


Sharanagati
Collected words from talks of Swami Tirtha
Dec
12
(Szvámí Tírtha, 2018.08.12-i ludastói tanításából)
Amikor erre az összejövetelünkre készültem, sokat töprengtem azon, hogy vajon milyen témákat, milyen kérdéseket érintsünk, s mint általában, én megint valami keserű pirulával készültem. De aztán arra gondoltam, hogy annyi keserű pirula volt már ebben az életben, hogy nem lehetne ezeket inkább nektárcseppekké változtatni? Ti mit szeretnétek? A keserű pirulákat, vagy a nektári cseppeket?
Pránanáth Prabhu: Tőled még a keserű dolgok is édesek!
Szvámí Tírtha: Látom jól képzettek vagytok az elokvenciában (ékesszólás). Az élet keserű valóságáról kell beszélnünk, de mindenképpen törekednünk kell a nektári látásmódra is, mert semmiképpen sem lehetünk pesszimisták. Ehhez nem férhet kétség! Talán néha lehetünk kicsit realisták, de alapvetően mégis inkább optimistáknak kell lennünk, de leginkább idealistának. Jóllehet igyekszünk minden fölmerülő feladatnak, beleértve a keserű cseppeket is, majd eleget tenni, de alapvetően mégis egy javaslatom van a mostani összejöveteleinknek az alapvető tematikája gyanánt, hogy: Hogyan legyünk jó bhakták? Ha így ezzel egyet tudtok érteni?
Ez a téma azonban nem az elemi foka a tanításoknak a lelki életben, ez már a posztgraduális képzés. Legelőször az eredeti, az ősi helyzetünket kell fölismernünk, utána azonosítanunk azt a célt, amit szeretnénk elérni, és végül meg kell keresnünk azt a metódust, ami el fog vezetni bennünket a célunkhoz. Annak érdekében, hogy megértsük mi is a teendő ebben a lelki törekvésben el kell jutnunk az anyagi lét durva realitásától egyfajta tökéletességig, egyfajta teljességig. S ezen a teljességen túl pedig kezdődik valami más. Hiszen azt mondják, hogy a filozófia az igazságnál végződik, és a vallásosság, az odaadás pedig a szépségnél kezdődik.
Hol kezdjük tehát? Az anyagi élet brutális realitásánál? Szeretnétek, ha így kezdenénk? Vagy beszélgessünk erről az unalmas tökéletességről, ami annyira tökéletes, hogy gyakorlatilag semmi sem történik benne. Vagy pedig beszélgessünk inkább a lelki életről, az igazi életről, s annak szépségéről?
Ti mindannyian nagyon tapasztalt gyakorlók vagytok, mit is mondhatnék nektek? Legfeljebb azt, hogy Haré Krisna, vagy talán azt, hogy Dzsáj Rádhé! Ez elég, és majd ti tovább fűzitek ezeket a gondolatokat a saját magatok számára. De hogy mégis, hogyan tudjuk ezt a lehető legjobban kiejteni, ezeket az egyszerű és végső üzeneteket, no ez a lelki élet tudománya és ennek érdekében kell tanulmányokat folytatnunk. Vajon honnan lehet ezt jól megtanulni, hogyan legyünk jó bhakták? Ehhez a legjobb forrás a Csaitanja Csartámrta, hiszen ebben megismerjük azt, amikor Isten hajlandó alászállni, egy hívő képében, hogy megmutassa milyen érzés bhaktának lenni, és milyen az a cél, amit így el lehet érni. Na erre nagyon oda kell figyelni! Néhányan bírálják Maháprabhut, hogy: „Ez nem egy komoly valaki, ezzel nem lehet mély filozófiai diszkussziót folytatni, folyton elájul”. Hát mi éppen ezt keressük.
Egyszer amikor Indiában jártunk, amint megérkeztünk Delhibe én elmentem egy könyvesboltba. S akik jól ismernek engem azok tudják, hogy ez egy nagyon veszélyes dolog, nagy türelmet kell tanúsítaniuk, napokba telik amíg végez az ember. Volt ott egy nagyon tekintélyes indiai úriember, aki azt kérdezte, hogy „Ó, nagyon jó, hogy eljöttetek Bharata Varsába, Indiába! Mi az úti célotok, merrefelé mentek?” Mire én azt feleltem, „Nos, ide, oda, amoda, és végül Vrndávanba fogunk menni.” Erre ő: „Vrndávanba? Minek? Miért nem Benáreszbe mentek? Ott legalább tudás van. Vrindávanban csak bhakti van. Csak a bhakti van ott, minek is mennétek oda?” Kérdésben a felelet. Ezért megyünk Vrndávanba, ezért tanulmányozzuk a Csaitanja Csartámrtát, mert meg akarjuk tanulni ezt a tudományt, meg akarjuk ismerni ezt a gyönyörű témát.
(folytatása következik)
Leave a Reply
