Sharanagati

„Kérlek, áldj meg a képességgel, hogy minden élőlényt kellőképp tisztelhessek. Akkor énekelhetem majd felfokozott eksztázisban a Szent Nevet, s bűneim is csak akkor szűnnek meg.”[1] Mi a bűn?

Jadunáth: Magasabb energia, alacsonyabb célokra használva.

Tírtha Mahárádzs: Igen. Más?

Harilílá: Amikor tetteinkkel Isten ellenében megyünk.

Jamuná: És saját érdekünk ellen.

Tírtha Mahárádzs: Éreztek néha bűntudatot?

Harilílá: Néha.

Tírtha Mahárádzs: A bűntudat nem egy pozitív érzés, nem építő jellegű, inkább leépítő. Ha azonban tényleg megérted, hogy hibát követtél el, tényleg megpróbálod kijavítani, és nem követed el újra – azt hogy hívják? Azt hívják prájascsittának – valódi megtisztulás, engesztelés, bűnbánat. Az igazi prájascsitta tehát az, amikor megérted: „Elkövettem néhány hibát”, és nem követed el újra. Nagyon könnyű: „Óh, megértettem! De folytatom…” Nem, az igazi prájascsitta építő jellegű. A bűntudat romboló, ezzel szemben a valódi megtisztulás építő. Tudatában kell tehát lennünk hibáinknak és bűneinknek, de ne fejlesszük ki a bűn-tudatosságot, inkább az Isten-tudatosságot. Ha túl sokat koncentrálsz a hibáidra, hiányosságaidra, bűneidre, az jár majd mindig az elmédben. Más vallásokban az emberek túl sokat gondolnak a Sátánra: „Óh, ez a Sátán trükkje!” És így egyfajta negatív tudatosságot fejlesztünk ki. Vagy a bhakták túl sokat fókuszálnak a májára: „Prabhu, ez májá!” A máját keresik tehát: „Ez májá, az is májá!” Májá-tudatosságban fognak élni. Jobb, ha az isteni dolgokat keressük: „Óh, ez Krsna színe az égen! Itt egy virág, amit felajánlhatok Neki! És másokban a nagyfokú odaadást látom, nem a hibákat, hanem az odaadást.”

Lílávatár kérdése: A prájascsittával, a bűnbánattal kapcsolatban, és a bűntudattal kapcsolatban: úgy tűnik számomra, hogy annak érdekében, hogy elérjük a prájascsittá szintjét, keresztül kell mennünk a bűntudat szintjén, hogy bűnösnek érezzük magunkat. Hol van tehát a rizikó, hogy megmaradunk a bűntudat szintjén, és hol az ugrás (elmozdulás) a prájascsittába?

Tírtha Mahárádzs: Ne állj meg félúton; a bűntudat érzése a félút. Ez nem a megoldás. Csak a diagnózis. De a megoldás, a gyógymód a prájascsittá. Az emberek néha vezekelnek, megpróbálják kompenzálni a bűneiket, hibáikat, némi tapaszjával, néha még ön-kínzással is. De el kell jutnunk a szabadság szintjére – szabadnak lenni a bűnöktől és a bűntudattól. Az ugrás tehát isteni közbenjárással történik. Vagy ha elmondod gondjaidat, bűneidet egy szent személynek, képes felemészteni, megszűntetni a bűneidet, és egy jobb gyakorlattal megajándékozni.

[1] Bhaktivinód Thákur: Gurudév, krpá-bindu dijá című dalának második strófája