Sharanagati

“Csaitanja Maháprabhu így szólt (Szanátan Gószvámíhoz): ‘Édesanyám utasítására tartózkodom itt Dzsagannáth Puríban, ezért nem mehetek el Mathurá-Vrndávanba, hogy arra tanítsam az embereket, hogy hogyan éljenek a vallásos elvek szerint. Mindezt a te testeden keresztül kell véghezvinnem, te mégis fel akarod adni azt. Hogyan is engedhetném meg?!’” (Cs.cs. 3.4.82-83.)

Ez egy példa arra, amikor egy feljebbvaló – úgymond – egyedül „nem képes” megtenni valamit, segítőket hív, hogy csatlakozzanak a mozgalomhoz. Ebben a példában Isten mondja „Mit tehetnék, rajtad keresztül fogok cselekedni.” Szanátan Gószvámí pedig készen állt rá, hogy eszköz legyen az Úr kezében. Bármit, amit személyesen nem tud elvégezni, megteszi segítőkön, szolgálókon, eszközökön keresztül.

Ebből megérthetjük, hogy néha még Istennek is szüksége van segítőkre. Persze próbáljátok meg helyesen megérteni. Ez valójában nem igaz, de a lílá kedvéért, azért, hogy bevonhasson másokat, vagy, hogy elérjen bizonyos célokat ily módon cselekszik. Másként is csinálhatná, de ehhez van kedve. Sok más módón is cselekedhetne, mégis ezt a megoldást választotta. Miért? Hogy még dicsőbbé tehesse bhaktáit. Krsna, vagy Csaitanja Maháprabhu még a nagy eredmények elérésének dicsőségét is kész megosztani.

Éreztek ilyesféle vágyat az osztozásra? Megosztani a dicsőséget másokkal, nem csak magadnak gyűjtögetni. Az hiszem, ebben a tekintetben ismét a gópí-bháva nyilvánult meg. Néhányan azt gondolják, hogy a gópí-bháva valami nagyon távoli, nagyon titkos, nagyon magas szinten lévő dolog. Ami igaz, mégis ugyanakkor nagyon gyakorlati is. Mert a gópí-bháva, a gópík érzelmei – az hogy segíteni szeretnének másokat abban, hogy találkozhassanak Krsnával, nem pedig maguknak akarják – itt is megnyilvánul. Még Isten sem magának akarja a dicsőséget, hanem kész másoknak adni azt: „Hajtsd végre! Ily módon még dicsőbbé válsz.”

Először azt gondolhatnánk, hogy a gópík önzetlenek, mert nem maguknak akarják, hanem másokat segítenek. De… a gópík nem holmiféle buta vidéki lányok. Nagyon okosak. És nagyon önzőek. Mert ha személyesen találkoznak Krsnával az jó; azonban úgy mondják, hogy ha másokat segítenek abban, hogy találkozzanak Krsnával milliószor nagyobb boldogságot éreznek. Ilyen tehát a gópík önzősége. MÉG boldogabban akarnak lenni. Nem csak egyszerűen találkozni Krsnával, hanem másokat segíteni, hogy találkozhassanak Vele. Ahogyan Maháprabhu, nem akarja saját maga véghezvinni a feladatot. Kész segíteni másokat, hogy csatlakozzanak a misszióhoz.

Ugyan ez tükröződik a bhakták társaságában is. Amit a guru nem tud saját maga véghezvinni, tanítványain keresztül megteszi. Legalábbis azok által, akik meghódoltak. És ez az odaadó szolgálat dicsőségének terjesztése.

Ha felajánljuk magunkat, létezésünket a szolgálatban, akkor ez nem csak száttvik (jóság minőségében lévő), hanem odaadó, isteni. Igazából ez a módja az anyagi létezés megtisztításának. Az, hogy felajánlunk mindent, amink csak van a szolgálatban. Úgy mondják Krsnát szolgálhatjuk a vagyonunkkal, szavainkkal, elménkkel, és végül az egész életünkkel, életenergiánkkal, amikor az egész életünket felajánljuk a szolgálat oltárán.