Archives

Calendar

December 2021
M T W T F S S
« Nov    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




The_Fish_(Matsya)_Incarnation_of_Vishnu

(részlet Szvámí Tírtha Szófiában elhangzott 2012. májusi tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Jasódá kérdése: Szeretném megkérdezni, hogy mi történt Brahmával, amikor Hiranjakasipu elfoglalta a pozícióját?

Szvámí Tírtha: Nos, a démonok nagyon kifinomult és kulturált lények, tehát mivel ő Brahmát imádta, hogy részesüljön az áldásokból, ezért egyfajta tisztelettel is volt iránta. De azt olvastuk, hogy hatalma és dominanciája miatt mindhárom világ Hiranjakasipu befolyása alá került. S tudjátok, ha megváltozik az uralkodó személye, a rendszer, azt is túl kell élnünk. Éppúgy, mint ti, a bolgár nemzet, bár török uralom alatt álltatok, mégis túléltétek! Bár minden hatalmatok, vagyonotok felett egy idegen hatalom rendelkezett, ennek dacára is találtatok módot a túlélésre, hogy legbelül, mélyen, különféle rejtett úton-módon megőrizzétek, amitek van – sokféle lehetőség kínálkozott.

Hiranjakasipu célja az volt, hogy harcoljon Visnu, a Jóisten ellen, ezért tervelte ki az összes trükköt és hatalmi harcot. Ugyanis azt tartják, hogy a Legfelsőbbet imádók „táplálják” a Jóistent a szolgálataikkal, fohászaikkal, áldozataikkal, ezért hát így gondolkozott: ’Ha megakadályozom, hogy szolgálatokat végezzenek, és a Legfelsőbb semmilyen imádatban nem részesül, akkor majd elgyengül. És akkor ily módon könnyedén le lehet majd győzni őt!’ Ez volt a szándéka, ezért nem törődött Brahmával, vagy egyéb, felsőbb és alsóbb rendekhez tartozó élőlényekkel, hiszen ő akart uralkodni. Varázserővel rendelkezett, mivel a jóga-sziddhik, a jóga misztikus hatalmának elnyeréséért is fohászkodott.

Ezek a sziddhik nagyon érdekesek, ám bármely lelki gyakorlatnak csak másodlagos eredményei. Míg Hiranjakasipu motivációja a mindenek feletti uralkodás volt, és az, hogy minden energiáját a Jóisten ellenében használja fel, addig a mi motivációnk az kell, hogy legyen, hogy tudjunk uralkodni saját magunkon, tudjuk fegyelmezni önmagunkat, és valamennyi energiánkkal a Jóisten pozitív szolgálatán munkálkodjunk. Ez a hatalmas különbség a Legfelsőbbhöz fűződő szeretetteljes és szolgálatkész hozzáállás, illetve az ellenkezője között – nekünk kell eldönteni, hogy melyik oldalra állunk.

Jasódá: Hiranjakasipu megannyi lehetőséget említett, mikor azt kérte, hogy ki ne ölhesse meg őt – érdekes módon azonban Visnura nem gondolt.

Szvámí Tírtha: Nagyon jó észrevétel, köszönöm. Láthatjuk, hogy Hiranjakasipu dicsőítésének középpontjában Brahmá állt, aki csupán a miniszter, nem pedig a király. De ő Brahmát tartotta a Legfelsőbbnek, s azért fundálta ki ezeket a különféle módokat, hogy megvédje magát – hiszen Hiranjakasipu Visnut nem Istennek, hanem félistennek tartotta, Brahmá alávetettjének. Azt tudta, hogy Visnu néha nagyon is furfangos: néha halként jelenik meg, hogy megmentse a Védákat, másszor emberként – mint Ráma vagy Buddha, vagy egyéb inkarnációkként. Ezért mondta azt, hogy:„Sem ember, sem félisten, sem démon, sem fegyver, sem állat ne tudjon megölni engem.” Valójában először halhatatlanságot kért Brahmától, ám Brahmá ezt válaszolta: „Sajnálom, azt nem tudom neked megadni, az a lehetőségeim határán túl van.” Erre Hiranjakasipu elkezdett gondolkodni: „Jó, ha halhatatlanságot nem adhatsz, akkor viszont add meg azt, hogy senki se tudjon megölni.”  Ebbe Brahmá beleegyezett. Vagyis azt is kérte Hiranjakasipu, hogy sem a levegőben, sem a földön, sem, bent, sem kint ne tudják megölni. Tehát minden lehetséges módon megpróbálta megvédeni magát.

Bár harcolni akart Visnu ellen, mégis megfeledkezett Róla, valahogy kikerült a látóteréből. Ez tehát a különbség a démon és a bhakta között – a démon nagyon okosan használja az eszét, ám elfeledkezik a Jóistenről. A bhakta néha nagy odaadással követ el valami ostobaságot, ám sosem feledkezik meg a Jóistenről – ez tehát a különbség. Az egyik nagyon okos ám mégis feledékeny; a másik pedig, a Jóisten szerelmese, csupán néhány dologra emlékszik, de még az is annyira lefoglalja, hogy néha megfeledkezik a gyakorlati dolgokról.

Erre a legjobb példa az, amikor az egyik bhakta banánt akart felajánlani a Jóistennek. Általában megszenteljük az ételt – először a Legfelsőbbnek ajánljuk fel, majd ami megmarad, megesszük. Tehát ez a bhakta nagy odaadással, igazi odaszentelődéssel meghámozta a banánt, kidobta a húsát és felajánlotta a héját: „Ó, Uram, ez a Tiéd! Annyira szereted a banánt – kérlek, fogadd ezt el!” Tudjátok a bhakták néha hibáznak egy kicsikét, de szerencsére a Legfelsőbb Úrnak sem a héjra, sem a gyümölcsre nincsen szüksége – csupán egyetlen dologra: szeretetteljes odaadásra. Ez az, amit adnunk kell, ez Számára a legjobb és legízletesebb felajánlás. „Á, ez a jelentéktelen kis lény, hogy igyekszik a kedvemben járni!”

 



Leave a Reply