Sharanagati

Nem is tudom hogyan kezdjek hozzá a történethez, hiszen Lílásuka nyolc- vagy kilencszáz évig élt. Hogy rövidre zárjuk, egy kiváló szerető volt. Ezért kellet, hogy legyen valamilyen magyar, vagy épp bulgár kapcsolata, mert mindkét nép arról híres, hogy nagyszerű szeretők. Az ő szeretete azonban kicsit szokatlan volt. Egy prostituált volt a szerelme. Előkelő származású fiatalember volt, jó családból, nagyon okos, és minden tökéletes volt körülötte, de… vonzalma a prostituálthoz igen szokatlan volt. És tudjátok a titkos szerelmet általában az éj leple alatt gyakorolják. Egy éjszaka tehát találkozni akart szeretőjével. Azonban ő a folyó egyik partján lakott a hölgy pedig a másikon. Éjfélkor nem jár hajó, kénytelen volt tehát úszni. Azon az éjszakán nagy vihar kerekedett. Elindult tehát a folyóhoz az esőben, szélben, villámlásban, a szerelemtől hajtva beleugrott a folyóba és megpróbált úszni, de óriási hullámokkal találta szembe magát és habár jó úszó volt, egy fadarabba kellett kapaszkodnia, hogy átjusson a túlsó partra. Legalább is az hitte, hogy egy fadarabba kapaszkodik… Igazából egy holttest úszott a hullámok hátán, és abba kapaszkodva szelte át a folyót. Ki szeretne ölelgetni egy holttestet az éjszaka közepén egy viharos folyóban? Nem egy szokványos dolog, így van? Ő azonban nem ismerete fel, és a holttest segítségével eljutott a túlsó partra. A hölgy háza magas fallal volt körbezárva. Át kellett tehát jutnia a falon, és az éjszaka közepén így gondolkodott: „Itt egy cserje mely a falra kapaszkodik, ha ezt használom, át tudok mászni a falon.” Elkapta tehát a növény törzsét és elkezdett átmászni a falon. Legalább is azt hitte, hogy egy cserje az amit fog… pedig egy mérgeskígyó volt az. Nem ismerte fel, annyira megszállottjává vált a hölgynek. Végül belépett a hölgy szobájába: „Ó ma beteljesül titkos szerelmem!” A hölgy nagyon boldog volt: „Eljött a szerelmem!” Habár nagyon egyszerűen élt mégis nagyon finom, előkelő hölgy volt. Lelkileg magas szinten állt és tanítani kezdte a férfit, először kikérdezte a történtekről: „Mi történt veled, hogyhogy ilyen viharos időbe eljöttél hozzám? Hogyan keltél át a folyón? Hogyan másztál át a falon?” A férfi pedig elmesélte az egész történetet és teljesen el volt ragadtatva: „Ó, a királynőmet érdekli milyen nehézségeket vállaltam érte. Én vagyok az ő hőse!” Amikor azonban befejezte a történetet a hölgy így szólt: „Kedvesem, oly sok nehézséget vállaltál, hogy elérj engem, habár én egy egyszerű prostituált vagyok. Ha ugyanilyen nehézségeket vállaltál volna, hogy elérd Istent…” Olyan erős volt, hogy megváltozatta a fiatalember gondolkodását aki kolduló szerzetes lett, lemondott a világról és elkezdett bhaktává válni.

Vándor szerzetessé vált tehát. Mivel azonban fiatal volt még, a szívében lévő vágyak nem szűntek meg. Legközelebb amikor meglátott – épp csak meglátott – egy gyönyörű fiatal hölgyet a vágyak újra feléledtek a szívében. Akkor így szólt: „A szemeim fognak a pokolra juttatni engem! Jobb ha megválok tőlük.” Megvakította tehát magát mindkét szemére, és erőszakkal kényszerítette magát, hogy még jobban meghódoljon Krsna előtt. Mindig az Úr dicsőségét zengte. Egyvalami miatt azonban fájdalom volt a szívében – mivel messze élt Vrndávantól vándorszerzetesként elindult oda – most, hogy megvakította magát „Hogyan fogom megtalálni az utat?”. Sírt-rítt, énekelt és mantrázott és… végül valaki odament hozzá. Egy kisfiú. Nem látta, de hallotta. És a fiú egy dallamot játszott fuvoláján. A fiú megkérdezte: „Hé, te meg miért sírsz?” Ő pedig így válaszolt: „Tudod, vak vagyok, de szeretnék Vrndávanba menni. Oly messze vagyok onnan, és senki nem tud segíteni.” A fiú pedig így válaszolt: „Majd én elvezetlek Vrndávanba. Gyere csak, kövess engem.” Megfogta a kezét és elvezette Vrndávanba… Hosszú életet élt meg a Rádhá-kund partján.

Ez Lílásuka története. Készen kell állnunk feláldozni önmagunkat. Az emberek általában teljes mértékben készek a szeretőjük után ugrani, de legalább ilyen intenzív érzésekkel kell fordulnunk Krsna felé. Lílásuka ki dzsáj!