Sharanagati

(Tírtha szvámí 2018. 01. 03-ai szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Egyszer egy nagy bölcs, aki már szert tett az önmegvalósításra, azon kesergett, hogy noha a Legfelsőbb Úr, Krisna Dvárakában lakik, ő mégsem élhet az alkalommal, s nem láthatja az Urat. E gondolatokra a bölcs azon nyomban megdermedt. Úgy gondolta, hogy csak az idejét vesztegeti. Más szóval azért bánkódott, mert az Istenség Legfelsőbb Személyisége személyesen jelen volt, ő azonban meditációja miatt nem használhatta ki ezt a lehetőséget.
Amikor az Úr Krisna bátyjával, Balarámával és húgával, Szubhadrával egy napfogyatkozás alkalmával szekerén Kuruksétrára hajtott, számtalan misztikus jógi is jelen volt. Amint megpillantották az Úr Krisnát és Balarámát, azt kiáltották, hogy az Úr testének fenséges ragyogása láttán most szinte egészen megfeledkeztek arról a boldogságról, amelyet a személytelen Brahman-megvalósítás nyújt. Ezzel kapcsolatban az egyik misztikus így szólt Krisnához: „Kedves Uram! Téged mindig transzcendentális gyönyör tölt el, amely minden más lelki helyzetet felülmúl, s így pusztán attól, hogy távolról megláttalak, arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy semmi szükség arra, hogy a személytelen Brahman transzcendentális gyönyörében éljek.”
Krisna-karnámrta című könyvében Bilvamangal Thákur így szól: „Hadd merüljenek csak el a személytelen filozófia követői a transzcendentális megvalósítás folyamatában a személytelen Brahmant imádva! Noha én is a Brahman-megvalósítás útján indultam el, félrevezetett egy csintalan kisfiú, aki végtelenül ravasz, aki nagyon ragaszkodik a gópíkhoz, és aki a szolgálójává tett. Így aztán mostanra megfeledkeztem a Brahman-megvalósítás folyamatáról.”
Bilvamangal Thákur először az Abszolút Igazság személytelen megvalósításába kapott lelki beavatást, később azonban annak hatására, hogy találkozott Krisnával Vrndávanában, tapasztalt bhakta lett belőle. Ugyanez történt Sukadév gószvámíval is, aki az Úr kegyéből szintén megváltozott, és a személytelen megvalósítás útját feladva az odaadó szolgálat ösvényére lépett.”[1]
Itt a Jóistenről alkotott különböző elképzeléseknek a gyakorlati megközelítését olvashatjuk. Tekinthetünk Rá akár egy általános, mindent átható létezésként, Isteni rezgésként, energiaszintként, vagy személyként, aki valódi formával rendelkezik. Néha elveszítjük azt a látásmódot, mellyel Isteni Személyként látjuk a mindent elhomályosító Isteni ragyogásának köszönthetően, és nem látjuk a Legfelsőbb személyes arcát a kápráztató ragyogás mögött. Viszont ahogy a Nap nélkül nincs napsütés, ugyanígy egy valódi létező személy nélkül sem lehet személyes kisugárzás. Ezért nagyon gyönyörű ez az ima: „Ó Uram, hatalmas, mint a tűz, kérlek, távolítsd el szemem elől ezt a mindent befedő ragyogást, mely elrejt előlem Téged és megmutatná Eredeti formádat.”
Általában mindazok számára, akik semleges szinten, passzív hangulatban vannak a Legfelsőbbel, azt ajánlják: „Néhány szaktekintély szerint ezt a helyzetet nem lehet a transzcendentális ízek, azaz raszák közé sorolni, de Sríla Rúpa gószvámí azt mondja, hogy még ha valaki nem is tekinti transzcendentális íznek, akkor is el kell fogadnia mint az odaadó szolgálat kezdő szintjét. Ha azonban valaki nem emelkedik följebb erről a szintről az Úr valódi szolgálatának síkjára, akkor nem mondhatjuk róla, hogy a transzcendentális íz szintjén áll. A Bhágavata-purána Tizenegyedik Énekében az Úr Krisna személyesen tanítja erről Uddhavát: „Azt az állapotot, amikor valaki szilárd meggyőződésre tesz szert személyes formámat illetően, sánta-raszának hívják. Senki sem juthat el a valódi, tiszta odaadó szolgálatig anélkül, hogy ezt a helyzetet elérné.” Senki sem érheti el tehát az Istenség Legfelsőbb Személyisége személyes arculata megvalósításának szintjét, ha nincs legalább sánta-raszában.” Tehát először legalább a sánta-raszában kell meggyökeresednünk ahhoz, hogy tovább tudjunk haladni.

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja 35. fejezet