Sharanagati

Hogyan találjuk meg önmagunkat? Ez nem egyszerű kérdés. Megpróbálod analizálni, hogy nem ez a test vagyok, sem ez, sem az – mégis hogyan találod meg az önazonosságod? Nemrég beszélgettünk a bhaktákkal erről és arra a következtetésre jutottunk, hogy akkor találhatod meg önmagad, ha azonosítod magad valamivel. Értitek, hogy mit akarok mondani? Anyagi szinten általában azt mondjuk: „Ez és ez vagyok. Ennek a cégnek a képviselője vagyok, családos ember vagyok, a gyermekem apja vagyok, ez és ez vagyok.” Azonosítjuk magunkat valamivel – egy szereppel, egy névvel, egy pozícióval. Ezáltal érezzünk magunkat biztonságban – igen, ez vagyok – és akkor elégedettek vagyunk. De a szerepek túl gyorsan változnak. Az édes tizenhat évesből gyorsan koros hatvanná válsz. Változnak a szerepek: egy aranyos fiúcskából ronda öregemberré válsz. Vagy pedig először egy tanulatlan fiatalemberből egy tiszteletreméltó idősebb személlyé válsz; majd ez után következik a tanulatlan buta öregember ismét – aki mindent elfelejt. Ezek az identitások tehát változnak. Ezért lelki szinten is azonosítanunk kell önmagunkat valamivel – valamilyen szereppel, pozícióval.

A lelki életben például a gurunkkal azonosítjuk önmagunkat: „Gurudévám tanítványa vagyok.” És akkor biztonságban érzed magad: „Igen, ez az én identitásom.” Ez egy szerep, egyfajta pozíció, úgy is mondhatjuk: „Hozzá tartozom, ebbe a vonalba tartozom. Vaisnava vagyok. A vaisnava hithez tartozom. Krsna-bhakta vagyok.” De ez néha nagyon általánosnak tűnhet, ezért szükségünk van egy privátabb családra is: „Itt vannak a testvéreim és itt van a mesterem.” De a magasabb szinten állók a szolgálatukkal azonosítják önmagunkat. Ezért mondjuk: „Dászó’ ham, a szolgád vagyok, szolga vagyok.” „Én vagyok a szófiai Maháprabhu fő púdzsáríja.” Vagy „Én vagyok ennek a csapatnak a szankírtan-bhaktája.” Vagy „Én osztom a praszádamot minden este.” Ily módon azonosíthatjuk önmagunkat a szolgálatunkkal. És ha el tudjuk kerülni az egoizmus és a presztízs csapdáját, akkor nagyon szerencsések vagyunk. Mert úgy is azonosíthatod magad: „Ennek az Istennek a nagy púdzsáríja vagyok.” Óvatosnak kell tehát lennünk. Mégis azonosíthatjuk magunkat a szolgálatunkkal.

De akkor mi a különbség: testi azonosítás vagy az odaadó szolgálattal való azonosítás? Az is változhat. Nagyon sok minden változhat, ez nem vitás. Lehet, hogy jövőre már nem csak Maháprabhu imádója leszel, hanem Rádhá-Krsnáé is. Ki tudja? Változhatnak a dolog. De a kapcsolat, a legmélyebb végső önazonosságunk: „Uram, örök szolgád vagyok” – ennek nem szabad változnia. „Kedves Uram, mától fogva Tiéd vagyok” – ennek nem szabad változnia.

Jasódá kérdése: Milyen fajta egy odaadó lélek keresése? Mit jelent ez igazából? Mert én magam azt érzem, hogy megtaláltam a helyem, a mesterem, a testvéreim, a szolgálatom. És azt érzem, hogy többé már nem keresek.

Tírtha Mahárádzs: De te már eleget kerestél. Ez az! Nem elég keresni, találnunk is kell valamit. Mert a keresés azt jelenti, hogy még nem találtad meg. „Kereső vagyok.” Inkább legyünk: „Találó vagyok.”

De eljön az idő, amikor meg kell kérdőjelezned az identitásod, a jelenlegi önazonosításodat. Amikor eltávozik a mestered, újra kell gondolnod az identitásod. Vagy amikor neked kell távoznod. Akkor is újra kell gondolnod az önmagadról alkotott képed. Különböző állomások, helyzetek vannak tehát, amikor ismét meg kell vizsgálnunk, hogy mi történik. Vagy például elkövetek egy nagy hibát – akkor is újra kell értelmeznem magam. Vagy a megvalósítás egy magasabb szintjére érek, egyfajta megvilágosodásra. Ezek a látásmódunk tökéletesítésének módjai. De amit te mondasz, az nagyon szép, a keresés beteljesülése: igen, megtaláltam a helyem. És ez az amiről beszélek, addig kell keresnünk, amíg megtaláljuk ezt a tápláló környezetet, ahol érzed a figyelmet, a törődést, a fejlődésre való lehetőséget, ahol otthon érzed magad. Amíg utazol, jól jön egy hotel, ahol megpihenhetsz. De nem lehet összehasonlítani az otthonoddal. És ahogy megtalálod az otthonod azonnal elfelejtkezel az összes buta hotelről melyekben addig jártál. Annyi mindennél veszünk menedéket, miközben önmagunkat keressük. De felejtkezzünk meg erről. Mert a végső menedék az Úr, e felől nincs kétség.

Mégis, egy meghódolt lélek mindig keres – keresi a lehetőséget, hogy elmélyítse kapcsolatát Krsnával, még édesebbé tegye, még áthatóbbá. A folyamat tehát határtalan, soha véget nem érő, ezért mindig megvan a lehetőségünk a fejlődésre. És ahogyan Krsna és Rádhiká tulajdonságai végtelenek, mindig tudakozódhatsz ezek felől. Az odaadó szolgálatnak sosincs vége, sosincs vége a Róluk való tudakozódásnak.