Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017.05.09-i, szófiai esti tanításából)

Nagyon boldog vagyok, hogy ismét együtt lehetünk! Egy nagyon szép és igen jelentős ősi Bhágavatam történet kellős közepén tartunk, mely mély spirituális jelentőséggel bír. Tehát kérlek benneteket, figyelmesen kövessétek a történet alakulását, mert lehet, hogy fontos vonatkozása van napjainkban is. A legfontosabb, hogy az elméletet gyakorlatban is tudjuk alkalmazni, mivel mindannyian a Lefelsőbb Istent keressük. Ha felteszitek azt a kérdést, hogy „Hol van Isten?”, a mitológia így felel „Isten a múltban van”; a misztika azt mondja „Isten a jövőben van”, míg az istenszeretet azt fogja mondani: „Isten itt és most van”. Tehát ne keressétek a történelemben, a múltban és ne várjátok meg míg elérkezik az ismeretlen jövő. Próbáljatok meg itt és most találkozni Istennel.

Megvizsgáltuk a király és a szolga párbeszédét, ahol figyelmünk középpontjában elsősorban a szolga, Dzsada Bharat állt – aki számunkra egy nagyon különleges személy. Jó pár fejezeten keresztül követtük előző életeinek történéseit, életkörülményinek, környezetének változásait, míg végül a király gyaloghintó hordozója nem lett. Dzsada Bharat nagyon vigyázott a hangyákra, nehogy útközben eltapossa őket, ezért a gyaloghintó rázkódott és ezt a király nagyon zokon vette. Majd egy eszmecsere kezdődött a király és szolgája között. Először a király nagyhatalmú uralakodóként viselkedett, hogy megmutassa felsőbbrendűségét, így kérdőre vonta szolgáját, hogy tisztában van-e azzal, hogy kit is hordoz valójában? Viszont ezt követően hamar észhez tért, miután meghallotta szolgája válaszát és útmutatását, aki meglehetősen egyszerű embernek nézett ki, de valójában egy önmegvalósított szent volt. Tehát innen folytatjuk a történetet.

„A király azonnal leszállt gyaloghintójáról, és fejével Dzsada Bharat lótuszlábait érintve teljes testével a földre borult, hogy bocsánatot kérjen, amiért sértő szavakkal szólt egy nagy bráhmanához, majd imádkozni kezdett.

Óh, bráhmana! Titokban jársz-kelsz a világban, és senki sem ismer. Ki vagy? Bölcs bráhmana és szent? Látom, szentelt zsinórt viselsz. Olyan emelkedett, felszabadult szent lennél, mint Dattátréja és a többi fejlett, művelt tudós? Megkérdezhetem, kinek a tanítványa vagy? Hol élsz? Mi szél hozott erre? Azzal a küldetéssel jöttél, hogy jót tégy velünk? Kérlek, áruld el, ki vagy?”[1]

Ezek az ősi történetek nagyon tanulságosak a mindennapi életünk számára. Ha találkozunk valakivel, aki a bhakti-jóga hagyománya szerint él, ez a módja annak, hogyan érdeklődjünk a személye felől. Többnyire nem azt kérdezik, hogy te ki vagy, hanem azt, hogy: „Kinek vagy a tanítványa? Melyik vonalhoz tartozol?”, mert ezzel tudnak beazonosítani benneteket. A tanítványi vonalhoz való tartozás olyan, mint egy lelki családhoz való tartozás. Tehát, ha udvariasak akartok lenni egy lelki személlyel vagy olyasvalakivel, aki Indiából jött, akkor így tudakozódjatok felőle: „Az én lelki nevem ez és ez, és mi a te lelki neved? Kinek vagy a tanítványa?”

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána , 5.10.15-16.