Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




Jamuná kérdése: Mahárádzs, úgy mondják Sukadév tudja, Vjásza pedig lehet, hogy tudja, lehet, hogy nem tudja. Ki mondja ezt, és hogyan tekintsünk erre a kijelentésre? Vjászadév alázatosságáról van szó, vagy összehasonlítva vele, Sukadév Gószvámí magasabb pozíciójáról? De hogyan értsük ezt, ha Vjászadév maga Isten, tulajdonképpen egy inkarnáció?

Tírtha Mahárádzs: Ezt a verset valójában az Úr Siva mondja: aham védmi, sukó vétti, vjászó vétti na vétti vá – Én tudom, Suka tudja, Vjásza lehet, hogy tudja, lehet, hogy nem tudja.”

Csak, hogy tisztában legyünk azzal, hogy kikről beszélünk: Vjásza – ő  saktjávésa-avatár, felhatalmazott az üzenet közvetítésére. Volt egy fia, Suka, Sukadéva, aki már anyja méhében transzcendentalista volt. Amikor pedig megszületett, perszonalista lett, az Úr személyes imádója. És származásánál fogva, édesapjának és lelki tanulmányainak köszönhetően, a lelki témák magas szintű tekintélyévé vált. Ezért a nagy tanácskozásokon mint előadó vett részt. Az Úr Siva pedig, aki ezt a kijelentést mondta, egy mahádzsan – azt jelenti, hogy nagy személyiség, aki mindent tud a vallás titkairól. Így szól hát: „Én tudom, Én mindent tudok; Suka, mint fiatal szaktekintély – ő mindent tud. De Vjásza – aki az apa, aki idősebb, aki az irodalmi inkarnáció – ő lehet, hogy tudja, lehet, hogy nem tudja.” Hogyan lehetséges ez? Ő az író, a szerkesztő, a legfőbb elöljáró – van bármi is, amit nem tud?

Ez mutatja a parampará rendszer előnyeit. Még ha nem is értünk mindent teljes mértékben, ha tökéletes üzenetet kapunk és azt tökéletesen ismételjük el, akkor az a tudás, ami rajtunk keresztül lett közvetítve, szintén tökéletes. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem kell próbálnunk megérteni, amit ismétlünk. Mert máskülönben az mp3 lejátszó lenne a legjobb prédikátor – nem érti, de tökéletesen ismétli el.

Ezt a verset idézték egyszer, amikor Bhaktisziddhánta Szaraszvatí levelet kapott az egyik tanítványától. És ez a bhakta néhány nagyon magas szintű témáról írt a levelében. Olyannyira, hogy a guru is meglepődött. Mások olvasták fel neki a levelet, így hát megkérdezte: „Ezt meg honnan vette?!” Akkor a bhakták így válaszoltak: „Te küldted ezt neki az előző leveledben.” Így válaszolt: „Nem, nem! Ez lehetetlen! Én nem csináltam ilyet!” „Igen, igen, Gurudév, te csináltad.” „Nem, ez lehetetlen. Én ezt nem tudom! Hogyan taníthatnék arról, amit nem tudok?!” És akkor idézték a verset: „aham védmi, sukó vétti, vjászó vétti na vétti vá”. Majd egy másik bhakta hozzátette: „De csakis a mester kegyéből.” A tanítvány tehát megértésre tesz szert a mester kegyéből, még akkor is, ha a mester kijelenti: „Én nem tudom!” Ilyen az odaadás ereje – amikor az isteni dolgok ismeretlen, nem várt módon nyilvánulnak meg.

 



Leave a Reply