Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018.01.06-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Tehát arról beszélgettünk, hogy az öröklét útját kell járnunk, de vajon hogyan találjunk rá erre az útra? Ez a dilemma már 5000 éve foglalkoztatja az emberiséget. A Mahábháratában is szerepel ez a kérdés: ‘Mi a teendőnk, mit kell tennünk, ha el akarjuk érni a tökéletességet?’ Erre a következő javaslatot kapjuk: mahádzsanó jéna gatah sza pantháh[1] – „Kövessük az előttünk járó nagy lelkek nyomdokait, vagy az angyalok útját.”

Ehhez szükségünk van példaképekre, számunkra például ilyen a lelki tanítómester. Tőle, illetve rajta keresztül sok mindent megtanulhatunk a lelki gyakorlatokról. S mivel nagyon pozitív és harmonikus kapcsolatban állunk vele, ezért az ő céljai lassanként a mi eszményeinkké is válnak. Ez egy gyönyörű átörökítés, mely által egyre inkább felismerjük, hogy a mulandó testen, korlátozott gondolatokon túl, örökkévaló, tudatos lelkek vagyunk. Az élet nyomorúságának megtapasztalásán túl alapvetően, boldogság lényegűek vagyunk! S valaki el kell hogy jöjjön értünk, hogy ezt elmondja nekünk, mert nem azért születtünk, hogy meghaljunk, hanem azért, hogy boldogok legyünk. Ha ezt felismeritek, akkor válik tökéletessé a tudatotok, és ez teljesen megváltoztatja a létezéseteket.

Az élet korlátozott megtapasztalásából, a korlátozott gondolkodástól el kell jutnunk a lét tökéletességéig, a tökéletes tudatossághoz. A korlátozott élet nyomorúságából el kell jutnunk a lelki élet örök boldogságáig.

Erre azt mondhatnátok, hogy: ‘Ezek csak ígéretek, mi most szeretnénk kapni valami konkrétat. Örök életet, meg ezt azt ígérsz, de ezek olyan távoli dolgok, most adj nekünkvalamit.’ Ez valóban így van, de azért, hogy elérjünk vagy érzékeljünk valami lelkit, ahhoz aktívnak kell lennünk, gyakorolnunk kell, tennünk kell valamit. Nyomorúságos gyakorlat, nyomorúságos eredményt szül, míg szilárd és eltökélt gyakorlással már elérhetünk valamit.

Tehát szükségünk van példaképekre, ezért ha egyre mélyebb kapcsolatba szeretnénk kerülni a Legfelsőbbel, olyasvalakikre van szükségünk, akik megtestesítik ezt az eszményi kapcsolatot. A jó példát követve fejleszthetjük saját lelki kapcsolatunkat a Legfelsőbbel. És a semleges, szolgai, illetve baráti viszonyon túl egy következő lépéssel eljutunk az Istenhez fűződő szülői kapcsolatig. Figyeljétek meg, hogyan segítette a kereszténység az emberekkel megértetni azt, hogy létezik Isten fia és létezik maga az Atyaisten, tehát közöttük is létezik egy adott kapcsolat. Mi szintén Isten gyermekei, parányi gyermekei vagyunk. Viszont tanítóink megosztanak velünk egy nagyon különleges dolgot, mégpedig azt, hogy néha a bhakták is a Legfelsőbb szüleivé válhatnak. Csak gondoljátok jól végig, ahogy Szűz Mária, Isten Anyja, így tehát az elv ott is megtalálható. Amikor ennyire komoly a meditáció, ennyire erős a szolgálatkészség, akkor Isten elfogadja azt és eljön, hogy a gyermekünk legyen. Meglehet, hogy nem éppen a fiatokként fog leszületni, de mégis ilyen odaadó apai, anyai szeretettel szolgálhatjuk Őt. Hát nem csodálatos? Ez egy nagyon bensőséges, önzetlen szolgálat. Néhányan úgy érzik, hogy: ‘Ha lehetséges ilyen bensőséges kapcsolatba kerülni a Legfelsőbbel, Atyai és Anyai érzéseket táplálni Iránta, akkor ez a mi utunk.’

Viszont olyan érzéseket is táplálhattok Iránta, mintha a fiai és a lányai volnátok, a kapcsolat itt is ugyanaz. Tehát próbáljátok meg gyöngéden dédelgetni ezt a gondolatot, hogy ilyen bensőséges kapcsolatba kerülhessetek Vele, mintha a családotok része lenne. Amikor örömmel készítetek Neki ennivalót, mindent szépen elrendeztek körülötte, előre gondoskodtok arról, hogy mit fog másnap csinálni? Előkészíteni a ruháját, vizet vinni Neki. Igen, lehetséges ezzel a teljes és abszolút gondoskodó mentalitással fordulni Őhozzá. És akkor Ő azt elfogadja, mert egy tiszta bhakta, tiszta lélek szolgálatkészsége erősebb, mint Isten maga.

(folytatása következik)

1. Mahábhárata, Vana Parva, 313.117.