Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




(az előző rész folytatása)

Azok a pillanatok, amikor a szádhuk vagy a risik mérgesek, mindig megemlítésre kerülnek. Az éveket, azonban, amikor békések, nem említik a történetek. Mert az unalmas. Mi történik, amikor egy barlangban meditálsz? Semmi! Ha azonban valaki megzavarja a meditációdat és elmondasz egy átkot itt vagy ott – óh, az már hírértékű! Végre történik valami! Egyszerű megvilágosodás és belső béke – az nem kerül be a hírekbe.

Sajnos van ez a pletykalap mentalitásunk, a csúnya történetek után kutatunk. Ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy mit olvasunk, mivel tápláljuk az elménket. Mert a Mahábhárata például 100000 versből áll, a Srímad Bhágavatam pedig 18000-ből. A Bhágavatamból mondjuk tíz vers beszél az átkokról. 15000 vers a dicsőítést, a meditációt és a belső békét tárgyalja. Láthatjátok tehát, hogy ez nem a híradó, mert a rossz hírek, vagy intrikus történetek csak minimálisan vannak jelen, az igazi, szépséges, isteni történetek vannak többségben. Amikor azonban a dicsőítés következik, néha azt érezzük: „Ah, ez unalmas.” „Oly hatalmas és nagyszerű vagy…” „Ugorjunk oda, ahol történik is valami!”

Ezrét Vjászadév és Válmiki Muni, valamint a többi nagy risi, azt hiszem mind a legjobb dramaturgiai iskolába jártak – hogy ébren tartsák a figyelmeteket. Mert képzeljétek csak el – találkoznak a munik, és mindenki a másik dicsőítésébe kezd, megölelik egymást és extázisukban elájulnak. Ez unalmas! Az mondod: „Már megint elájultak!? A régi jó történet. Mondj valami újat! A bhakták összegyűlnek, együtt énekelnek, együtt esznek – és aztán?! Mondj valami érdekeset!”

Ezért a prédikátorok történeteket használnak. Mert mutass nekem egy személyt, aki tűzbe jön a Védánta Szútrát olvasva. Senki, senki, senki ezen a Föld bolygón. Kivéve néhányat. Ezért a mi Krsnánk egy nagyon okos Isten. Ismeri a természetünket. Elég trükkös ahhoz, hogy olyan történeteket találjon ki, amivel beférkőzik az életedbe, és olyan csodákra képes, hogy elbűvöli tompa elménket.

Lílávátár kérdése: Gurudév, és mi a helyzet az önmagunkkal szembeni elvárásokkal?

Tírtha Mahárádzs: Vannak ilyenek?

Nem könnyű téma. Mert néha a túlzott elvárásaink képmutatáshoz vezetnek. Elvárom magamtól, hogy tökéletesebb legyek, de nem vagyok az. Sokáig szerepet játszunk. Ez a szerep általában kicsit jobb, mint a jelent valóság. Nincs abban semmi rossz, ha eszményképeid még a gyakorlatod előtt járnak, egészen addig, amíg nyílt és őszinte vagy. Mert ha vannak előttünk célok, az azt jelenti, hogy valami magasabb elv felé haladunk. Amikor azonban szokásunkká kezd válni, hogy palástoljunk valamit, vagy elkezdünk játszani, akkor, ez lelki szempontból nagyon egészségtelen. Krsna azt mondja a Gítában, hogy „Még a bölcsek is természetük szerint cselekednek, miért kellene tehát elutasítani, vagy megtagadni ezt a természetet? [1] Ebben a versben tehát elfogadja a korlátokat: „Vannak korlátaid, ismerd fel azokat, jelen lehetőségeidet, és cselekedj aszerint.” De aztán más helyütt azt mondja: „Ha lemondasz bizonyos dolgokról, de a vágy megmarad, akkor képmutató vagy.” [2] Ez egy nagyon magas elvárás! De aztán megadja a kulcsot is ahhoz, hogyan teljesítsük saját magunk elvárásait, mert “Szeretnék megszabadulni a rossz tulajdonságaimról, mégis itt vannak.” Hogyan szabaduljunk meg tehát ezektől a kötöttségektől? Azt mondja: „A magasabb íz által.” Ha találkozol a magasabb ízzel, nagyon könnyen feladod az alacsonyabbat.

Ha tehát az elvárásaink elkezdik ezt a helytelen képmutató hangulatot táplálni bennünk, akkor nagyon óvatosnak kell lennünk. Ezért társulunk másokkal. Mert én gondolhatom azt, hogy nagy szent vagyok, de a többiek majd megmondják az igazat.

De pozitív értelemben teljesen egyet értek az elvárásokkal, céloknak hívom őket, egy erre az életre szóló program. Ha nincs egy „tennivalók” listád erre az életre, akkor nem fogsz semmit csinálni. Kell, hogy legyen célunk erre az életre – mi azt, amit gyakorlati szinten meg kell tennünk, hogyan fogom kifejezni a hitem, hogyan fogom szolgálni Uramat. Ez olyan, mint egy privát, személyes megtisztulási terv. Ez az, amit elvárásoknak hívok önmagunkkal szemben. „Be szeretném teljesíteni ezt a tervet.” Ez nagyon pozitív.

És legalább egy elvárással rendelkeznünk kell magunkkal szemben – ne legyenek elvárásaink másokkal szemben. A bhakti-jógában csak egy elvárás van – elvárás nélküliség. Mert amúgy elkezdjük kialakítani azt a szokást, hogy „Vannak elvárásaim önmagammal szemben, másokkal szemben, és Istennel szemben is. A saját elképzelésem szerint kéne megmentenie.” Nem. Adjuk meg neki a szabadságot, hogy úgy mentsen meg, ahogy ő akar.

Kripadhám kérdése: Hogyan találjuk meg a korlátainkat? Hogyan érjük el korlátaink határát? És hogyan legyünk őszinték önmagunkkal szemben?

Tírtha Mahárádzs: Óh, ez egy jó kérdés! Hogyan találjuk meg a korlátainkat?

Jamuná: Közelítsük meg őket.

Tírtha Mahárádzs: Igen! Menjetek el a végső határokig. Volt Sríla Prabhupádnak egyszer egy szannjász tanítványa. És Prabhupádnak elég nagy elvárásai voltak. Olyan sok szolgálatot adott ennek a személynek, hogy az elkezdett sírni. A szannjászí maga sírni kezdett, és így szólt: „Prabhupád, ez túl sok, ennyit nem tudok!” Gondoljatok csak bele a szituációba, amikor a lelki tanítómesteretek oly sok szolgálatot ad, hogy elsírjátok magatok. Persze ez függ a kapacitásotoktól is. Mert lehet, hogy lelki tanítómesteretek azt mondja: „Megtennéd, hogy zenged a szent neveket” te pedig azonnal elkezdesz sírni: „Óh, ezt túl sok!”

De kétségkívül egy szádhu segít megérteni korlátainkat. És a belő őszintéség is. Ha kapcsoltában állunk evvel a vezetővel, az egy isteni funkció, megmutatja, hogy mi a helyzetünk, milyen szinten állunk.

És egy alázatos megjegyzés még meglehet, hogy segíteni tud titeket: ha mások dicsőítenek titeket, ne higgyetek nekik. Ne higgyétek el. Ne gondoljátok azt, hogy rátok vonatkozik. Bármiféle dicsőítés érkezik hozzánk, fel kell ajánlanunk, tovább kell adnunk a paramparában – akkor biztonságban vagyunk.

Kripadhám: És hogyan legyünk őszinték önmagunkkal?

Tírtha Mahárádzs: „Szádhu-szanga szádhu-szanga szarva-sásztré kaja, lava-mátra szádhu-szangé szarva-sziddhi haja – Társulj a szentekkel, mert az ő szent társaságukban, akár egy pillanat is segíthet elérni a végső tökéletességet.”[3]

 

 

[1] Bhagavad-gítá 3.33.

[2] Bhagavad-gítá 3.6.

[3] Csaitanja Csaritámrita, Madja 22.54.



Leave a Reply