Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2016.01.10-i szófiai esti tanításából)

Örülök neki, hogy tegnap néhány alapvető dologban egyetértettünk: az élet jó, van egy lelki célja, és mi mindannyian az áldásokat kutatjuk. S kérlek, emlékezzetek erre a három tényre is: az első az volt, hogy lélekszikrák vagyunk, örökkévaló lelkek; a második, hogy a Legfelsőbbhöz, a Jóistenhez tartozunk; a harmadik tényező pedig, hogy egy élő és szerető kapcsolat van közöttünk. Ez nagyon egyszerű: nem a haldokló anyagi test vagyok, hanem lelki energia, lélek; s a legfelsőbb forráshoz, a Legfelsőbb Istenhez tartozom; és a kapcsolatunk a szereteten alapszik. Ő szeretetteljes velem, s én szintén megteszek minden tőlem telhetőt, hogy megmutassam a hajlandóságomat. Ám meg kell találnunk a módjait annak, hogy hogyan valósítsuk meg ezeket az igazságokat az életünkben. Hiszen ez nem pusztán azt jelenti, hogy egyetértünk ezekben a dolgokban, hanem ezeket meg is kell valósítanunk, át kell őket ültetnünk a gyakorlatba.

Annak érdekében, hogy többet tudjunk meg erről a lelki tudományról, tanulmányoznunk kell néhány szentírást. Mára elhoztam India egyik legbecsesebb, legnagyobb kincsének tartott szentírását, melyet a Védák kinyilatkoztatásának érett gyümölcseként tartanak számon. A Véda „tudást” jelent – anyagi és isteni tudást, továbbá spirituális bölcsességet. Tehát a Véda olyan, mint egy valamennyi információt tartalmazó hatalmas fa. S ez a fa nem terméketlen, ez a fa gyümölcsöt terem. S a tudás isteni fájának a legbecsesebb gyümölcse – ez a Srímad Bhágavatam vagyis a Bhágavata-purána. Ez egy kinyilatkoztatott szentírás, a Legfelsőbbel, Bhagavánnal kapcsolatos.

Tulajdonképpen ez egy megbeszélés – egy beszélgetés az elmúlt korok, letűnt idők bölcsei között. Az ő találkozásuk nagyon hasonló volt a mi mai összejövetelünkhöz. Értesültünk róla, hogy a mai napon lesz egy társulás, ezért eljöttünk. Hasonlóképpen, ők is kaptak arról információt, hogy egy nagyon fontos lelki témájú megbeszélés zajlik – ’tehát menjünk el és vegyünk részt!’ Ez egy eszmecsere volt az előadó és a közönség között – volt néhány kérdésük. Ezek közül az egyik fő kérdés így hangzott: ,,Melyik a legjobb út? Annyiféle vallási út és lelki folyamat létezik – melyik a legjobb, a legközvetlenebb közülük?”  Ez egy időszerű kérdés? Szerintem nagyon is! Ma még sokkal több folyamat és út ismeretes, ezért tudnunk kell, mi az, ami jó, és mi a legjobb.

A tanács így szólt: sza vai punszám paró dharmó jató bhaktir adhóksadzsé, ahaitukj apratíhatá jajátmá szupraszídati. ,,Az emberiség legmagasabb rendű hivatása (dharmája) az, amely által az ember eljuthat a transzcendentális Úrnak végzett szeretetteljes odaadó szolgálatig. Ennek az odaadó szolgálatnak töretlennek kell lennie, valamint mentesnek minden indítéktól, hogy teljes elégedettséget nyújtson az önvalónak.”[1]

Képzeljétek csak el magatokat, hogy felteszitek ezt a kérdést: ,,Mi a legjobb út?” És képzeljétek el, hogy ugyanazt a választ kapjátok: „A legjobb út mindenki számára az, amelyen keresztül elérheti az isteni szeretetet. Lelki törekvéseitekben töretlennek és minden indítéktól mentesnek kell lennetek. Akkor élvezni fogjátok a legfőbb boldogságot a szívetek legmélyén.” Egyetértetek? Igen!

Ám ekkor jön még egy kis információ. Hogyan lehet ezt elérni?

(folytatása következik) 

[1] Srímad Bhágavatam 1.2.6.