Sharanagati

(részlet Szvámí Tírtha Szófiában tartott 2012. májusi tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

“Az Úr Brahmá, hattyúján repülve érkezett a helyszínre, ám sehol nem látta Hiranjakasiput. Mint amikor felhők borítják a napot, Hiranjakasipu testét egy hangyaboly fedte, teljesen eltakarta. Brahmának nagyon figyelmesen kellett körülnéznie, s amikor végül észrevette őt, döbbenetében elmosolyodott majd így szólt hozzá: „ Óh, Kasjapa fia, kérlek, kelj fel! Légy áldott! Tökéletességet értél el lemondásod végzésében, ezért megáldalak. Most kérhetsz tőlem bármit, amit csak akarsz. Nagyon megdöbbentem lemondásod láttán! Noha hangyák rágnak és falnak fel, életlevegődet a csontjaidban tartod. Még az olyan hajdani szentek, mint Bhrgu és mások sem tudtak ilyen szigorú lemondásokat végezni, s a jövőben sem lesz képes rá senki. Ki volna az, aki száz félisteni évig fenn tudná tartani az életét úgy, hogy még vizet sem iszik?! Egyetlen földi év egy napnak felel meg a félisteni szinteken. „Óh, Diti fia! Olyan vezeklést vittél sikerre, melyre még a nagy szentek sem képesek, így lemondásoddal felhívtad magadra a figyelmemet. Óh, legkiválóbb aszura! Kész vagyok hát minden áldást megadni neked, amit csak kívánsz! A találkozás egy halhatatlannal termékeny kell, hogy legyen, így hát kérhetsz tőlem bármit, amit csak akarsz!” [1]

Hiranjakasipu nemcsak hogy egy lábon állt, de semmit sem vett magához – sem ételt, sem vizet, semmit. Mégis életben volt. Most láthatjátok szankalpáját hogyan vitte sikerre. Fáradhatatlanul, hosszú időn keresztül nagyon kemény vezeklést végzett, és végül sikerült elnyernie az áldást. Végül imádott istene, Brahmá eljött, és felajánlotta neki, hogy: „Kérhetsz tőlem bármit, amit csak akarsz.”

Vezekléseteket okosan kell megválasztanotok. Ha valamit el akartok érni, azt sokféle módon tehetitek, a legjobb módszer a feljebbvalók elégedetté tétele. S akkor finoman elhalmoznak majd benneteket az áldásaikkal. Ha még nem vagytok ennyire finomak, akkor kérhettek is valamit. Ha pedig ostobák vagytok, rimánkodhattok valamiért. Miért mondom ezt? Mert a feljebbvalóink mindent tudnak. Pontosan tudják, hogy mi előnyös számunkra a fejlődésünk jelen szakaszában. Ez a kapcsolat bizalmon alapszik, teljes bizalmon! Ezért igazán nem is kell semmit sem kérnetek, elegendő, ha szolgálataitokkal elégedetté teszitek a tanítómestereteket. Ha nem vagytok azon a szinten, kérhettek ezt-azt.  Ő pedig egy kedves édesapa módjára így fog válaszolni: „Rendben, kedves fiam. Még mindig a kérés és a vágyak szintjén vagy – megadom neked, amit kérsz.” Ha még a szépen kérés szintjére sem érkeztetek el, akkor sírhattok is és erősen vágyhattok valamire, például vezeklésbe kezdhettek, hogy elnyerjétek a lelki tanítómesteretek figyelmét. Ahogy Brahmát is elégedetté tette szolgája és imádója, Hiranjakasipu, ha ti is elégedetté teszitek szeretett Uratokat és mestereteket, akkor így szól majd mikor odaléptek hozzá: „Mit szeretnél, kedves fiam, kedves lányom?”

„Miután Brahmá e szavakkal szólt Hiranjakasipuhoz, vizesedényéből lelki vizet szórt Hiranjakasipu csontjaira, életre keltve őt egy új testben, melynek tagjai olyan erősek voltak, hogy ellenálltak volna még a villámcsapásnak is; s melynek ereje és ragyogása olvadt aranyhoz hasonlított. Hiranjakasipu úgy emelkedett ki ifjú férfiként a hangyabolyból, ahogyan a tűz tör ki a tűzifából. Amikor Hiranjakasipu megpillantotta maga előtt az Úr Brahmát hattyúján,  szemei örömkönnyekben úsztak. A földre borult, hogy hódolatát ajánlja, s megborzongva, elcsukló hangon beszélni kezdett.”

Dzsáj! Van valami hozzáfűznivalótok Hiranjakasipu vezekléséhez?

Hajagríva kérdése: Érdekes, hogy az elején Hiranjakasipu önös szándékkal cselekedett, de utána láthatjuk a történetből, hogy mutatott némi odaadást az Úr Brahmá iránt. Ki tudnád ezt bővebben fejteni?

Szvámí Tírtha: Valójában ő mindig is nagyon elkötelezett volt Brahmá iránt, Brahmát imádta. Ez ismét rámutat arra, mekkora különbséget rejt az univerzális rend különféle hatalmasságainak általános imádata, illetve a Legfelsőbb Úr, mint a hierarchia urának közvetlen imádata. Hiszen a félistenek meghatározása ez: tat-prijártham – vagyis ők Krsnát imádják, csupán a Legfelsőbb, Krsna boldogságáért élnek. Tehát, ha te csupán Srí Krsnáért, Srí Krsna boldogságáért élsz, akkor félisten vagy. A démonok a félisteneket imádják, nem a Legfelsőbb Istent. Tehát ez a különbség – a félistenek a Legfelsőbbet imádják, azok, akik nem félistenek, ők pedig a félisteneket. Ám odaadás nélkül még démoni módon sem tudtok semmit sem elérni. Hiranjakasipu szankalpája, elhatározása pedig nagyon erős volt, ő maga pedig rendkívül elszánt.  Kész volt arra, hogy a több száz félisteni  évig ott álljon – ez végtelenül hosszú idő, végtelenül nehéz dolgot határozott el –  ám csakis öncélúan, önző szándékból.

Szeretnétek még nagyobb vezeklést vállalni, mint Hiranjakasipu? Igen? Akkor végezzétek a lelki szolgálatotokat, az egy még sokkal nagyobb tapaszja – a lelki tanítómester elégedetté tétele. Hiszen Hiranjakasipu a saját vágyát valósította meg, a saját célját szolgálta. Olyannyira, hogy imádott Istene eljött, hogy teljesítse a vágyát. A mi elvünk azonban teljesen más kell, hogy legyen. Nekünk kell megkérdeznünk Krsnától: „Hogyan szolgálhatlak Téged?” De ez nem azt jelenti, hogy vezeklésként nem vesztek magatokhoz praszádot, rákényszerítve Krsnát, hogy eljöjjön hozzátok és megkérdezze: „Hogyan szolgálhatlak téged?”  Ez nem a mi elvünk.

Paramánanda: Mádhavéndra puri valami ehhez hasonlót cselekedett.

Szvámí Tírtha: Őt elborította az extatikus szeretet, de nem azért, hogy kikényszerítse Krsna megjelenését. Ez egy ’apró’ különbség. A démoni hozzáállás a következő: ’Azt akarom, hogy mások jöjjenek és szolgáljanak engem.’; az odaadás útja pedig ez: ’Meghódolok és megkérdezem: ’Hogyan szolgálhatlak Téged?’. Ez a fő különbség. A szolgálat mindkét esetben ott van, ám a motiváció nagyon is különböző.

[1] A felolvasás folytatódik Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs A szent életű Prahlád c. könyvéből