Sharanagati

„A Dzsagannáth Puríba vezető út során Csaitanja Maháprabhu sok más kedvtelést is bemutatott. Különböző templomokba látogatott el, és hallotta a Mádhavendra Puríról és Gópál beiktatásáról szóló történetet. Az Úr Csaitanja Maháprabhu Nitjánanda Prabhutól hallotta Ksíra-csurí Gópínáth és a tanú Gópál történetét. Majd Nitjánanda Prabhu eltörte az Úr Csaitanja Maháprabhu szannjász botját.” [1]

Most tehát az utolsó szakaszába lépünk Csaitanja Maháprabhu élettörténetének Krsnadász Kavirádzs általi leírásának. És a mi Csaitanjánk itt áll, most megértjük és vizsgáljuk utolsó Földi kedvteléseit. Egy rejtelmes helyen kezdett szerzetessé válni, melyet Dzsagannáth Purínak hívnak. Bengálban fogadta el a szannjász rendet, majd Vrndávanba akart menni, de végül Dzsagannáth Puríba ment – mely híres zarándokhely volt. És itt kezdődik az utazása. Miközben Dzsagannáth Puríba igyekezett, sok különböző templomot meglátogatott. És tudjátok, ha Indiában templomokat látogattok, sok történetet hallotok. Csakúgy, mint itt, ha ellátogattok a kolostorokba, minden egyes kolostorban – ki volt ez a szabadságharcos? – ott bujdokolt Levszki, és mindegyiknek volt valamilyen barlangja vagy titkos helye, ahol el lehetett bújni… Megvannak tehát a történetek. Ugyan így Indiában is minden templomnak megvan a maga története.

És itt két nagyon híreset említenek. Az egyik Ksíra-csaura Gópináth, a másik pedig tanú Gópál. Legközelebb, ha több energiánk lesz, több figyelmet fordíthatunk ezekre a történetekre. Igazából két templomi múrti történetéről van szó Indiában – Gópínáth és Gópál – ezek Krsna nevei. Ksíra-csaóra pedig azt a személyt jelöli, aki khírt lop. A khír egy nagyon finom tejből készült édesség. Hogyan is történik? De most nem akarok belekezdeni a történetbe, mert akkor mélyen meg kell vizsgálnunk, de hogy nagyon-nagyon rövidre fogjuk: tudjátok, ahogy mi itt az Urunknak ételt ajánlunk fel az oltáron, ebben a templomban – ez Rémunában található – mindig ezeket az édességeket ajánlják fel. És ez a Gópínáth megértette, hogy egy kiemelkedő bhakta érkezett, ezért megőrzött számára egy kis édességet. Ismét elérkeztünk előző témánkhoz, amikor Isten szolgálja saját bhaktáit, saját szolgáit. Aztán következik egy nagyon szép, részletes történet, hogy mindez hogyan is történt. Ez az egyik csoda – amikor az Úr elrejt egy kis ételt bhaktái számára. De a másik még egy ennél is nagyobb csoda – ez Gópál története. Amikor két zarándok fogadalmat tett, mint egy szerződés Gópál múrtija (Krsna) előtt, és később az idősebb nem akarta tartani a szavát. Néha megesik, igaz? – megegyeztek bizonyos dolgokban, aztán valaki meggondolja magát. De mivel ott volt Gópál, vagyis maga Isten, mint tanú, a fiatalabb meginvitálta Őt. Ez a fogadalom tétel Vrndávanban történt, nagyon messze attól a falutól, ahol éltek. És a fiatalabb vissza ment Vrndavanba, hogy ismét Gópálhoz fohászkodjon: „Történt valami, kérlek gyere, és tanúskodj mellettem.” Nagyon őszintén fohászkodott tehát, olyannyira, hogy Gópál válaszolni kezdett. Így szólt: „Én egy szobor vagyok, hogyan sétálhatnék olyan messzire?” A fiú így válaszolt: „Ha beszélni tudsz, akkor sétálni is. Kérlek gyere!” És akkor az Úr beleegyezett: „Rendben, veled megyek, két feltétellel. Mik a feltételek? Az első, hogy minden nap egy kiló főtt rizst ajánlasz fel nekem, mert amikor sétálok, megéhezem, valamit ennem kell.” „Rendben – mondta a fiatalember, megígérem, hogy betartom. Mi a második?” „A második, hogy sose nézz hátra, hogy követlek-e vagy sem.” „Rendben, úgy lesz.” Aztán az Úr egy könnyítést adott a fiatalembernek, így szólt: „De mindig hallani fogod a bokacsengettyűimet.” Sokat gyalogoltak hát, minden nap egy kiló rizs, és soha hátra nem fordulni. De amikor elérkeztek a faluhoz, akkor a fiú nem hallotta a bokacsengettyűket, megijedt hát: „Lehet, hogy az Úr nem követ többé! Hová lettél?!” és megfordult. Gópál így szólt: „Sajnálom, nem megyek tovább. Itt maradok.” Azon a helyen tanúskodott tehát később a fiatalember mellett.

Maháprabhunak nagy örömet okozott ezen történetek hallgatása.