Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018. 01.06-i szófiai reggeli előadásából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Mathuránáth kérdése: Kedves Maharádzs, lehet, hogy ez egy kicsit cseles felvetés, azzal kapcsolatban, hogy ‘Ki szeret jobban, az apa vagy a fia?’, de azért megosztom. Talán inkább úgy kellene feltenni a kérdést, hogy: ‘Ki az, aki jobban készen áll a másik szolgálatára? Egyszer hallgattam egy tanítást, amely a barátságról szólt: „Kit nevezhetünk igaz barátnak? És van-e valaki, akinek ti ilyen barátai vagytok?” A válasz megdöbbentő volt számomra. Ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy te egy igaz barát vagy, vagy pedig hogy van egy igaz barátod, ahhoz a másiknak késznek kell lennie mindent feláldozni érted; és vajon ti készek vagytok mindent feláldozni a másikért? A szeretet áldozathozatalt jelent, önfeláldozást. Elnézést kérek a hosszú fejtegetésért, de ez járt a fejemben és gondoltam megosztom veletek.

Szvámí Tírtha: Rendben. Lehet, hogy nem mondhatjuk azt, hogy ‘jobban’ vagy ‘különbben’, de máshogy szeretjük egymást. A másik nagy kérdés bármiféle kapcsolatot illetően az, hogy egyformán szereti-e mindkét fél egymást. Általában nem, az egyik fél jobban szereti a másikat, és fordítva. Például valaki nagyon fontos a számodra, de sajnos nem kapod meg ugyanezt a figyelmet a másiktól. Van erre egy mantra: „Tudom, hogy én csak egy vagyok a számodra, de számomra te vagy az egyetlen.” Kevésbé kellemes, ha ezt mi mondjuk? Nem, mégsem az, mert legalább van akire irányul a szeretetünk. 

Paramánanda: Még ha ez megnyugvást is jelent, azért elég keserű. 

Szvámí Tírtha: Látjátok, hogy ez nem feltétel nélküli szeretet, mert a másik felet abszolút birtokolni akarjuk. Ez teljesen természetes és ezért mondtam azt, hogy a feltétel nélküli szeretet csak elméletileg létezik! Birtokolni akarjuk a másik felet, ‘Vele akarok lenni’. ‘Nem azt szeretnénk, hogy ide-oda menjen, hanem, hogy maradjon itt, velem!’ Mi az, hogy feltétel nélküli szeretet, ez marhaság! Mindenesetre a meggyőződésem az, hogy a kisajátító, birtokló szeretet a legmagasabb szintű szeretet. De ezt senki sem érti, szóval inkább nem is beszélek róla. 

Visszatérve tehát, szülőként, apaként vagy anyaként, kétségkívül felelősséget kell vállalnunk. Ez fontos, hogy a gyerekek, mintát vegyenek és ezt követhessék. Viszont manapság már vannak olyan weboldalak, ahol arra oktatják a gyerekeket, hogyan álljanak ki a jogaikért és legyenek tisztában azokkal. Hat-hét éves gyerekeket tanítanak a jogaikra. Vannak olyan szervezetek, amelyek támogatják a gyerekeket abban, hogyan álljanak ki a jogaikért a szülővel szemben. Viszont ki az, aki arra neveli őket, hogy mi a kötelességük? Hogyan engedhetjük azt meg, hogy a jogaikat hangoztassák, anélkül hogy elmondanánk nekik mik a kötelességeik? Sajnálom, kötelesség nélkül nincsenek jogaik sem. Ha nem csinálnak semmit, akkor milyen alapon vannak elvárásaik? Természetesen, kedves szülők emlékezzetek vissza arra, amikor még ti is fiatalok voltatok, mert általában megismétlődik az, amit szeretnénk elkerülni. 

Ezért vegyünk példát Nanda Bábáról és Jasódá Anyáról, Ők jó példák erre. Általában az apa a szigorúbb és az édesanya az engedékenyebb a gyerekekkel. Viszont mit látunk Nanda Bábá és Jasódá Anya esetében? Néha Jasódá a nagyon szigorú és Nanda Bábá az engedékeny. Jasódá az, aki néha pálcát fog és úgy kergeti Krisnát, viszont Nanda Bábá sohasem tenne ilyet. Ehelyett Ő mit csinál? Reggel, amikor Krisna a teheneket terelgeti, így kérdezgeti a fiát: „Reggeliztél már?” Krisna épp késésben van, talán ismeritek az érzést, amikor a buszhoz rohantok? Tehát Krisna is kicsit késik, de Nanda Bábá megállítja és azt mondja Neki: „Drága kisfiam! Van nálad ennivaló?“ „Nem, nincsen. Nincs nálam semmi!” mondja Krisna. „Akkor, tessék itt az enyém!”

De tudjátok, bár Indiában általában nagyon csípősen főznek, a gyerekeké azért mégsem olyan fűszeres. Viszont ez Nanda Bábá csapátija és meglehetősen csípős! Nos, amikor a gyerekek kiérnek a legelőre, amíg a tehenek szerteszét legelnek, addig a fiúk nekilátnak, hogy elfogyasszák a reggelijüket. Ekkor Krisna megkóstolja a csapátit és azt mondja: „Ó, ez nagyon csípős!” Szóval Jasódára marad a hajkurászás, a leszidás, a nevelés és minden egyéb kellemetlen dolog, aminek nem annyira szoktak örülni a gyerekek. 

Jasódá: Viszont, amit főz az édes, nem csípős.

Szvámí Tírtha: Ez így van. Nos tehát, ezután a kis romantikus intermezzo után térjünk vissza a filozófiához. 

(folytatása következik)