerülve azt az áldott pillanatot érezzük, amikor az örökkévalóság feltárja magát a számunkra és csak elmerülve lebegünk ebben a nagyon lelki hullámzásban. S ekkor azt mondjuk, hogy ‘Ó, Drága Uram, nem tudom hogy van ez, nem tudom mit szeretnél tőlem, de kérlek tarts meg engem ebben az lelki hangulatban. Soha nem akarom elhagyni a szolgálatodat!’ Tehát még a sivatagban is találunk némi  oázist.

Ezért ebben a vonatkozásban nem értek egyet Avilai Szent Terézzel. Bár ő a keresztény misztika egyik legelismertebb szakértője, és természetesen nem vonom kétségbe az ő emelkedett lelki helyzetét, de ahogy említetted, a mi hangulatunk egy kicsit más. Általában azok, akik Jézust követik, nagyon mélyen átérzik az Ő szenvedéseit. Ez egyfajta meditáció a számukra, hogy mennyire képesek átérezni Jézus szenvedéseit. Ez úgymond egyfajra rasza. S úgy hiszem nekünk embereknek ezt nagyon könnyű megértenünk, hiszen mindannyiunknak vannak tapasztalatai a szenvedést illetően. Lehet, hogy fizkálisan nem kerülünk fel a keresztre, de néha azt érezzük, hogy keresztrefeszítenek. Viszont a keresztrefeszítés után eljön a feltámadás is. Ne aggódjatok!

Tehát először a sivatagon kell átkelnünk, majd ott vár az oázis, de az még jobb, ha először van az oázis s aztán a sivatag. Mégis azt mondhatjuk, hogy az általánosságban vett miszticizmusnak megvannak a különböző lelki folyamatokban érvényes saját lépései. Viszont a misztikus kinyilatkoztatások, megvalósítások mégis nagyon hasonlóak, és  rendkívül sokat tanulhatunk mások misztikus tapasztalataiból. Mert, ha hirtelen valami olyasvalamivel szembesülünk a saját lelki gyakorlataink során, amire nem igazán hivatkoznak sehol, akkor esetleg meglepődhetünk, „Ó, nem ezt vártam.” Tehát, néha mások útmutatásai, jótanácsai segíthetnek abban, hogy min megyünk keresztül. 

S bizonyos értelemben, azt is mondhatjuk, hogy a szenvedés egyfajta érzelmi kifejezésmód. Mint például Sacsí Anya esetében, akinek a szíve majd meghasadt, amikor Maháprabhu útnak indult. Vagy amikor Jasódá Anya azt látta, hogy ‘Ó, az én kicsi fiacskám, Krisna ma nagyon soványnak tűnik. Reggel van és nagyon kimerültnek látszik, lehet hogy este nem adtam neki elég ennivalót, ezért esetleg egész éjjel nem tudott aludni?’ Tehát Jasódá Anya is egyfolytában szenved. Lehet, hogy téved, amikor azt gondolja, hogy reggel Krisna azért bágyadt és kissé kimerült, mert nem evett eleget. Látjátok, itt már kicsit az isteni az illúzióról is beszélünk. Az igazságról kellene beszélnünk, de most meg már az isteni illúziót magasztaljuk, hogy Jasódá Anyának ilyen látásmódja van. Mit mondjunk akkor a gópík szenvedéséről? Mi is próbálunk osztozni, és mélyen megérteni a szenvedésüket, de előfordul, hogy ettől különlegesen eksztatikus állapotba kerülünk. 

S nem kényszerít senki bennünket, hogy itt maradjunk. S, ha csupán ezt a lelki szárazságot, szenvedést, korlátozottságot, ürességet tapasztalnánk a lelki gyakorlataink során, akkor már nem lennénk itt. Nem akarjuk kínozni magunkat. Az, hogy még mindig itt vagyunk, az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy egy jó adag nektárban van részünk, különben nem maradnánk. De az is egy bhaktikus tulajdonság, hogy sohasem vagyunk elégedettek. Egy jóginak elégedettnek kell lennie mindazzal, amije van, ezért biztos vagyok benne, hogy a jógikus énetek teljesen elégedett, csak az odaadó énetek vágyakozik.

S ami a Krisnától való visszajelzést illeti, emlékezzünk csak, a kutya példájára, aki sokat akar, de a kevéssel is beéri. Mi is mindent akarunk, de ha csak egy cseppnyi nektárt is kapunk, mi akkor is elégedettek vagyunk. Miért? Mert egyetlen csepp nektár képes elárasztani az egész világot. Ez nem anyagi dimenzió, ez egy teljesen más minőség!

(folytatása következik)