Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.05.12-i szófiai reggeli tanításából)

(előző hétfői tanítás folytatása)

„Miután Rádhá és Krisna visszatértek sétájukból, Vradzsa határát elérve a szívüket betöltő felfokozott érzelmek helyébe a félelem lépett. Ahogy ez a nyugtalanság eluralkodott rajtuk, úgy oldotta le Krsna, Srímatí Rádhárání vállán ékszerként nyugvó karjait. A megtestesült ijedelem intette Rádhát és Krisnát, megtiltva Nekik, hogy együtt sétáljanak az úton. A körülöttük lévő szolgálólányok sírva fakadtak, mikor látták, milyen fájón néztek Egymásra. Rádhá és Krisna holdsugárhoz hasonlatos orcájának ragyogása, az Egymástól való elválás fájdalma miatt azonnal elhalványult. Miután elnyerték egymás szívének legdrágább kincsét, Rádhá és Krisna nagyon szomorúak lettek, amikor arra kényszerültek, hogy elváljanak egymástól, és más-más úton térjenek haza. De az egymás iránti tiszta szerelmük volt a biztosíték a következő találkozásra.”[1]
Mi is ilyen fájdalmas helyzetben vagyunk. Valamiféle tudatlanság, és illúzió révén elvesztettük ezt az örök kapcsolatunkat a legfelsőbb Isteni Párral. Ostobaságunknak köszönhetően kénytelenek vagyunk külön úton járni. De fogadjuk meg ezt a tanácsot, és véssük jól a szívünkbe ezt a mondatot: „A tiszta szerelmük a biztosíték a következő találkozásra.” Ha sikerül szert tenni erre a tiszta belső lelki vonzalomra, akkor ismét fogunk találkozni a Legfelsőbbel.
„Krisna, a kínzó elválás fájdalma miatt, nem tudott tovább menni, Rádhika testét pedig fájdalmas kelések borították. Srí Rádhika így szólt „Ó, kedves barátnőim, belehalok a Krisnától való elválás fájdalmába. Hogy fogtok elvinni engem Vradzsába? A sorsom lett a végzetem, ellenségemmé vált, elrabolta tőlem a Krisnával való boldog együttlétemet. Miért kényszerít anyósom házába? Kedves Lalitám, ma elhívtál otthonról, s ugyanaznap pedig arra kérsz, hogy térjek is vissza oda! Miért tettél annyira telhetetlenné, hogy belekóstolhattam a Krisnával való együttlét nektáróceánjába, s most csak azt kívánom? Drága barátnőm, drága szakhim! A nap, melyet láttam lenyugvani, most ismét felkel keleten, az éjszaka pedig olyan illuzórikus lett, mint egy virág az égen. Átkozott füleim, átkozott nyelvem, átkozott szemeim! Állandóan a szerelmes sóvárgás lázában égnek, és füleim nem ihatják Krisna gyönyörű hangjának egyetlen cseppjét se, nem kóstolhatják Őt, s nem láthatom szépséges alakját.”
Majd Lalitá így szólt, „Ó, te jóhiszemű leány, ma a Krisnával való éjszakai találkozás megismertette veled a nirvéda jógát, vagyis a bűnös cselekedeteket, s a kiábrándulást. Így most az elválásotok is ezt a nirvédát zengi, aminek egy másik jelentése, hogy fájdalmas a számodra, és közömbössé tesz az élet más kötelességei számára. Míg a Krisnával való találkozás Acsjuta nektárját, addig az elválás egy keserű méregpoharat adott neked.” Srí Rádhika, a Krisna iránti szeretet legfőbb istennője, nem értette az Őt körülvevő kedves barátnői szavait. Majd anélkül, hogy Vradzsa lakói észrevették volna Őt, belépett otthonába és azonnal nyugodni tért.”
Az egyszerű alapelvektől indulva, az erkölcsi normákon, vallásos eszményeken és intellektuális ismeretszerzésen keresztül, végül el kell jussunk valamiféle lelki megvalósításig. S ha sikerül emlékeznünk Rádhá-Góvinda örömteli együttlétére és a nagyon fájdalmas elválásukra, akkor valamelyest sikerül közelebb kerülnünk ahhoz az intenzitáshoz, mely segít bennünket megízlelni néhány csöppnyi nektárt. Ahogy Sríla Visvanáth Csakravartí Thákur szövegében olvashatjuk, Rádhikát boldogsággal töltötte el a lenyugvó Nap látványa, míg a felkelő Napé elkedvetlenítette. Tehát bármikor is pillantunk rá a Napra – természetesen nagyon boldogok vagyunk, ha köszönthetjük a felkelő Napot – de, ha sikerül emlékeznünk arra, hogy Rádhika ettől miért vált szomorúvá, illetve, ha a lenyugvó Napra nézünk, elbúcsúzunk a fénytől, megintcsak az jut az eszünkbe, hogy Rádhika ettől miért vált boldoggá, hogy végre üdvözölheti a sötétséget, a sötét színű Urat – akkor valóra válik az a védikus tanítás,  mely szerint „tanulmányaink során egybeolvad az éj és a nappal”. Tehát ne álljatok meg, menjetek tovább, a következő szintre!

(folytatása következik)

1.  Visvanáth Csakravartí Thákur: Srí Krsna-bhávanámrta-mahákávja  című művéből