Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




nitaigoura

„Miután Nitjánanda Prabhu eltörte szannjász botját, Csaitanja Maháprabhu látszólag nagyon mérges lett, és elhagyta társaságát, hogy egyedül utazzon a Dzsagannáth templomba. Amikor Csaitanja Maháprabhu belépett a Dzsagannáth templomba és látta az Úr Dzsagannáthot, azonnal eszméletét veszítette és a földre esett. Miután az Úr Csaitanja Maháprabhu látta az Úr Dzsagannáthot a templomban és eszméletlenül esett össze, Szárvabhauma Bhattácsárja hazavitte Őt. Az Úr délutánig eszméletlen maradt, amikor végre visszanyerte eszméletét.”[1]

Ezt tehát egy nagyon különleges pillanat volt, amikor Maháprabhu mint fiatal aszkéta belépett a híres Dzsagannáth templomba. Belépett a templomba, meglátta az Úr formáját és azonnal eszméletét veszítette. Extázisba esett, és az extázis a jóga legmagasabb szintje, olyannyira, hogy teste élettelenné vált. Ilyenkor az orvosok egy speciális módszert használnak, hogy ellenőrizzék, hogy az illető életben van-e még vagy nem – egy kis pamutszálat fognak és az orr elé helyezik. És ha a légzés, vagy prána még mindig ki-be mozog, akkor a fonal is megmozdul, megrezeg. Ez az idős ember, Szárvabhauma, aki olyan volt, mint egy professzor tehát ezt a módszert használta, hogy ellenőrizze, hogy vajon a fiatal szannjászí életben van-e még, vagy meghalt ott helyben, ahol az Úrral találkozott. Végül tehát rájött, hogy még mindig életben van, tehát van némi remény. Ezért hazavitte Maháprabhut, és ott Maháprabhu magához tért. Szárvabhauma a védánta filozófia jeles tudósa volt. Később elnyerte Maháprabhu kegyét, hogy feladja filozofikus hajlamát, annak érdekében, hogy teljes szívvel bhaktává válhasson.

Ez tehát bizonyítja, hogy léteznek csodák. És várnunk kell a csodákat a saját életünkben is, melyek nagyon is lehetséges, hogy megtörténnek.

Kérdés: Azon gondolkodtam, hogy vajon Nitjánanda miért törte el a botot?

Tírtha Mahárádzs: Nos, a bot hasznos, ameddig épségben van. Amikor ketté törik, elég nehéz már használni, de valahogy talán mégis használható. De ha három részre törik, akkor már gyakorlatilag lehetetlen használni. Az ok azonban, amiért ez a bot három felé lett törve filozófiai. Mert az egy bot az a védánta filozófia egy bizonyos iskoláját szimbolizálja. Az egy bot azt jelenti, hogy minden egy. Ez a monista filozófia – minden egy, egy elv. Egy elv – egy bot. Igaz? Maháprabhu egy olyan személytől vette fel a szannjászt, aki ebbe a szampradájába tartozott, mert abban az időben gyakorlatilag ez volt az egyetlen szervezet, ahol elérhető volt a szannjász. De Nitjánanda Prabhu tudta, hogy Maháprabhu nem tartozik abba a monista szampradájába, hanem egy dualista vagy trialista szampradájába tartozik. Milyen értelemben? A dualizmus Madhva Ácsárja filozófiája. Akárhol is láss egy nagyon erőteljes személyt, teljes lótuszülésben, aki a kezét így emeli a magasba (két ujjat mutat, mint Jézus), tudnod kell, hogy ő Madhva Ácsárja – átma és paramátma,mindig kettő. A diadal tehát két elvtől függ – te és Isten. De Maháprabhu még ennél is több volt – hármas aspektussal rendelkezett. De mi is ez a hármas aspektus? Három bot – három elv. Mi a három elv? Jasódka?

Jasódá: Isten, a lélek és a szeretet.

Tírtha Mahárádzs: Szép, de nem teljesen korrekt.

Krpadhám: Acsintja bhédábhéda tattva.

Valaki más: Apa, Fiú és a szent lélek.

Tírtha Mahárádzs: Nos, lehet, hogy az is, de valójában a szannjász számunkra a meghódolás, a teljes meghódolás szimbóluma. Ez azt jelenti, hogy a cselekedeteidet, a szavaidat és a gondolataidat is Istennek kell szentelned. Hármas odaszentelődés. Ha közelebbről megvizsgáljátok a dandát – a danda jelenti a botot – a vaisnava dandát, három botot láthattok, plusz egy kicsit a tetején. Mi az a kicsi? Már mindenünket átadtuk – tetteink, szavaink, gondolataink – mi maradt? Ez az átma danda ott a tetején – amikor az egész létezésed átadod, saját magadat is odaadod.

Ezért, hogy ezt a háromszoros odaszentelődést terjessze, Nitjánanda három felé törte ezt a botot. És attól kezdve a vaisnava szannjászík, a Gaudíja szannjászík is ezt használják. És hozzáteszik ezt az önátadást is.

Nitjánanda a guru-tattva, igaz? Meg akarja tehát óvni Maháprabhut attól, hogy mások félreértsék. Mert a guru mindig megvédi az adott vonal méltóságát. Mindig megvédi a filozófiát, hogy ne törjön meg, vagy ne használják rossz célra, és a tanítványokat is megvédi a félrevezetéstől. Ezért ez a rész megmutatja ezeket a különböző jelentéseket.

 



[1] Csaitanja-csaritámrta Madhja-lílá, 1.98-99.



Leave a Reply