Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha



Jul

4


noise

(az előző rész folytatása) 

Ha egy kicsit tovább beszélgetünk ebben a nagyon szép témában, az Úr neveinek zengéséről, van egy másik történet, amit meg kell említenünk. Itt a bhakták kírtanja boldoggá tette Maháprabhut. Mondhatni, egy szomorú elmeállapotból, visszatért a normál elmeállapotba. A másik alkalom az volt, amikor elájult. Valójában ismét a Jamunának nézte az óceánt, és a vízbe szaladt. És mivel nemrég vettem leckét oceanográfiából, megértettem, hogy a tengerek és óceánok veszélyesek. Vannak bizonyos rétegek és áramlatok, meg más dolgok ott a vízben. A bengáli öbölben is megtörtént. Amikor Maháprabhu a tengerbe, az óceánba rohant, magukkal ragadták a hullámok. És Dzsagannáth Purítól jó messze, van a napistennek, Szúrjának, egy híres temploma, melyet Kónárkának hívnak. Máskülönben Fekete Pagodának is hívják. A muszlimok úgy gondolják, hogy mágneses erővel rendelkezik. Azt gondolják, hogy vannak ott valami nehézfémek és azért, de tévednek – ez a napisten ereje, Szúrja Nárájan vonzereje. Maháprabhut oda sodorta a tenger, ilyen messzire Purítól! (A két hely közti távolság kb. 30 km.) A bhakták pedig kezdték hiányolni: „Urunk nem tért vissza.” Egész este keresték, amikor hirtelen megláttak egy őrültet az utcán. Foglalkozását tekintve halász volt. És a halász furcsa viselkedésében, a bhakták megéreztek valamit az Urukból. Azonnal megkérdezték tehát: „Mi történik veled? Miért rohangálsz ilyen őrölt hangulatban?” A halász pedig belekezdett a magyarázatba: „Ma éjjel volt egy jó fogásom. Egy nagy hal került a hálómba, de amikor hozzáértem megrázott! Valami furcsa dolog történt velem és azóta elveszítettem tudatosságom, föl-le rohangálok! Nem tudom mi történik velem! Néha úgy érzem táncolni és ugrálni szeretnék – nagyon furcsa és kellemetlen! Segítsetek, gyógyítsatok meg!” De aztán a bhakták már nem szenteltek figyelmet neki, megértették: „Itt az Urunk!” Megkérdezték a halásztól: „Hol van ez a nagy hal?” Így válaszolt: „Hal! Azt gondoltam, hogy hal, de túlságosan nagy, aztán bizonyos részei néha megnyúlnak, máskor megváltozik a formája, vagy a színe… Lehet tehát, hogy nem is hal, lehet, hogy valami szellem!” Igen, az eksztázis szelleme! A bhakták tehát siettek, hogy elfogják a halat, a nagy halat. És végre megpillantották Urukat, épp kimenekült a vízből, de tudjátok, nem volt magánál. Mit tegyenek hát? Mit csináljanak? Minden orvosi ismeretüket összeszedték – hogyan gyógyítsanak egy ájult személyt. De végül egyet értettek abban, hogy csak egy orvosság van. Belekezdtek hát: Haré Krsna, Haré Krsna, Krsna Krsna, Haré Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma, Haré Haré – és egy ideig ismételgették. És a „nagy hal” hamarosan kezdte visszanyerni öntudatát. Nagyszerű bhakták, mint Szvarúp Dámodar, Mukunda, Rámánanda Ráj és mások – mind mantráztak. Őket magasan képzett vaisnaváknak tekintik. És amikor a „nagy hal” magához tért, így szólt: „Mi ez a zaj? Mi ez a zaj, ami zavarja a meditációmat?!”

Kedves testvérek, próbáljátok meg tehát minőségivé tenni a mantrázásotokat, hogy ne zavaró zaj legyen az Úr számára, amely megzavarja a meditációját, hanem legyen virágszirom, melyet szépen, alázatosan, teljes szívvel és odaadással ajánlotok fel lótuszlábainál.

Ebből a második eseményből láthatjátok, hogy Maháprabhu egy mély, extatikus hangulatból, visszatért – az úgymond – normális helyzetbe. Amikor nagyon szomorú és mélyen lefoglalja az elválás fájdalma, a kírtan segítségével visszatért a normál állapotba. Amikor mély extázisban van, a név zengésével ismét visszatér a normál elmeállapotba. Ez azt mutatja, hogy bármikkor is légy gondban, vagy amikor eláraszt valamiféle boldogság, csak zengd a szent neveket. Visszatérsz a normál tudatállapotodba.

Ezek csak néhányak a szent név varázslatos hatásai közül.

Krpadhám kérdése: Ahogy a történetben említetted, hogy Rámánanda Ráj és Szvarúpa Dámodara mantrázása valamiféle zajnak tűnt Csaitanja Maháprabhu számára, hogyan érhetjük el azt a szintet, hogy a mantrázásunk ne zaj legyen?

Tírtha Mahárádzs: Suttogj csendesen.

Nos, az az ő dolguk. A miénk pedig, hogy az tegyük, amit a lelki tanítómesterünk kért. Nem utánozhatjuk a nagyokat – sem a zajongásukat, sem a mantrázásukat. De ha a tanítványaim zajongása képes lenne vissza hozni az Urat legmélyebb extázisából a normál tudatállapotba, nagyon elégedett lennék. Az már zaj a javából! Mert ez azt jelenti, hogy hathatós. Égnek a rakéták! Nos, lehet, hogy a célzás még nem tökéletes, de legalább a rakéták már be vannak gyújtva.



Leave a Reply