Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




(Szvámí Tírtha, 2017.08.17-i ludastói reggeli tanításából)

(Az előző pénteki tanítás folytatása)

Kérdés: Haridász Thákurral kapcsolatban szeretnék kérdezni. Lehet azt tudni, hogyan kapta a felavatását?

Szvámí Tírtha: Nem tudom pontosan, hogy hivatalosan ki által nyert beavatást, de hogy Csaitanja Maháprabhu áldásával zengte a Szent Neveket, ebben biztos vagyok. Tehát én inkább úgy sejtem, hogy Maháprabhu áldotta őt meg a Szent Névvel. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy sokkal több figyelmet kellene fordítani őrá, az életére, tevékenységére, működésére, bhaktaságára, hiszen mi mind őhozzá vagyunk hasonlók. Mi is egy másik vallási környezetből érkeztünk, betértünk ebbe a vallásba. Ily módon sokat tanulhatunk Tőle, hogyan viselkedjünk, illetve ennek tükrében hogyan gyakoroljuk a hitünket. Ő a hindu tradíción kívülről érkezett, ezért formálisan nem térhetett volna át erre a hitre. Azonban Maháprabhu a feltétel nélküli kegyelem inkarnációja, így bár Haridász Thákur nem léphetett be a Dzsagannáth templomba, Maháprabhu mégis meglátogatta dzsapázás közben.

Kérdés: Tudjuk, hogy párszor nyilvánosan ütlegelték a vásártéren, és a kérdésem arra vonatkozik, hogy ebből kifolyólag milyen mélységeket élt át a dzsapázása közben és hogyan viszonyult mindehhez?

Szvámí Tírtha: Nem tudhatom, milyen lehetett Haridász Thákur mantrázásának a mélysége. De talán az élete végének néhány mozzanata nagyon tanulságos lehet, például amikor már annyira beteg volt, hogy gyakorlatilag mozdulni se bírt és bánkódott. Ekkor meglátogatta Maháprabhu és ezt kérdezte: „Miért bánkódsz, miért sírsz? Fájdalmaid vannak?” „Nem, nem. De már nem tudok 172 kört elmondani naponta.” Mire Maháprabhu így felelt: „Ne aggódj, már annyit mantráztál, nem kell, hogy megerőltesd magad!” Csakúgy, mint a kereszténységben, ahol azt hiszem 60 – 70 felett már különböző engedmények vannak a lelkiség reguláit, például a pénteki böjtöt illetően. Szóval Maháprabhu ehhez hasonlóan szeretett volna némi felmentést adni, de természetesen ezzel nem sikerült nagyon megvigasztalnia Haridász Thákurt.

Na most, viszonyítsuk ezt a mi bánatunkhoz? Ezen azért el tudunk gondolkodni, hogy mi vajon hol állunk? Azon bánkódunk-e, hogy nincs meg a 172 körünk naponta vagy egyenlőre más bánataink vannak? Általában más problémákkal küszködünk. De bizonyos vagyok benne, hogy az ütlegelésekkor egyre erősebb lett a hite, és ezek a nehézségek inspirálólag hatottak rá, erőt meríthetett ebből a gyakorlásához.

Sjáma Tulaszí kérdése: Néha, főként a legelején, amikor dzsapáztam a mantra olyan volt, mint a bhadzsan, de igen lassú. Tehát így nem tudtam túl sok kört elmondani, mivel nem volt annyi időm rá. Mit tegyek ilyenkor, mit tanácsolsz?

Szvámí Tírtha: Az örökkévalóság megvár téged!

Hajdanán volt egy bhakta, akinek mindig kétszer annyi időbe tellett elmondania a köreit, mint a többieknek. Ők már rég siettek a szolgálataikat teljesíteni, ő pedig még mindig ott ült és mantrázgatott. Természetesen egy darabig türelmesek voltak a bhakták és tolerálták ezt, de aztán egyszer megkérdezték: „Hogy van az, hogy neked ilyen sokáig tart elmondani a köreidet?” Majd elmagyarázta: „Amikor dzsapázok, akkor az egyik irányba végigérve a szemeken, az egy fél kör, majd megfordulok a szemeken és visszafele megteszem a másik felét is – nekem oda és vissza az egy kör.” Ekkor mindenki teljesen ledöbbent, hogy ő valójában dupla annyit dzsapázott.

De ahogy az egyik bhakta gyorsabb, vagy lassúbb mindenben, ezért lehetnek némi különbségek. De azt mondhatjuk, hogy a dzsapának a magasabb foka a bhadzsan, a bhadzsannak a kírtan, és a kírtan magasabb foka a szankírtan. Magának a dzsapa szónak a jelentése az, hogy zsolozsma, gyakorlatilag a csendben elsuttogott ima, ‘mormolás’. Tehát ez egy személyes, bensőséges gyakorlat, más, mint a szankírtan ami egy lelkes együttes dicsőítés.  Igazából, ha komolyan vesszük, akkor mindegy hogy lassú vagy gyors az ember, valahogyan ezt csinálni kell.

Nemrégiben kérdeztem Szófiában az egyik bhaktát, hogy tud-e időt szakítani a mantrázásra és azt mondta, hogy „hát én csak 6-8 kört tudok elmondani”. „Az bizony kevés – mondom neki – többet kell elmondani”. „De hát ez is két órába telik”. „Akkor rendben van.” Lehet, hogy kevesebb, mégis sokkal fókuszáltabb, intenzívebb. És néha új melódiák is a füledbe csendülnek, akár álmodban is, hogyha kedvező környezetben vagy. Ez megtörténik.

Tehát hadd fogadjuk meg a tiszta mantrázásra vonatkozó jótanácsokat és fohászkodjunk azért, hogy egyre tisztább legyen a  mantrázásunk, s ezzel örömet szerezhessünk az Isteni Párnak. Ezáltal közelebb kerülhetünk a mantrázás igazi céljához, a tiszta istenszeretethez.



Leave a Reply