Sharanagati

(folytatása az előző pénteki leckének)

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy igen nagy tudású bráhmana, aki nagyon komolyan tanulmányozta a szentírásokat. A legkedvesebb olvasmánya a Bhagavad-gítá volt, melyben Krsna számos alkalommal a következőket mondja: “Támogatni foglak, gondoskodom rólad, Én veled leszek.” Bár a mi bráhmanánk igen nagy tudással rendelkezett, de a hite nagyon parányi volt. Valahányszor ezeket a szavakat olvasta “Én ott vagyok, gondoskodom rólad”, mindig kételkedett. Volt egy piros tintás tolla és bármikor ezt olvasta, aláhúzta, hogy: “Én ott vagyok, gondoskodom rólad“- mindig bejelölte ezeket a részeket. Azonban, ha te egy ilyen nagy tudású bráhmana vagy, és az összes idődet a Bhagavad-gítá kritikus tanulmányozására szenteled, akkor nem marad sok időd, hogy a megélhetésedről gondoskodjál. Tehát a mi bráhmanánk igen szegény volt. Emellett házas ember és családos is volt. S tudjátok, ha a családfő szegény, akkor a ház úrnője elégedetlen. Szóval a feleség így szólt a férjéhez, ehhez a nagy tudású bráhmanához: “Óh, már megint a Gítát jelölgeted ezzel a piros tintával? Jobban tennéd, ha valami alamizsna után néznél, gabonafélét hoznál.” Nos, tehát, ha a ház úrnője mond valamit, akkor még a nagy tudású bráhmanáknak is el kell fogadniuk azt. Tehát, a mi szegény bráhmanánk elindult, hogy valami aznapi betevő után nézzen.

Tudjátok, a férfiak néha nagyon szeretik a filozófiát és az elméleteket, míg a hölgyeknek általában sokkal nagyobb hitük van. Szóval, így szólt a ház úrnője: “Óh, felejtsd el a piros tintádat és csak menj! Krsna majd megsegít bennünket valahogy!” Így hát a barátunk elindult és nagyon nehéz napja volt – elment otthonról, megpróbált valamit keresni, igyekezett némi segítséghez jutni nem sok sikerrel. Ezalatt az asszony otthon maradt és várta, hogy valami történjen. Egyszer csak észrevett két fiút, akik az úton közeledve egy nagy kosarat cipeltek a fejükön. A fiatalok bekopogtak az ajtón és menedéket kértek az asszonytól. “Van egy kis problémám” mondta a fiúk egyike. “Mi lenne az?” érdeklődött a feleség. “Az, hogy kicsit fáj a hátam.” “Miféle fájdalom, kedvesem?” “Hadd tegyem le először a kosaram. Talán, te is jól jársz vele. Van gyümölcs, némi rizs, meg ez meg az a kosárban a tiéd.” “Ez nagyon kedves, fiam, de mi a problémád?” “Nagyon fáj a hátam.” “Mutasd!” – mondta az asszony. Majd meglátta, hogy a fiú hátán korbácsütések nyomai vannak. A háta véres volt – mert ha megkorbácsolnak valakit, akkor piros hegek maradnak utána. Az asszony teljesen ledöbbent: hogy lehet az, hogy ezt a kisfiút így megverték? Nem értette, hogy mi történik! Nagyon meghökkent és hirtelen természetes anyai ösztönök ébredtek benne, asszonyként, szerette volna a sebeket begyógyítani. Azonnal hozott valami gyógyírt, hogy lekezelje a fiú hátán lévő sebeket. Mialatt a kenőccsel ellátta a sebhelyet, számolta a vágásokat. Majd hirtelen megértette: “Óh, várjunk csak egy pillanatra, a fiú hátán épp annyi sebhely van, amennyi piros tintás aláhúzás található a Gítában!” Majd észrevette, hogy ez egy kissé szokatlan kisfiú. A bőrének volt egy különös árnyalata. Ezek után nagyon boldogan gyógyította a sebeket…, majd hirtelen a fiúk eltűntek. A másik fiú fehér, míg emez feketés volt. Amint megértette, hogy mi történik, – hogy Isten eljött hozzá, hogy megsegítse, mint ahogy azt igazán hitte, – azt is megértette, hogy a férje hitetlensége olyan Krsna hátán, mint a korbácsütés.

Majd, az ember is hazatért, természetesen üres kézzel, az asszony pedig hatalmas lakomát főzött. A férj nagyon lehangolt volt: “Ismét egy nagyon nehéz nap, semmi sem történt, semmi sem sikerült nekem.” Nem csak az kedvetlenítette el, hogy egész nap kinn kellett lennie, hanem az is, hogy egyáltalán nem volt biztos abban, hogy lesz-e vacsorája. Általában ettől a férjek eléggé nyugtalanok szoktak lenni. Viszont, amikor benyitott, látta, hogy hatalmas lakoma várja. Úgyhogy, fölöttébb meg volt lepve, és érdeklődni kezdett a feleségétől: “Óh, mi történt itt?” Akkor a feleség elmesélte, hogy miként jött a két fiú egy nagy kosárnyi ennivalóval. Ezek után azt is elmondta, hogy ez az odaadás diadala volt, mivel valamennyi ételt maga az Úr, a Legfelsőbb biztosította a számukra. Természetesen beszélt a korbácsütések sebhelyéről is, mert amíg gyógyította Krsnát, Ő ezt mondta neki: “Bármikor, ha a bhaktáim nem hisznek Bennem, az olyan, mint a kínzás Nekem.”

Szóval, ez egy történet, mely leírja a Legfelsőbb támogatását és gondoskodását. Emberekként, oly sok figyelmet és rengeteg gondoskodást kapunk a Legfelsőbbtől. Oly sok mindent biztosít a számunkra, oly sok képességet: szemet, hogy lássuk Őt, kezeket, hogy szolgáljuk Őt, elmét, hogy Őrá gondolkodhassunk. Végtelen képességeink vannak. Emellett még levegőt is biztosít, hogy lélegezhessünk, vizet, hogy ihassunk, és földet, hogy megművelhessük, az élet egy csoda. Minden körülöttünk az Ő feltétel nélküli és nagyon különleges kegye. Mi csak élvezzük a jótéteményeit mindennek, amije csak van, energiájának, áldásainak, és olyan természetesnek veszünk mindent. Úgy, mintha minden ingyen lenne. Krsna elég önzetlen ahhoz, hogy mindezen energiáit egy az Általa elrendezett szép rendszeren keresztül kínálja nekünk. A mi feladatunk pedig, hogy hálásak és a hívei legyünk. Az nem túl szép, ha az energiáinak a gyümölcsét élvezzük, anélkül, hogy kifejeznénk tiszteletünket az energia forrása iránt. Ez az, amit tennünk kell.