Sharanagati

(az előző hét folytatása)

“Rádhárání a kifogyhatatlan birtokosa az örökifjú szépségnek, kedvtelésnek és a Krsna iránt érzett soha el nem múló szeretetnek. Rádhárání eksztatikus érzései Krsna iránt a kiváltói a gópík reszketésének, akik szintén Krsna szerelmesei. Mindig az Úr Krsna elbűvölő formáján, ékességein, öltözékén és kedvtelésein meditál. Bárcsak Rádhiká oly kegyes volna hozzám, hogy lótuszvirág lábainál végezhetnék szolgálatokat!”

Ő sohasem öregszik, örökké megőrzi fiatalos báját. Bár kedvtelései örökkévalók, Rajta sosem látszik az idő múlása. Ez azt jelenti, hogy Krsna boldogsága sosem múlik el. ‘Ő a Krsna iránt érzett soha el nem múló szeretet birtokosa.” Mi lesz az eredménye annak, hogy Ő mindezt birtokolja? Nem az, hogy Krsnához kötődik, hanem az, hogy a Krsna iránt érzett szeretethez. Krsna szeretete, mely az Ő valódi célja – egyben kelepce is Számára. De ez valójában a Kettejük kelepcéje, úgyszólván. Igen, igen, igen, Mindkettejüké. Valójában ez a találkozási pont.
‘Rádhárání eksztatikus érzései Krsna iránt a kiváltói a gópík reszketésének, akik szintén Krsna szerelmesei.’ Ha ismét elemezzük egy kicsit ezeket az isteni borzongásokat… Mi is a neve a nagyon fiatal gópíknak?
Harilílá: Manydzsárík.
Tírtha Mahárádzs: Igen, manydzsárí. Láttatok már tulaszí növényt tele manydzsáríkkal?
A kis nyitott virágok, tele nektárral.
Jamuná: A tulaszí virágait manydzsáríknak hívják?
Tírtha Mahárádzs: Igen, igen. A bimbóit. Azok, amelyek épphogy csak megnőttek, ki vannak nyílva. Ezek a napistent köszöntő virágocskák: „Itt vagyok, nyitva vagyok, tele vagyok nektárral. Légy szíves, jöjj el hozzám!” Ezután jön a poszméh, melynek magyarázata: „Add nekem a nektárt!” De tudjátok, a poszméh nehéz, a tulaszí pedig annyira lágy. Vagyis amikor a poszméh elkap egy virágot, a fiatalabb virágok lehajlanak. És mialatt a poszméh begyűjti a nektárt, a fiatal manydzsáríkat is futólag megérinti. Ezért mondják azt, hogy Ő (Rádhárání) okozza a manydzsárík remegését.
És „Mindig az Úr Krsna elbűvölő formáján, ékességein, öltözékén és kedvtelésein meditál. Bárcsak Rádhiká oly kegyes volna hozzám, hogy lótuszvirág lábainál végezhetnék szolgálatokat!”

„Rádhárání az eksztázis nyolc szimptómájával van megáldva (száttvika-bháva), melyek a reszketés, verejtékezés, égnek álló haj, a hang elcsuklása, és így tovább. Különböző eksztatikus érzelmek ékesítik, melyek a türelmetlenség, öröm, ellenkezés, és így tovább. Gyönyörű ékszerek ékesítik, melyek ragyogása Krsna szemeit gyönyörködteti. Bárcsak Rádhiká oly kegyes volna hozzám, hogy lótuszvirág lábainál végezhetnék szolgálatokat!”
Az odaadás érzelmének számos különböző szintje ismeretes: vibháva, bháva, anubháva, mahábháva, száttvika-bháva, sztháji-bháva és ezen kívül az érzelmeknek több különböző típusa, szintje és nézőpontja létezik. Általában arra számítunk, hogy csak a pozitív érzelmek jönnek elő a lelki gyakorlatok során. Mint például az eufórikus örömérzés, táncolás a boldogságban… rendben van, néha ez a kicsit elcsukló hang, egy kis borzongás, égnek álló haj – ez mind rendben van. De amikor a gyötrő szerelem érzése megjelenik, na, erre nem számítottunk. De amikor a bhakták, és különösen Srímatí Rádhárání a vjabhicsárí-bháva 33 különböző típusát megtapasztalja, ezek az érzelmek meghökkentőek. Mivel az elájulás, a feldúltság, a halálos döbbenet – ezek a vjabhicsárí-bháva végső szintjei. Tehát Őt ékesítik ezek a néha fájdalmas, néha szörnyű érzések. De szintén őt ékesíti a Krsna elégedettsége iránti elkötelezettség.
Vagyis ne várjátok azt, hogy egyszerűen a bhakti-jóga gyakorlásával kizárólag boldogok lesztek. Keresztül kell mennünk az érzelmek különböző szintjein, mivel az érzelmek iskolájába járunk. De imádkozunk azért, hogy Rádhiká oly kegyes legyen hozzánk, hogy lótuszvirág lábainál végezhessünk szolgálatokat!

(folytatása következik)