Sharanagati

Hari-lílá kérdése: A Bhagavad-gítában az áll, hogy illúzióban vagyunk, és bármi is történjen velünk – jó vagy rossz – tartsuk magunkat távol tőle. Fontos ez a számunkra – mindezen érzések, amiket megtapasztalunk ebben a testben? Fontosak ezek a lelki fejlődésünkben? Vagy pedig, illúzióban vagyunk, mindez nem fontos, nem is kell megtapasztalnunk mindezeket?

Tírtha Mahárádzs: Ha fanatikus lennék, azt mondanám: nincs jelentősége. De mivel próbálok kevésbé fanatikus lenni, azt mondanám, hogy a tapasztalatok világában élünk, és a tapasztalatok által juthatunk következtetésekre. Mert könnyű beszélni az istenszeretetről, de ha megtapasztaljuk az istenszeretetet – az valami teljesen más. Még a testi szinten is lehetnek lelki tapasztalataink – néhány vízió, néhány mély érzés, valamiféle tisztulás – ezeket érezhetjük. És érzéseinket, valamint mindazt, ami ebben a világban történik velünk lelki nézőpontból kell megvizsgálnunk. Például, ha sokat szenvedsz, akkor – jó esetben – nagyon megértő leszel. Ha materialista vagy, akkor a sok szenvedés után egy keserű emberré válsz; ha egy jó lélek vagy, akkor nagyon megértővé válsz. Vagy ha a szívünk tele van istenszeretettel, akkor képesek leszünk megosztani azt másokkal. Az emberek általában az extrém szituációkból tanulnak: a nehéz pillanatokra emlékezni fogsz, és a legjobb pillanatokra is. Ezek fontos fordulópontok az életünkben. És kétség kívül, azt kell, hogy mondjam, hogy segítik lelki növekedésünket. Különösen a kiábrándulás. Amikor belépünk az illúzióba – nos, az már csak akkor fog segíteni, ha már kimásztál a csapdából. Amikor megérted, hogy nem volt helyes – akkor segíteni fogja az előrelépésed. És ha megtapasztaljuk a lelkek közötti vonzalom erejét és szépségét – ez most egy nagyon tudományos leírás – magyarán szólva, ha szerelembe esel, akkor megérted, hogy mit jelent szerelembe esni Krsnával. Amikor megérzed azt az eufórikus érzést, amikor minimum tíz centiméterrel a föld fölött lebegsz, az istenszeretet nem ilyen, sokkal jobb, sokkal erősebb. De ily módon bepillantást nyerhetünk; az eredeti csöppnyi visszatükröződését. Vagy egy másik érzés: az anyai szeretet. Milyen mély érzéseitek vannak gyermekeitek iránt! Szinte leírhatatlan. De milyen csodálatos, hogy Krsnát egy kicsi fiúként írják le! És eltöprenghetsz az anyai és apai érzéseken: hogyan csókolgatja Jasódá mama a kis Krsna talpát… Ki van birtokában ennek a képességnek, hogy az Úr lótuszlábait csókolhatja? Ez csakis az anyák számára van fenntartva. Szabadon megteheted, senki nem ellenőriz.

Az emberi érzéseken keresztül tehát megérthetjük az isteni érzéseket – ha rendelkezünk a megfelelő látásmóddal. Ha megértjük, hogy ezek csak visszatükröződések, és egyfajta gyakorlatként műveljük. Gyermekemet szolgálom, azért, hogy megtanuljam, hogyan ajánljam fel ugyan ezt az Úrnak. Mert gyermekednek mindent odaadsz – túl minden lehetőségeden. Megfigyeltem, hogy a hölgyek, akiknek nincsen gyermekük – mindenért panaszkodnak. Az ásramban élő fiatal mátádzsíkra gondolok: „Ah, olyan fáradt vagyok, le kell pihennem, nem tudom ezt megtenni…” Ahogy azonban anyává válnak, feltöltődnek energiával. Készek éjfélkor felkelni. Mielőtt még azt mondhatnám: „Kérlek, gyere el a reggeli áratira.” Már mondják is: „Ah, olyan fáradt vagyok!” De a gyermekért bármikor ugranak. Így van? Miért? Mert a szeretetenergia nyilvánul meg. És amit nagyon nehéz odaadni Istennek, vagy a múrtinak, azt könnyen odaadod személyes múrtidnak, személyes istenednek. Természetesen teszed mindezt! Nem kell elmagyarázni, nem filozófiáról beszélünk – megteszed! Érzed és csinálod! Erre a szintre kell eljutnunk – amikor az odaadó szolgálat lesz ilyen természetes a számunkra. Ha meghallod Krsna fuvoláját, nem mondod azt: „Még fél óra alvásra szükségem van,” hanem azonnal ugrasz. Ez az odaadás természetes szintje. És így trenírozhatjuk magunkat az emberi szinten.

Hari-lílá: Remélem, hogy így lesz, mert különben az anyagi világnak nincsen oka, nincs értelme.

Tírtha Mahárádzs: Ez csak egy edzőpálya. És amikor megtörténik veled a csoda, akkor átalakul. Amikor rendelkezünk azzal a látásmóddal, hogy ez nem egy másik világ, hanem ez is Krsnához tartozik, ezt is az Ő lílája itt – akkor ez már nagyon közel van a tökéletességhez. Krsnával a pokol mennyországgá válik. Krsna nélkül a mennyországból pokol lesz.