Archives

Calendar

August 2022
M T W T F S S
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




(Szvámí Tírtha 2017.05.06-i, Rila-hegység esti előadásából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Bharat Mahárádzs így beszélt ebben a felkavaró illuzórikus hangulatban:

„Óh, jaj, senki sem gyámolítja őzemet! Mily szerencsétlen vagyok! Elmém olyan, akár egy ravasz vadász: örökké a csaláson jár az esze, és végtelenül kegyetlen. Az őz hitt bennem, ahogyan a jó ember, aki természetéből adódóan jól viselkedik, elfelejti csalfa barátjának helytelen viselkedését, és megbízik benne. Hűtlennek bizonyultam, de vissza fog-e vajon térni az őz, és bízni fog-e mégis bennem? Óh, jaj! Vajon látom-e még valaha kedvencemet, aki az Úr védelme alatt áll, s aki nem fél sem a tigristől, sem a többi állattól? Fogom-e még látni, amint a kertben sétál, és a zsenge füvet legeli? Nem tudom, talán már fel is falta egy farkas vagy egy kutya, vagy a falkában járó vaddisznók vetettek véget életének, esetleg egy magányosan kóborló tigris. Óh, jaj! Napkeltekor kezdetét veszi minden kedvező dolog, de rám semmi jó nem vár. A napisten maga a Védák személyisége, én azonban nem követem a Védák elveit. A napisten most lenyugszik, ám a szegény állat, akiről nekem kell gondoskodnom, mert anyja elpusztult, mégsem tért vissza. Ez az őzike éppen olyan, mint egy herceg. Mikor fog visszatérni? Mikor láthatom újra mozdulatait, melyek oly sok örömet okoztak nekem? Mikor fogja újra megnyugtatni sebzett szívemet? Bizonyosan nem hajtottam végre semmilyen jámbor tettet, másként már visszatért volna hozzám. Óh, jaj! Amikor a kis őz játszott velem, és látta, hogy behunyt szemmel meditációt színlelek, szeretetből fakadó haragjában körüljárt, és puha szarvainak csúcsával félénken döfködni kezdett. Olyan volt, mintha vízcseppek hullottak volna rám. Amikor az áldozati kellékeket a kusafűre helyeztem, az őz játszadozva megérintette a füvet a fogával, s ezzel beszennyezte. Amikor megszidtam és eltoltam őt, nagyon megijedt. Mozdulatlanul leült, akár egy szent ember fia, s abbahagyta a játékot. Bharat Mahárádzs úgy beszélt, mint egy őrült. Aztán felállt és kiment, s amikor meglátta az őz patájának nyomait a földön, szeretetében magasztalni kezdte őket: “Óh, szerencsétlen Bharata! Lemondásaid és vezekléseid eltörpülnek a Föld bolygó lemondásaihoz és vezekléseihez képest. A Föld szigorú lemondásokat végzett, ezért olyan szerencse érte, hogy most felszínét az őz apró, gyönyörű, puha és végtelenül áldásos lábnyomai díszítik. E nyomok megmutatják nekem, aki elveszítésén bánkódom, hogy merre haladt az erdőn át, s hogy miképpen találhatom meg újra elveszett kincsemet. Nyomaitól ez a föld immáron méltó arra, hogy rajta a brahmanák, akik a mennyei bolygókra vagy a felszabadulásra vágynak, áldozatokat mutassanak be a félisteneknek.” Bharat Mahárádzs továbbra is úgy beszélt, mint aki eszét vesztette. Feje fölött megpillantva a felkelő holdat díszítő sötét foltokat, melyek egy őzre hasonlítottak, így szólt: „Talán a hold, aki oly kegyes a boldogtalanokhoz, kegyes volt az én őzemhez is. Tudván, hogy elkóborolt otthonról és elvesztette anyját? Ő adott menedéket az őznek maga mellett, hogy megvédje az oroszlán rettentő támadásától.”[1]

Szóval az intenzív elválás fájdalmától égett a szíve.  Ez a történet az elválás egy másik történetére emlékeztet, melynek szereplői szintén lábnyomokat vizsgálnak, a holdhoz fohászkodva, az elválás fájdalmától gyötrődve. Mindig ugyanaz a történet – van, amikor a találkozástól szenvedünk, máskor pedig az elválástól. S amikor eljön az elválásnak ez az intenzív pillanata, őrültek módjára kezdtek beszélni. Majd lábnyomokat keresgéltek a porban. A gópík azt érezték, hogy kedvesük karjai olyanok, mint két fekete kígyó – melyek olyan szorosan ölelik körbe őket, hogy alig kapnak levegőt. El tudjátok képzelni magatokat, amint két fekete kígyó fonódik körétek? Meglehetősen rémisztő! De miután kicsusszantok ebből a szorításból, azután még fájdalmasabb lesz. S a hold, a híres hold, aki utat mutat az éjszakai vándoroknak és aki, bár gondoskodik erről a fényről, mégis mindig kritizálva van a foltjai miatt. ‘Ó, ez a telihold, tele van foltokkal!’ Mire fókuszáltok, a foltokra vagy a teliholdra? Csak a foltjait látjátok vagy az egész holdat?

Tehát, ha szerettek valakit, akkor mindenről ő jut az eszetekbe, ugye? Ez természetes. S valójában éppen ez az, amit szeretnénk elérni, hogy a legfelsőbb Úr ne tudjon elrejtőzni előlünk. Hogyan lehet ezt elérni? Váljatok őrültekké, mivel ahhoz, hogy egy ilyesféle lelki koncentrációt tudjunk megvalósítani a Legfelsőbbhöz fűződő szeretetteljes kapcsolatban, el kell veszítsük a kontrollt. Mégis kérlek kedveseim, ne hivatkozzatok rám ebben a kérdésben. „Azt hallottam a hétvégén, hogy el kell veszítenünk az irányítást.” De mi veszíteni valótok van, ha még meg sem szereztétek a kontrollt? Nincs mit vesztenetek, ha nem rendelkeztek vele. Tehát először kérlek gyakoroljátok a kontrollt, azután meglátjuk, hogyan is működik ez. Ahogy Shríla Prabhupád mondta: -„Előbb a munka, a szamádhi később.” Nagyon gyakorlatias.

[1] Bhágavata-purána 5.8.16-24.

 



Leave a Reply