Archives

Calendar

June 2022
M T W T F S S
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




wheat

Dzsagadánanda Pandit egy ideig Sivánanda Széna házában maradt, ahol aztán közös erővel készítettek körülbelül tizenhat széra[1] illatos szantálolajat. Egy öblös cserépkorsót színültig töltöttek ezzel az illatos olajjal, és Dzsagadánanda Pandit vigyázva Nílácsalba, Dzsagannáth Puríba vitte.[2]

A szantálfa olaja, ez egy nagyon értékes anyag. Sok időbe telik, amíg az olaj vagy az illat megnyilvánul a fában. Mondjuk húsz évet kell várni rá, amíg egy picinyke kis illat elkezd megnyilvánulni. És aztán tizenöt kilónyit előállítani ebből az olajból, az már egy vagyon, nagyon értékes. A valódi szantálolaj ára megközelíti, vagy még meg is haladja az arany árát. Képzeljük csak el, hogy tizenöt kilogramm aranyat viselünk az Isten szolgálatában! Felelősségteljes feladat, de jó oka van. Meg fogjuk érteni, hogy miért.

Dzsagadánanda Góvinda[3] gondjaira bízta az olajat, és megkérte őt: „Kérlek, kend be ezzel az olajjal az Úr testét!” Így aztán Góvinda megmondta Srí Csaitanja Maháprabhunak: „Dzsagadánanda Pandit illatos szantálolajat hozott. „Az a kívánsága, hogy tégy ebből az olajból egy keveset a fejedre, Uram, s ez az epe és a levegő miatti vérnyomást jelentősen csökkenteni fogja.”

Hallottam, hogy az ájurvéda nagyon népszerű, és hogy sok embernek van problémája a vérnyomásával – nos, itt egy gyógymód: kell hozzá 15 kiló szantálfa olaj Indiából, és a homlokukra kell tenni belőle egy keveset mindennap.

„Bengálban egy hatalmas korsónyival készített belőle, és nagy gonddal elhozta ide.” Az Úr így felelt: „Egy szannjászí nem használhat olajat, különösen olyan illatos olajat nem, mint ez. Tüstént vidd ki .”[4]

Sríla Prabhupád magyarázata: „Raghunandan Bhattácsárja, a szmárta szabályozó elvek szószólója így ír: »Aki fogadalmat tett, ám reggeli fürdője közben vagy rituális szertartást – például sráddha ceremóniát – végezve, illetve dvádasí napján mégis olajjal keni be magát, az akár bort is önthetne testére. Az olajat éppen ezért el kell utasítani. «”

Nektek az, hogy bort öntötök a testetekre, nem jelent semmit, azt gondolhatjátok, hogy „ez egy jó kis borfürdő”. De egy tradicionális indiai bráhmana számára a bor, és egyáltalán az alkohol, egyszerűen nagyon taszító, undorító. Tehát ezért szerepel itt az összehasonlítás ezzel a gyakorlattal. Ugyanez a személy, Raghunandan Bhattácsárja így folytatja: „Ez azt jelenti, hogy tisztított vajat (ghít) mustárolajat, virágolajat és olajkencét csupán grhaszthák, házasemberek használhatnak.”

Ezután Maháprabhu így szólt: „Vidd el ezt az olajat Dzsagannáth templomába, ahol a lámpásokban majd elégethetik!”

Tehát égesd el a templomban azt az olajat, ami pontosan ugyanolyan értékes, mint az arany – ez mutatja Maháprabhu lemondását. Nem ragaszkodik. Inkább azt mondta: Dzsagadánanda igyekezetét, amivel az olajat készítette, tökéletes siker fogja így koronázni.” Amikor Góvinda átadta Dzsagadánanda Panditnak ezt az üzenetet, Dzsagadánanda egy szót sem szólt, csak hallgatott. Tíz nap elteltével Góvinda ismét megemlítette Srí Csaitanja Maháprabhunak: „Dzsagadánanda Panditnak az a kívánsága, hogy fogadd el az olajat, Uram.” E szavak hallatán az Úr haragosan így szólt: „Ne tartsak talán masszőrt, hogy megmasszírozzon?” „Ezért a boldogságért léptem a szannjásza rendbe? Ha elfogadom ezt az olajat, a vesztemet fogja okozni, és mindannyian csak nevetni fogtok.” „Ha valaki az utcán szembejőve megérezné ennek az olajnak az illatát a fejemen, azt hinné, hogy dárí szannjászí, a tantrákat követő szannjászí vagyok, aki nőket tart.” Srí Csaitanja Maháprabhu szavai hallatán Góvinda csak hallgatott.”[5]

Ez a példa azt mutatja, hogy a lemondott rend nem az érzékkielégítésre, nem a kényelemre való. A Legfelsőbb megvalósítása a cél. De a helyzet az, hogy a mi vonalunkban, a mi tradíciónkban a szannjász nem első sorban a lemondásról szól, hanem inkább az odaadás gyakorlása. És miért nem kell szannjásziként túl nagy kényelmet elfogadni az életben? Mert az isteni kegytől kell függni. Tehát ha mások segítségétől függsz, az nem szabályosan közvetlen függés az isteni kegytől. Persze, ki fog másokat inspirálni arra, hogy segítsenek neked, a szannjászinak? Ez megint az Úr Krsna.

A szannjász rendnek négy szintje, négy fokozata van. Az egyik a kutícsaka. Mi a kutír? Kunyhó. Tehát a kutícsaka tulajdonában csak egy kutír, csak egy kunyhó van .Ez a fajta lemondott személy a várostól kicsit távolabb él, egy kis kunyhó nyújt neki menedéket és elfogad ételt az előző családjának tagjaitól. A következő a bahudaka – sok segítő. Ez azt jelenti, hogy az emberek elkezdték megbecsülni a lemondását és jönnek segíteni neki. Nemcsak a volt családja segíti őt azzal, hogy ellátják étellel, hanem sokan jönnek. A harmadik a parivrádzsakácsárja vagy hamsza. Ez azt jelenti, hogy vándor  aszkéta, vándorló szerzetes. Ő nem marad egyhelyben, még kutírja sincs, nincs otthona, nincs háza. Mégis a világon mindenütt otthon érzi magát. Ilyen a lemondott rendbe tartozók életmódja. S végül a negyedik a paramahamszaoly fenséges, akár egy hattyú, aki elérte a lelki megvalósítás legfelső szintjét és nem függ semmitől az isteni gondviselésen kívül.

A többi rendben is megvan ez a négy kategória. Hallani akarjátok a grhaszthaásram négy kategóriáját? Igen? Biztosak vagytok benne? Rendben, mosom kezeimet. Tehát az egyik a várttá-vrtti  – aki földet művel, állatokat nevel vagy kereskedik, és száz évig – ez azt jelenti, hogy egész életében – áldozatokat mutat be. Tehát az ilyen személynek van egy bizonyos fajta jövedelme és a jövedelmét áldozatokra fordítja. A második a sálína-vrtti – aki maga mutat be áldozatokat, de másokért nem végez áldozatokat. Tanulmányokat folytat, de nem tanít. És mi a helyzet az adományokkal? Adományokat ad, de nem fogad el. És ezt teszi egész életében. A harmadik a jájávara – aki áldozatokat mutat be a maga és mások számára, tanul és tanít, elfogad és ad adományokat, s mindezt száz évig végzi. A negyedik pedig a ghóraszannjászikaaki tisztított vízzel végzi az imádatot, és aki abból él, hogy az elhullajtott búzakalászokat összegyűjti nap mint nap, aki száz évig végzi ezt az áldozatot. Mi is volt az első? Az első a szokásos házasember – normál elfoglaltság, normál foglalkozás. A második egy alapvető személy, aki a családjáról gondoskodik, a harmadik vándorol, a negyedik pedig radikális lemondásban él.

Képzeljétek csak el magatokat ezek szerint az elvek szerint! Kedves férfi testvéreim, ma hazamentek este és ezt mondjátok a feleségeteknek: „Tessék, itt van néhány kalász, amit ma a piacon gyűjtöttem össze. Ezt hoztam ma a családnak.“ És kedves mátádzsík, ha a férjetek az aznap gyűjtött búzakalászokkal tér haza és lát el titeket, ne mérgelődjetek, ne lepődjetek meg! Örüljetek! Ha a férjetek ennyire lemondott, nektek is követnetek kell ezt a példát! Mert a grhasztha-ásram azt jelenti, hogy együtt dolgoztok és megbecsülitek a másik fél hozzájárulását, legyen az bármilyen kicsi vagy jelentéktelen is. Tehát nemcsak a családfő kötelessége, hogy elég kalászt gyűjtsön össze, de a feleség kötelessége is, hogy elégedett legyen. Melyik nehezebb – gyűjtögetni vagy elégedettnek lenni? Úgy vélem mindkettő nagyon nemes spirituális gyakorlat. De ebből láthatjuk, hogy a régi korokban próbálták nem túlbonyolítani az életet.

Természetesen a brahmacsáríknak és a vánaprasztháknak is megvan a maguk négy rendje, de ezt most nem részletezzük. Az eddigiekből levonhatjuk azt a következtetést, hogy a szannjász rendnek nem a kényelmes élet a célja. A grhasztha rend annyiban élvezheti a kényelmet, hogy összegyűjthetik a kalászokat a piacon.

Ebből láthatjuk, hogy az eszményt kell alkalmaznunk; nem arról van szó, hogy követnünk kell egy pár évszázaddal ezelőtti gyakorlatot, de az elvet kell alkalmazni a saját körülményeitek között.

[1] 15 kg

[2] Csaitanja-Csaritámrta Antja-lílá, 12.102-103.

[3] Maháprabhu személyes szolgája

[4] Csaitanja-Csaritámrta Antja-lílá, 12.104-108.

[5] Csaitanja-Csaritámrta Antja-lílá, 12.109-115.



Leave a Reply