Sharanagati

„Ebben a törekvésben nincsen veszteség vagy csökkenés, s ezen az úton már egy kis fejlődés is megvédi az embert a félelem legveszélyesebb fajtájától.”[1]

Sríla Prabhupád magyarázata: A Krsna-tudatbeli cselekvés, vagyis az érzékkielégítésre való vágy nélküli, Krsna kedvéért végzett cselekedet a munka legmagasabb lelki szintje. Ezt könnyű elkezdeni, s még a kis eredmény sem veszik el soha, hatása állandó. Az anyagi síkon minden elkezdett munkát be kell fejezni, különben az egész kísérlet kudarcba fullad. A Krsna-tudatban végzett egy százaléknyi munka is maradandó eredménnyel jár, ezért a következő kezdet már két százalékról indul. Ezzel ellentétben az anyagi cselekedet száz százalékos sikerrel is eredménytelen. Adzsámil kötelességét csupán néhány százalékos Krsna-tudatban végezte el, de a végén teljes eredményt élvezett Krsna kegye által. Ezzel kapcsolatban egy szép verset közöl a Srímad Bhágavatam (1.4.17.): „Mit veszít az az ember, aki az érzéki örömöket feladván Krsna tudatban cselekszik, de nem sikerül helyesen végeznie munkáját, esetleg később vissza is esik? Ellenben mit nyer az, aki anyagi cselekedeteit tökéletesen hajtja végre, de nem Krsna-tudatú?” Vagy, miképpen a keresztények mondják: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” Az anyagi cselekedetek és azok eredményei véget érnek a testtel. A Krsna-tudatú tettek azonban ismét visszasegítik a cselekvőt a Krsna-tudathoz, még a test elvesztése után is. Legalább biztos esélyt kap a következő életben arra, hogy ismét emberként születhessen, vagy egy nagyon művelt bráhmana, vagy pedig egy gazdag arisztokrata családjában. Ily módon kap további lehetőségeket a fejlődésre. Ez a Krsna-tudatban végrehajtott munka páratlan tulajdonsága.

Sríla Prabhupád nagyon szépen elmagyarázza, hogy ha egy lépést teszünk a krsna-bhaktiban, ez a kis eredmény örökre velünk marad. Hiszel ebben Dámódar?

Dámódar: Majdnem.

Tírtha Mahárádzs: Szeretem amikor őszinte vagy.

Bármi, amit az anyagi szinten elérünk a varázsgyűrű elve alapján működik. „Ez is elmúlik egyszer.” Ne legyetek tehát annak a megszállottjai, hogy csak az anyagi szinten dolgoztok. Mindent el fogunk veszíteni; bármi, amit csak elértünk elvész. Így van? Biztos vagyok benne, hogy emlékeztek Nagy Sándor történetére, aki meghagyta, hogy halála után hogyan helyezzék el a testét. Meghagyta a szolgáinak, hogy úgy helyezzék el a testét, hogy egy anyaggal legyen leborítva, de a két kezét hagyják szabadon, hogy ez által mutathassák, hogy „habár a világ császára vagyok, mégis üres kézzel távozom. Semmit sem vihetek magammal ebből a világból.” És valóban elég nagy volt! Kicsit nagyobb eredményei voltak, mintha mindenünket összetennénk, amink csak van – ez mind jelentéktelen lenne az ő erejével és eredményeivel összehasonlítva. Ne csupán az anyagi eredményekért dolgozzatok tehát. Mert azt elveszítjük. Úgy mondják: bármi, amit nem adsz oda, elveszíted.

Legyetek összeköttetésben. Ez a megoldás. És ily módon megmenekülhetsz a legnagyobb félelemtől. És remélhetőleg ez a csöpp kis eredmény velünk marad. Csaitanja Maháprabhu olyan kegyes, hogy bárkit bhaktának tekint, aki csak egyszer kimondja a Szent Nevet. Ha csak egyszer képesek vagyunk szívünk legmélyéről zengeni: „Krsna”, akkor bhaktának tekint minket! Nem nagyszerű eredmény ez?! Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon nagy eredmény. Ezért esélyt adunk Csaitanja Maháprabhunak arra, hogy bhaktának tekintsen minket az által, hogy rendszeresen dzsapázunk. Persze ez által esélyt adunk magunknak, hogy csatlakozzunk a társasághoz. És mit tehetnénk?! Természetes következmény, hogy minden nehézség, minden félelem, minden probléma lassan-lassan eltűnik. Ez nem a cél, de ez az egyik mellékhatás.

A legtöbb dolog, amiért az emberek dolgoznak voltaképp nem alkalmas célként funkcionálni. Ezért egyedi keresőkké kell válnunk. Keressünk egy olyan célt, mely soha nem hagy cserben. És találjunk egy olyan folyamatot, ahol már egy kis megtett lépés is örökre velünk marad.