Sharanagati

(az előző rész folyatása)

Fókuszáljunk a kérdés lényegére – vértanúság. Mi Sríla Srídhar Mahárádzs véleménye a vértanúságról? Azt mondta: „Nincs szükségünk mártírokra. Szükségünk van harcosokra, de nincs szükségünk mártírokra” És hozzátette: „Menj el a legvégsőkig, ami csak lehetséges, de ne veszítsd el a következő lehetőséget.” Érthető ez? Követhető? Azt mondta: „Nincs szükségünk mártírokra. Ne halj meg korlátozott célokért. Halj meg a korlátlanért.”

És a kérdésed legjobb része: Miért érdemes meghalni? Bhaktisziddhánta Szaraszvatí olyan volt, mint egy szinha-guru, egy harcos-guru, nem finoman, alázatosan képviselte látásmódját, hanem egy kicsit más hangulatban, és néha másoknak nem tetszett ez a hangulat. Olyannyira, hogy amikor egyszer megérkeztek egy városba, az emberek köveket dobáltak rájuk, meg akarták kövezni őket. És természetesen veszélyben volt az élete. Volt egy tanítványa, aki külsőleg nagyon hasonlított rá, és ez a tanítvány kész volt magára ölteni Bhaktisziddhánta Szaraszvatí ruháját és így helyettesíteni. „Ha az emberek meg akarják kövezni a mesterem, kövezzenek meg engem, Ő pedig megmenekül.” Miért érdemes tehát meghalni? Haljunk meg lelki tanítómesterünkért. Jobb az én életemet adni, ha Ő túlélheti, mert sokkal többet tud segíteni, mint az én jelentéktelen életem.

Ez egy nagyon erős példa arra, hogy miért érdemes meghalni. És saját magunk számára nagyon korán meg kell halnunk. Legjobb, ha már akkor meghalunk önmagunk számára, amikor először találkozunk a bhaktákkal, vagy legalább a felavatáskor. Ha ez nem történik meg, hosszú haldoklásra számíthatunk. Jobb egy gyors halál, mint egy hosszú haldoklás. A hamis ego gyors halála, és újjászületni a lélek szintjén.

Kicsit vissza kell tekintenünk a történelemben: miért voltak az emberek készek meghalni a hitükért? Mert az nagyon fontos volt a számukra. Igaz? Csupán száz éve az emberek készek voltak meghalni az országért, a hazájukért. Mi a helyzet most? Az emberek ki akarnak bújni a katonaság alól. Az értékvesztés ilyen gyors! Néhány év alatt oly sokat vesztettünk? Miért? Mert ez a buta fogyasztói társadalom, fogyasztói mentalitás csupán arra tanít, hogy élvezd a dolgokat, áldozat nélkül. Ha manapság azt mondanád egy fiatalembernek: „Hozz áldozatot!” azt mondja majd: „Óh, jobb ha megnyomom a gombot és megkapok mindent az interneten keresztül.” Harminc évvel ez előtt az emberek készek voltak kézzel lemásolni a jógakönyveket, mert fontos volt számukra. Készek voltak áldozatot hozni; most csak megnyomod a gombot és nem csinálsz semmit.

Az emberek tehát készek voltak meghalni a hitükért, mert fontos volt a számukra – akármilyen korlátozott is volt a felfogásuk, de most nem ez a kérdés. És gyakorlatilag ma csak egy olyan vallás van a földön, amit az emberek olyan komolyan, és oly mélyen vesznek, hogy készek meghalni érte, és ez az iszlám. És mi az általános nézőpont az iszlámmal kapcsolatban? Fanatizmus, fundamentalista vallás és nemzetköz terrorizmus. Mert készek meghalni a hitükért. Igaz? A propaganda tehát nagyon furcsa. Jut eszembe. Haridász Thákur muszlim háttérből érkezik.

De Krsna azt mondja a Gítában, hogy „Az én bhaktám okos.” Ez azt jelenti, hogy nem hal meg egyszer és könnyen, hanem itt marad és segít Nekem meghódítani mindent. Nekünk is használnunk kell tehát az intelligenciánkat, hogy kitaláljuk miért érdemes meghalni? És ez a varnádtól is függ. Mert a súdrák nem halnak meg. Örökké akarnak élni. A vaisják meghalnak, ha elveszítik a pénzüket. A ksatriják hősi halált halnak egyszer a csatamezőn és eljutnak a mennybe. Egy halál elég a számukra. De mi a helyzet a bráminokkal?

Manóhari: Újra és újra meg kell halniuk az alacsonyabb tudatállapotnak és újra születni egy magasabb tudatosságnak.

Tírtha Mahárádzs: Igen, sok halált kell halniuk. De az ő haláluk nem fizikai, nem testi halál, hanem mentális vagy – úgymond – finom halál. Válasszatok tehát identitást.

Máskülönben ezek az Istenről alkotott különböző koncepciók, mint például a szenvedés, áldozat és élvezet, mind rasza kérdése. A Biblia néhány kritikája azt mondja: „Isten annyira szerette fiát, hogy keresztre feszíttette”. A mi látásmódunk egy kicsit más: Ő maga nagyon bájos módon elküldi képviselőjét, hogy segítse az elesett lelkeket visszatérni. Bárhogy is, ez egy teljesen más kérdés. Tehát nincs szükségünk mártírokra, bhaktákra van szükségünk.