Sharanagati

(Tírtha szvámí 2018. 01. 03-ai szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Léteznek olyan fák Indiában, amelyek csak akkor virágoznak, ha egy fiatal, szeplőtelen hölgy sétál el alattuk és gyengéden megsimogatja őket. Miért? Mivel ez egy olyan erőteljes érintés, melybe a fa beleremeg és átlényegül. Ez épp olyan, mint amikor a szerelmesek találkoznak. Egy aprócska érintés, simogatás és máris a legboldogabbak! Beleremegnek. Emlékeztek még arra a tiszta, intenzív érzésre, amikor megérintett benneteket a lelkiség? Krisna napsugárral, szellővel vagy egy másik bhakta által megsimogat titeket, minek hatására megremegtek.

A Bhágavata-purána 11. Éneke leírja, hogyan fedezhetjük fel Krisnát mindenben. Azt olvashatjuk, hogyan láthatjuk meg Őt a Napban, a Holdban, az áldozati tűzben, hogyan imádhatjuk egy brahmanán és általában az embereken, az emberek szívén keresztül. Olyan sokféle módon állhatunk Vele kapcsolatban! Mivel Krisna nem tud elrejtőzni a tiszta szív elől, és amikor ez az isteni szféra megérint bennünket, akkor talán mi is remegni kezdünk. Meglehet tudatunk fája is virágba borul és végül kedvező gyümölcsöket terem.

Tehát a sánta-rasza, mintegy bevezetője az odaadó szolgálatban történő további, elmélyülésnek. Egyetértettünk abban, hogy a sánta-rasza elsődleges értelmezése az, hogy állandó, zavartalan transzcendentális tudatban és helyzetben maradjunk. De azt is említettük, hogy a sánta-raszában mindig az Úrra koncentrálunk. Tehát meg kell próbálnunk legalább ezt a szintet elérni. Ez még nem a vége a történetünknek, utazásunknak, hanem a kezdete. Kell még legyen valami ezen a Legfelsőbb iránti békés hangulaton túl is. És mindig emlékezzetek arra, amikor az áratí elején a kagylókürt transzcendentális hangját hallva megremeg a szívetek.

Mégis a semleges viszony valahogy kicsit önmagunkra koncentrál. ‘Krisna neve, formája, az Őrá való emlékezés, mindezek egy pozitív, kellemes hatást keltenek bennünk’. Tehát ez még mindig rólunk szól. Ebben a helyzetben mi vagyunk azok, akik kapnak és a következő lépés az, amikor már ti adtok. Majd elindul egy körforgás: kaptok és adtok; részesültök és megosztotok.

Próbáltátok vagy tapasztaltátok már valaha, hogy akkor indulnak be igazán a dolgok, amikor elkezdtek adni? Elmondhatok nektek egy gyakorlati dolgot, amit tapasztaltam?

Lehet, hogy már említettem ezt a történetet és kérlek ne az anyagi haszonszerzést lássátok benne. Mint tudjátok az ásramunkban Ludastón Girirádzsot imádjuk, aki a bhakták végső menedéke és egyben az egyik Krisna-lílá megszemélyesítője. Általában nálunk az ünnep hivatalos napja hétköznapra esik, amikor a bhakták munka miatt nem tudnak összegyűlni. Tehát többnyire a hétvégén tartjuk az ünnepet és másfajta szolgálatokat végzünk az ünnep hivatalos napján, azaz hétköznap. Ez a Góvardhan-lílá ünnepe volt és nagyon sok egyéb szolgálat várt rám aznap. Majd hirtelen azt az inspirációt kaptam, hogy ‘adjál adományt’. Tudjátok, általában nem jellemző, hogy a saját templomotok perselyébe dobtok pénzt. De aztán eszembe jutott: ‘Várjunk csak egy pillanatot, ez nem az én templomom, én is vendég vagyok itten. Ez az Ő temploma és ha adományt szeretne tőlem, akkor természetes, hogy az első bankjegyet, amit találok oda fogom adni Neki.’ Így is tettem, odaadtam a legelsőt, amit találtam: ‘Rendben, ha ezt szeretnéd, akkor természetesen adok Neked.’ És mi történt utána? Két napon belül húszszor annyit kapott az ásram.

Mondom, ezt ne vegyétek készpénznek, hogy mindig így fog történni! Például, amikor hó végén elfogy a pénzetek és elmennétek azért a templomba, hogy az utolsó bankjegyeteket odaadjátok, csakhogy húszszor annyit kapjatok vissza, az nem fog menni. Viszont, ha tiszta a meghívás és készek vagytok ugrani, akkor működik, még akkor is, ha nem nem kaptok viszonzásul pénzt. Hiszen ez nem arról szól, hogy kapjunk, hanem hogy adjunk valamit. Először arra inspirálnak benneteket, hogy adjatok és bizonyos, hogy meghívás fog érkezni arra is, hogy kapjatok. Ha végzitek a munkátokat, Ő akkor is kegyes lesz hozzátok és ez nem pénzügyi kérdés. Ez a kölcsönösségről szól. ‘Kérlek adj Nekem valamit és akkor Én is tudok adni neked valamit cserébe.’ Ez egy áramlás, kaptok és adtok, adtok és kaptok. És kérlek szépen titeket, ne úgy kalkuláljatok, hogy: ‘Kedves Uram, hiszen ez nem húszszor, hanem csak tízszer annyi! Valami nem stimmel!’

A lényeg, álljatok készen arra, hogy meglássátok ezeket az apró,  jelentéktelen eseményeket az életetekben, amikor a Legfelsőbb meghív benneteket: ‘Kérlek jöjj Velem, figyelj egy kicsit Rám, tegyél meg Nekem valamit!’ És ekkor készen kell állnotok arra, hogy adjatok, tegyetek valamit, ugorjatok és szolgáljátok Őt. Tehát, amikor az isteni szféra megérint bennünket, készek vagyunk átadni magunkat az isteni borzongásnak. Ne gondoljátok azt, hogy ez csak elmélet, egy mese, nem a valóság. Még ha nem is halmoznak el benneteket viszonzásképp, akkor is elfogadták amit adtatok. A felajánlásotok el lett fogadva.