Calendar

August 2019
M T W T F S S
« Jul    
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




parampara

(Szvámí Tírtha 2013. októberi tanítása Ludastón, a Vjászapúdzsán) 

Először is hadd üdvözöljelek mindannyiótokat! Örömömre szolgál és nagy megtiszteltetés a számomra, hogy fáradságot nem kímélve eljöttetek ide. Spirituális tudathasadásban vagyok ilyenkor, mivel egyik énem nagy örömmel vesz részt az ünneplésben veletek, a másik énem pedig kicsit feszélyezve érzi magát, mivel a társaságnak ezen az oldalon ülök, nem pedig azon, ahol ti ültök. Most inkább hadd szóljon az az énem, amelyik boldogan vesz részt az ilyenfajta szolgálatban.

Miért? Azért mert valójában az emberi életnek az egyik legszebb része az a másokkal való társulás. Ez a legnagyobb boldogságnak, elégedettségnek, s a legnagyobb problémáknak, szükségeknek is a forrása az életben. A társulásnak van egy különleges része, ez pedig a lelki társulás. Ezen a lelki társuláson belül is van egy még különösebb vonulat, ez pedig a lelki elöljáróval, a guruval való társulás. Az ősi tanács az, hogy az ökörhöz, a tűzhöz, a szekérhez, a királyhoz, a nőhöz, s a guruhoz ne menj túl közel, mert az megpörzsöl! De ne maradj túl távol sem, mert akkor meg semmi hasznát sem tudod venni a társulásnak. Meg kell találni a helyes módját, a helyes hangulatát ennek a társulásnak, amikor nem olyan erős a pörkölődés, de azért a meleget meg a fényt, a világosságot, azt meg tudjuk érezni.

Visszaemlékszem azokra az időkre, amikor mi, hittestvéri körben gyűltünk össze Gurudév születésnapjának a megünneplésére. Na, ennek az emléke biztat arra, hogy ne tűnjek el ezeken a napokon hirtelenjében, hiszen emlékszem, mennyire fontos volt nekünk, mennyire lelkesítő pillanat; s én szeretném, hogy ebben az örömben mindenkinek része lehessen, s ha tudok, szívesen osztozom, hogy mások is megtapasztalhassák ugyanazokat az érzéseket.

Nem vagyok túl ékesszóló, de ismerek olyan személyt, aki tud úgy beszélni, hogy aki nem érti a nyelvet, még az is sírva fakad tőle. Hát, tudjátok, ez a művészet, ez a jele annak, hogy ott van az az izzás annak az embernek a szívében, ami a világi korlátokat legyőzi, s én nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ismerek ilyen embereket. Ez tehát a lelki erőnek a győzelme minden anyagi korlátozottság fölött; s ebben hiszünk, ebben érdemes hinni. Az anyagi korlátok azok úgy is vannak, azok nem olyan fontosak, a lélek győzelmében kell hinni. Minket nem a testi és anyag korlátok érdekelnek, mi mélyen hiszünk a szív és a lékek győzelmében.

Annak idején ezek az ünneplések nagyon hasonlóan zajlottak – valamennyien összegyűltünk, mindenki tolongott a konyhában, be sem fértünk a templomszobába, megtettünk minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy Gurudévánkat szolgáljuk, aki sokszor nagyon elégedetlen volt, nehéz volt eltalálni, hogy mit is szeretne, mivel szolgálhatjuk az örömét. Mégis sok mindent megtanultunk arról, hogy ha ünnepelni akarunk, az milyen, és hogy hogyan kell helyesen ünnepelni, imádni a guru elvet.

Tehát Gurudév eléggé tüzes ember, eléggé határozott karakter volt. Most hadd idézzek néhány gondolatot és emléket egy másik személytől, aki nem tüzes, hanem „oroszlános” volt, a prédikálás bömbölő oroszlánjától, Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákurtól. Aki annyira szigorú volt, hogy a tanítványainak csak akkor tette lehetővé a születésnapja megünneplését, amikor már az 50. évét betöltötte, egészen addig nem volt semmiféle ünneplés. Ez a tanítás tehát 1936. február 6-án, a halála előtti utolsó Vjászapúdzsán hangzott el:

Magunkra vállalva guru szerepének felelősségét. – Vállaltuk a felelősséget, s elfogadtuk ezt a komoly feladatot! A hallgatóságból mindenki közönséges széken foglal helyet, s csak külön nekem gondoskodtak ilyen magasított ülőalkalmatosságról. Az emberek azt mondják: „Nézd csak, milyen nagy az Isten állatkertje! Micsoda arrogancia! Ez egy őrült! Milyen gonosz! Láttatok már ilyen aljas disznót? Virágfüzérek a nyakában – micsoda pöffeszkedés! Ez a dagályos szócséplés, ezek az eltúlzott jelzők! Milyen önelégülten figyeli, amikor dicsérik a teljesítményét, csak úgy nyúlnak a fülei! Szemmel látható, milyen gyönyört okoz neki. Mi más ez, mint Maháprabhu tanításának a sárba tiprása? Lehetséges, hogy ez a beképzelt, szemtelen vadállat valaha is megváltozzon?

Az Én akaratom az: légy guru! – Úgy alakult, hogy én vagyok a világ legnagyobb bolondja. Kevélységem miatt senki sem segít engem jótanácsaival. Mivelhogy senki sem ereszkedik le hozzám, hogy segítsen nekem, ezért egyenesen Maháprabhu elé vittem ügyemet. Eszembe jutott ugyanis, hogy mi lenne, ha feltárnám előtte problémáimat, s meghallgatnám, vajon mit tanácsol. Srí Csaitanjadéva így szólt hozzám: Bárkivel is találkozol, beszélj neki Krsnáról, az Én akaratom az: légy guru, szabadítsd fel ezt a földet! Semmilyen világi áramlat nem akadályozhat meg ebben téged. Ezen a helyen találkozunk, s együtt leszünk majd újra.”

 (folytatjuk)

 



Leave a Reply