Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018.08.14-ei ludastói tanításából)

Intenzív napjaink vannak, de szerintem mindenki emlékszik  arra, ahol abbahagytuk a történetet: „Az Én falumban nem éhezik senki.”

Mádhavéndra Purí kolduló vándorszerzetesként megérkezett Krisna egykori lakóhelyére, Vrndávan falvába, ahol  először is találkozott egy fiúcskával, aki tejet hozott neki. Majd  pedig, amikor aludt egy isteni álmot látott, melyben Gópál így szólt hozzá, „Milyen régóta vártam már, hogy megjöjjél! Kérlek szabadíts ki innen a bokrok közül és készíts egy megfelelő helyet, ahol imádhatsz Engem.”

„Egy ideig sírdogált, azután elméjét Gópál utasításának végrehajtására rögzítette, s megnyugodott. Reggeli fürdője után a faluba ment, összehívta az embereket, majd így szólt: „A falu tulajdonosa, Góvardhana-dhárí a bokrok között fekszik. Menjünk oda, és szabadítsuk ki onnan! A sűrű bokrok miatt nem fogunk tudni behatolni a dzsungelbe. Hozzatok hát bárdokat és ásókat, hogy utat vágjunk benne! Amikor az emberek ezt meghallották, nagy örömmel csatlakoztak Mádhavéndra Puríhoz. Parancsa szerint kivágták a bokrokat, s utat törtek a dzsungelbe. A földdel és fűvel borított múrti láttán mindannyiukat öröm és csodálat töltötte el. Miután megtisztították a testét, néhányan így szóltak, „Ez a múrti nagyon nehéz! Egyedül senki sem képes megmozdítani!” A múrti rendkívül súlyos volt, ezért néhány erősebb férfi összefogott, hogy felvigyék a hegy tetejére. Mádhavéndra Purí szintén odament. Egy nagy kőből trónt készítettek, s arra állították a múrtit, egy másik nagy követ pedig Mögé helyeztek támasztéknak.”[1]

Látjátok ez a különbség a vrndávani Góvardhan-hegy és Gupta-Vrndávan, a rejtett Vrndávan, vagyis Ludastó között. Ott kövekből építik az oltárt, itt pedig farönkből, de az is két darab, ez is két darab, úgyhogy minden stimmel.

„A falu valamennyi bráhmana papja összesereglett, kilenc korsóban vizet hoztak a Góvinda-kunda tóból, s megszűrték. A múrti beállításakor kilencszáz korsó vizet hordtak oda a Góvinda-kundából. Kürtök, dobok hangja zengett, asszonyok éneke hallatszott. A beállítási szertartás ünnepén voltak, akik énekeltek, míg mások táncoltak. Az ünnepségre minden tejet, joghurtot és tisztított vajat elhoztak a faluból. Az emberek különféle ételekkel, édességekkel és egyéb ajándékokkal érkeztek. Képtelen vagyok valamennyit leírni. A falubeliek tengernyi tulaszi levelet, virágot és sok-sok ruhát hoztak. Ezután Srí Mádhavéndra Purí maga látott hozzá a fürdetési szertartáshoz.”[2]

Ilyen egy igazi ünnep, hogy bármilyük is volt a falubelieknek, a környékbelieknek, azt mind elhozták. S mivel ezek pásztornépek voltak, hoztak tejet, joghurtot, édességet, virágot, kelmét, ami éppen volt otthon. Ezt mind, mind bevonták a szolgálatba. Ezután  megkezdődött az abhiséka, a fürdetési ceremónia, s a következőkben ennek a leírását olvashatjuk.

(folytatása következik)

1. Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá,46-54.
2. Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 4.55-59.