Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018.08.15-ei ludastói tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Mádhavéndra Purí kerülte a koldulást. A legkevésbé sem ragaszkodott az anyagi dolgokhoz, s teljes mértékben közömbös volt irántuk. Ha valaki kérés nélkül étellel kínálta, akkor evett, máskülönben koplalt. Egy olyan paramahansza, mint Mádhavéndra Purí, mindig elégedett az Úr szerető szolgálatában, s anyagi éhség és szomjúság nem akadályozhatja tetteit. Amikor szerette volna megkóstolni a múrti számára készült tejberizst, úgy gondolta, sértést követett el azzal, hogy megkívánta, amit éppen a múrtinak ajánlottak fel. Mádhavéndra Purí elhagyta a templomot. Leült a falu kihalt piacterén, s amint ott üldögélt, mantrázni kezdett. Eközben a templom papja lefektette a múrtit pihenni.”[1]
A magyarázatban ezt olvashatjuk: „A múrtinak felajánlandó ételt tanácsos letakarni, amikor a konyhából a múrtihoz viszik, s így mások nem láthatják. Azok, akik nincsenek hozzászokva az odaadás magas szintű szabályozó elveinek követéséhez, megkívánhatják az ételt, és ez sértés. Éppen ezért el kell kerülnünk, hogy bárkinek is lehetősége nyíljon akár csak megpillantani is. Amikor azonban a múrti elé teszik, fedetlennek kell lennie. Mádhavéndra Purí a múrti előtt látta a lefedetlen ételt, s arra vágyott, hogy megkóstolhasson belőle egy kicsit, hogy hasonló tejberizst készíthessen Gópáljának is. Olyan szigorú volt azonban, hogy ezt sértésnek tekintette, ezért elhagyta a templomot, anélkül, hogy bárkihez is szólt volna. A paramahanszát ezért vidzsita-sad-gunának nevezik. Le kell győznie a hat anyagi tulajdonságot – a kámát, a kródhát, a lóbhát, a móhát, a matszarját és a ksudhá-trsnát (a kéjt, a dühöt, a kapzsiságot, az illúziót, az irigységet, valamint az éhséget és a szomjúságot).”
Gondolhatnánk azt, hogy persze a múrti-imádat szabályai evidensek, hiszen mindenki tudja, hogy az ételt letakarjuk, amikor a múrtiknak visszük, hogy ne kívánják meg. Egyszer volt egy újdonsült érdeklődő az egyik templomban, aki  látta, hogy milyen hatalmas tálat készítenek össze csupa finomságokkal, és viszik be a templomszobába. Majd megkérdezte: „Ez kinek lesz?” Erre a bhakta, aki vitte a tálat azt mondta, hogy: „Nem, ez nem neked lesz, hanem a múrtiknak.” Mire a barátunk megkérdezte: „Mikor lesz belőlem múrti?” Ilyen az emberi természet, ilyenek vagyunk, azt szeretnénk, hogy minden jóban részesüljünk. Látunk egy valaki számára gazdagon megrakott  tálat: „Ó! Én is az a személy akarok lenni.” Úgy hiszem ez nagyon őszinte és nagyon egyszerű.
Azok, akik képesek fegyelmezni e hatféle anyagi késztetést – káma, kródha, stb. – azok a paramahanszák. Tehát legyetek óvatosak, ha ilyen titulusokra vadásztok. Mielőtt paramahanszának nevezitek saját magatokat, ügyeljetek arra, hogy először győzzétek is le ezt a hatféle késztetést. Például nehéz úgy bemutatkoznotok, hogy: „Laksmí déví vagyok”. Hogyan is mondhatnátok azt, hogy „Én a szerencse istennője vagyok, a maga teljességében, isteni valójában”? Egyszerűbb, ha azt mondjátok, hogy: „Én Laksmí déví dászí, Laksmí déví szolgája vagyok” – ez sokkal inkább igaz. Vagy pedig, ha azt mondjátok, hogy: „Én Krisna Prabhu vagyok, ami azt jelenti, hogy én vagyok az Úr Krisna.” Ki fogja ezt elhinni rólatok? Sokkal jobb, ha azt mondjátok, hogy: „Én vagyok Krisna dász, Krisna szolgája.”
Gurudév nagyon érzékeny volt ebben a kérdésben. Néha amikor az ember visszatekint a múltjára, akkor könnyen kicsúszik a nyelvén az a szó, hogy: „Amióta bhakta lettem…” Na ezt nem tolerálta Gurudév: „Szóval te azt állítod magadról, hogy bhakta lettél!?” Tehát nagyon nem viselte ezeket a mondatokat. Mert ez nemcsak szóhasználat, hanem mentalitás kérdése is! Ezért mondhatjuk azt, hogy egy nagyon jó iskolát, egy nagyon jó tanítást képviselt. Egy igazán jó képzést biztosított a növendékei számára.
Krisna-prijá: Azt mondtad, hogy a paramahansza fegyelmezni e hatféle ellenséget. S én azon gondolkoztam, hogy ez azt jelenti, hogy többé már nem léteznek ezek benne?
Szvámí Tírtha: A hansza fegyelmez, a paramahansza pedig nem tudja, hogy mit kell fegyelmeznie. Mondhatok ennek alátámasztására egy fura példát? Egyszer egy nyugati bhakta megkérdezett egy öreg indiai szádhut: „Mi a maga véleménye a homoszexualitásról?” Mire a szádhu visszakérdezett: „Mi az?” Fogalma se volt róla! Ha fogalmatok sincs arról, hogy mik ezek az ellenségek: káma, kródha, lóbha, akkor mit is kellene fegyelmezni? Látjátok a tudatos létezésnek különböző szintjei vannak!

(folytatása következik)

1. Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 4.123-4.125.